A Naumachia egy lengyel banda, amely 1999-ben alakult és a Metal Archives szerint melodic black/death stílusban alkotnak, míg a promólap progresszív death/black-ként aposztrofálja őket. A 2009-ben megjelent, sorrendben harmadik nagylemezük, a Black Sun Rising alapján én meg azt mondanám, hogy amit játszanak, az extrém metal galuska, nyakon öntve némi cyber sodóval. Vagyis alapvetően a death és black halmazokból merítenek, de a metalos hangzást feldúsítják erőteljes futurisztikus zajokkal, effektekkel. Tehát komoly szerepet játszik az elektronika a srácok zenéjében, ami miatt a tradicionális „blekkendekker” hívei, vagyis az igazi „trú” arcok heveny szemöldökrángatásba kezdhetnek a lemez hallatán. Arra a kérdésre, hogy miért írok egy 2009-es albumról, roppant egyszerű a válasz, a banda promóciójáért felelős Fantom Media küldött egy példányt a Black Sun Rising-ból, talán a 2012. áprilisi újrakiadás apropóján. Meg azért, mert a promólap szerint annak idején nem kapott széles körű hírverést a lemez megjelenése.
Lényeg a lényeg, kaptam egy csinos digipack kiadványt, ami nem tudom, hogy az eredeti, vagy az újra kiadott „alomból” származik-e, mindenesetre rögtön feltűnt, hogy a borító fakóbb, barnásabb színekben pompázik, mint a legtöbb, neten fellelhető cover. Igaz, 1-2 képet erről a verzióról is találtam a virtuális világsztrádán, úgyhogy vagy alapból 2 féle árnyalatot gyártottak, vagy megint egy nyomdahibás produktumba futottam bele…
Bárhogy is van, az igényesség megkérdőjelezhetetlen, a dalszövegek könnyen olvashatóak, ami nem minden booklet sajátja.
No de elég a körítésből, a köntörfalazásból! Lássuk a medvét!
Az Inward Spiral rögtön kiváló példával szolgál a Naumachia receptet illetően. Mechanikus hangzás, folyamatosan szóló szinti, hol space-es, hol paráztató hangszínekkel és Soyak erős akcentussal elővezetett hörgése, üvöltése. Igazi énekdallamokra nem ragadtatja magát egyik nótában sem, viszont itt-ott beiktat némi narráció szerűséget. Az Egomaniac Frenzy-ben vannak talán a legemlékezetesebb „énektémák”, persze hörgés formájában, de mégis tartalmaz némi kapaszkodót a refrén. És VX samplerei is nagyon adják a cyber feelinget ebben a dalban! A dobos játéka változatosnak és dinamikusnak semmiképp sem mondható, marad a stílus keretein belül, a gyors tempók, kétlábgépezés dominál, és gyanítom, hogy triggerelve van a cájg, ami manapság teljesen megszokott jelenség. A Mortification Study érdekes színfoltja a lemeznek, nem egy metal nóta, inkább egy ipari hangzású, narrációval előadott, poroszkáló tempójú, de roppant hangulatos átvezető. Hogy aztán a Voyeristic Life Abuser képében gyorsan visszakanyarodjunk a töredezett, Fear Factory-ízű riffeléshez. Ebbe a szerzeménybe sikerült becsempészniük egy pofás szólót is, és a lemez második felében felcsendülő dalokban rendre kapunk 1-1 Armand villantást.
De fölösleges végigmenni az összes nótán, mert nem lépnek le a lemez elején megtalált útról, maradnak az ismerős ösvényen.
A marketing gépezet a Dimmu Borgir, Behemoth, Emperor rajongóknak ajánlja a Naumachia-t, de úgy gondolom, hogy a Fear Factory, Strapping Young Lad (SYL) hívei is tehetnek egy próbát az anyaggal, feltéve ha el tudják fogadni a tiszta/dallamos ének hiányát.
Én nem teljesen tudtam, ezért csak mérsékelten élvezem a Black Sun Risingot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.