Úgy tűnik lassan sportriporterré avanzsálok, kézilabda után jön a futball, de egyszerűen nem tudtam kihagyni a „Hajrá Vidi!” szlogent, hisz a lengyel Leash Eye új lemezének címe kapcsán annyira adta magát…
Bár ha az album és a zenekar irányultságát nézzük, akkor egyértelműen a technikai sportok irányába billen a mérleg nyelve. Elég csak rápillantani a borítóra, amin első blikkre is feltűnő az a citromsárga, fekete csíkos Charger, de ha nagyobb felbontású fotót szerzünk be (vagy megvesszük a lemezt…), akkor az is látható, hogy a háttérben egy pöpec kamion lopakodik a álomjárgány után. Ebből a felállásból gondolom minden filmrajongó lelki szemei előtt megjelenik Spielberg első, egész estés rendezése, a Párbaj. Igaz abban a gépkocsi és a kamion is elég lepukkant, ellentétben a V.I.D.I borítóján tetszelgő csilivili járművekkel. De az egész, nagyon igényes kiállású digipack CD (megjegyzem manapság ritkaság számba megy, hogy ilyeneket küldjön a kiadó promóként!) az utazás, sebesség, autó „szentháromság” köré épül. A booklet egyes oldalain a „yo gépkoccsi” egy-egy alkatrésze, darabja látható, a lemez kivétele után a tálcán pedig egy kilométeróra, aminek a mutatója 120 MPH, vagyis 200 km/óra sebességre van beállva. Ezek után azt hiszem nem túl meglepő, hogy a zene se egy agysebész fajta, magyarán a dalszövegek is a borító kapcsán említett témakört járják körül, kiegészülve a szabadság, szex, pia, rock’n’roll négyesével. Ebből egyúttal az is következik, hogy a Leash Eye nem funeral doomban, vagy prog. metalban utazik, hanem a ’70-es évek klasszikus hard rock/ős heavy metal bandáit (Purple, Sabbath, Zep) idéző kortalan rockzenét csapat, némi stoneres, southernes fűszerezéssel.
A Deathproof (csak nem Tarantino-rajongók ők is?) majdnem úgy kezdődik, mint egy Pink Floyd dal, de azért már az elején van benne valami doromb-szerű hangszer is, ami ad egy southernes jelleget az egésznek, de ahogy elkezdődik a riffelés és mindent elborít a Hammond-szőnyeg, illetve Sebb kiereszti ráspolyos, érces, férfias hangját, egy húzós hard rock sláger kerekedik ki. A bújtatottan szexista, One Time, Two Times refrénje kapcsán a Nickelback neve is beugrott, de a slágeresség jellemző a lemez egészére. A két, 8 perc feletti játékidejű, epikusabb, kifejtősebb nótát kivéve a többi szerzemény kb. 4 perc átlaghosszú rocksláger. A Headin’ For Disasterben ahogy Marecki öthúros bőgője röfög, az nagyon cool! Sebb hangja pedig először de nem utoljára idézi a mi Superbutt-főnök Vörös Andrisunkét! Amúgy fazonra is hasonlítanak egymásra: mindkettő kopasz, szakállas, erős testalkatú energiabomba! Az Open Up, Chris egy állat piálós nóta, aminek a címét csordavokálos megoldással nyomatékosítják egy jó párszor.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez bulizene, élőben hatalmasat szakíthat, de a lemezt hallgatva is átjön a srácokból áradó erő, energia. Még azoknak is simán bejöhet, akik az elmélyülős, filózós, agyas zenéket preferálják, hisz én is úgy jártam a V.I.D.I-vel, hogy amint elindítottam elkezdett járni kezem lában és meg sem állt 50 percen keresztül!
Persze nekem bármikor jöhet az efféle míves, ütős hard rock mulatság!
Cheers!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.