A fővárosi ötös – Bánáti Bodó – basszus, Ficsór András – gitár, Kilencz András – ének, Lőrincz Áron – gitár, Vásárhelyi Mátyás – dob – Limbless néven 2010 februárja óta zenél. A stílusukat progresszív thrashcore-nak mondják, hát lelkük rajta. Szerintem az EP-jük három dala inkább a Pantera, Crowbar által kijelölt csapáson halad, sludge hatásokkal, némi Down ízzel (főképp az ének miatt). És persze a thrash hatások sem tagadhatók, ez tény. Itthon talán a váci Sunday Fury-t említeném hasonlóként.

Az egész anyagra jellemzőek a zakatoló gitárok. A viszonylag döngölős tempók. Talán a kettes Eyes Of Eternity-re mondhatjuk, hogy egy kissé lassabb, ám húzós tétel, ami így „bólogatós” is.
A nyitó Aspiration és záró The Ashes Remains hasonló jellegű dalok. Mind a tempót, mind pedig az összképet tekintve. Talán úgy tudok a legtöbbet elmondani erről az EP-ről, ha számba vesszük a pozitívumokat és azokat, amik inkább negatív képet mutatnak.
Szóval, ami nagyon tetszett, hogy mindhárom dalban a gitárosok olyan meglepő dallamokat csempésznek be, amiket egy hasonszőrű csapatoknál nem tapasztaltam. Ki kell emelnem még a dobtémák változatosságát és erőteljességét, de igazából dicsérhetném az egész ritmusszekciót is – bár a basszust annyira nem hallom ki.
A kiemelendő momentumok között mindenképp meg említeni a szólókat, amik emlékezetesebbé teszik a számokat.
Az eddig leírtakból talán úgy tűnhet, hogy ez egy nagyon erős bemutatkozás, ám ennyire azért nem „jó” a helyzet. Reménység a banda mindenképp, de azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bár Kilencz Andrisnak jó bika torka van, erős Anselmo hatásokkal, azért némi változatosságot én várnék. Már csak azért is, mert amit a zenével kapcsolatban a fentebb leírtam jó lenne, ha a vokalizálásra is állna. Ez így hosszú távon nekem kissé fárasztó lesz, ráadásul mindhárom dal tempója is hasonló.
Végül talán érdemes lenne felülvizsgálni a nóták hosszát, mert ennek a három számos anyagnak a hossza, majdnem tizenhét (17!) perc. Ez így ebben a formában nehezen fogja lekötni a figyelmet egy teljes albumon keresztül.
Élőben viszont biztos nagyon hatásos tud lenni a Limbless. Azért ezt is le lehet szűrni, bemutatkozásnak tehát kiváló ez az egyébként ingyen letölthető EP.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
