Az Animid Effect 2010-es debütje, az Ezen a Földön, Ebben az Életben haragSICK szavait kölcsönvéve szerintem is egy „ügyes hibrid” zenét rejt, a tipikusnak mondható gyermekbetegségek meglétével együtt, vagy azok ellenére. A Greskó Károly (Roy) vezette banda ügyesen ötvözte a groove-os, thrashes, deathes megoldásokat a populárisabb, rockos, modern metalos fertőzésekkel. Nagyjából ebben a szellemben készülhetett a tavaly év végén napvilágot látott második csapás, az Engramosis is. Azért, csak nagyjából, mert vannak érezhető változások, sőt szerintem minden szempontból erősebb lett az új opusz elődjénél. Talán mellékszál, de érdemes megemlíteni, hogy Roy 2011 augusztusában kiszállt a GuilThee-ből, így valószínűsítem, hogy minden idegszálával az Animidre tudott koncentrálni…
És az sem elhanyagolható tényező, hogy az új lemezt már egy 5 tagú banda készítette el, hisz Balogh Márton billentyűs csatlakozott az AE legénységéhez.
És már a nyitó, intróként funkcionáló Sodorvonal című szerzeményben olyan zajokat, space-es effekteket alkalmaz, amik simán megállnák a helyüket mondjuk egy OSI lemezen is! Aztán a Dimorf már hozza a pörgős tempókat, riffeket, groove-okat, Roy már az elején megereszt egy szólót is. Ahogy hozzáfog az énekléshez egyértelmű, hogy mind az extrém, ordibálós, hörgés-szerű vokalizálás, mind a dallamos/tiszta ének terén jobban, magabiztosabban teljesít, mint a debütön. A lemez slágerének számító Erdő (érdekes módon a Hollywoodoo is hatalmas dalt írt anno ugyanezzel a címmel…) Marci kütyüivel indul, a refrénje pedig fogós, rögtön rögzülő. Máté is jó témákat üt benne, akinek szintúgy sokat fejlődött a játéka az első lemezhez képest, ráadásul ezúttal a dobhangzás is jobb. Ami viszont az első hallgatások alkalmával nagyon zavart nem csak itt, de több szerzeménynél az Roy szövegritmizálása, pontosabban az, hogy ha dallamosan énekel a refrénben egy sort, akkor az utolsó szót hörgi. Ha rövid a szó, akkor végig, ha hosszabb, mint például a „falevél”, akkor a „fale” tiszta, a „vél” meg hörgős. Ugyanez a helyzet a Behunyt Szemmel című nóta „gyógyíthatatlan” szavával. Persze ez nem saját találmány, hisz több banda is alkalmazott már ilyet, és meg lehet szokni, csak kicsit fura. Az Eljön az Idő refrénje újfent ütősre sikeredett és az egész dal kapcsán nagyon markáns Watch My Dying hatást véltem felfedezni. Egyébként Roy énekstílusa az album egészét nézve is egyre jobban hajaz Gaobr-éra, mínusz károgás, ugye… De a vokális megoldások kapcsán ezúttal az olyan nevek helyett, mint Depresszió, Moby Dick, stb. nekem inkább a Remorse: Harc! lemezének megoldásai, illetve a Salvus egyes dolgai ötlöttek fel párhuzamként. A progresszív stílussal való kacérkodás leginkább a 9 perces, Azon a Napon kapcsán jelentkezik, amit érzésem szerint túlnyújtottak egy csöppet.
Amúgy viszont jól áll nekik ez az érzelmesebb, borultabb zenei világ is, csak simán le lehetett volna a dalból csippenteni 2-3 percet. Az Álmatlanság is egy WMD-rokon nóta, jó kis tempóváltásokkal, ügyes énekdallamokkal. És Marci effektjei is bár minden nótában a háttérben vannak mégis sokat dobnak az összképen. Gyakran használ space-es hangszíneket, ipari zajokat. Főleg, mondhatni stílszerűen az Embergyárban, ahol a refrén alatti prüntyögések nagyon böszmék!
A Súly több szempontból is a néhai Da Capo második albumát juttatja eszembe, már-már progmetal.
A lemez végére pedig egy olyan dalt pakoltak, ami nevezhető váratlan húzásnak is, hisz a GuilThee lemezekről már ismerős Varga Betty gyönyörű hangját csodálhatjuk meg újból.
A Naulon egy szívbe markoló, érzékeny, elringató szerzemény, igazi intim, bensőséges hangulattal.
Méltó zárása ennek a biztató, bár még közel sem tökéletes albumnak.
De a fejlődés érezhető és az irány jó!
Szóval csak így tovább srácok!
És a végére íme egy jó hír: a lemez ingyenesen letölthető, ha IDE kattintotok egy párat.
Legfelül a jobb oldali, fehér kazettát ábrázoló képre klikkelve a III. Műszak legfrissebb számával egyetemben lejön az egész Engramosis, borítóstul, szövegkönyvestül!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.