Az Ankh ezzel szemben szerencsére politikától mentes, viszont értelmes problémákat, hangulatokat és érzéseket vetnek fel a dalszövegeikben. Ugyanekkor a pontokat nem a tipikusan gyenge magyar hangzásért vagy más magyar népbetegségért mértem szűkmarkúbban, hanem a magyar szövegek miatt. Ehhez a zenéhez egyszerűen csak a szövegek egy-egy része passzol. Mindennapos problémákat, átlagos emberi hülyeségeket boncolgatnak, míg közben az egyik legjobban összerakott folk dallamok zúgnak el a hallójáratainkban. Ötletes dalszerkezetek, fuvola és még sok-sok remekül megkomponált hangszer festi alá a legegyszerűbb, inkább punkokhoz illő „pocsék az élet” szinten összefoglalható szöveget. Koncerteken nagyot lehet bulizni rá, ezt nem vitatom, de ez a zenei minőség megérdemelné a mélyebb húrok megpendítését is, hogy ne csak a fesztiválok idejére lett metal rajongók kapaszkodhassanak bele. Nem ismerem a zenekar történetét, a tagok zenei irányultságát, de azt az érzést kelti bennem, hogy ez egy nagyon jó kis baráti társaság lehet és az irányt ugyan tudják, de még nem indultak el egy adott úton. Kellemes belegondolni, hogy ezzel a dallamérzékenységgel és hangszeres tudással mit produkálhatnak esetleg egy egységessé váló, letisztult albumon, ahol nem hagynak kérdéseket maguk után. Az északi országoknak rengeteg hasonló vizeken evező másodvonalas csapata van, most akár felmutathatnánk ennél jobbat is.
Mindig érdekes gondolatokat szül a kérdés: magyar vagy angol szöveg? Én rettentően keveslem a magyar nyelv adottságait kihasználó, igényes metal zenét. Rengeteg érzést lehet kifejezni ezen a nyelven, de csak kevesen élnek vele, az átlag inkább a puritán egyszerűséget részesíti előnyben. Az Ankh ezen nézetemre ellenpélda: valahogy az angolul megszólaló dalok jobban ütnek. Lehet, hogy a szövegvilág erre is magyarázat, ahol kevésbé értjük, ott a dallamok jobban hatnak.
Az album egy kellemes Intro tétellel kezdődik, ami már magában hordozza a hátborzongatás lehetőségét és előrevetíti a jó komponálást, ami tényleg hibátlanra sikeredett. Az ezt követő Tükörtermet már valami misztikummal vegyítve képzeltem el, de ezt nem adta meg a szöveg. A zene azonban némileg kárpótol. A dal közepe felé pár pillanatra a Dream Theatert is sikerült megidézniük a szintivel, de aztán ismét zúznak rendesen. Kapunk black metal alapokat, progresszív és folk betéteket, remek riffeket. Csanády Dániel rendkívül változatosan képes használni a hangját, egyszerűen nemzetközi színvonalon mozog, a női ének pedig remekül kiegészíti. A fuvolajátéka szintén üde színfolt. (A jelenlegi tagság: Tamási Ágnes Anna- ének, Földesi Fanni – fuvola).A lemezen azonban még nem ők szerepelnek, hanem Kulcsár Szilvia. Ő jegyzi a női ének részeket és ő játszotta fel a fuvolát is.
Tehát a hölgyek sem szépészeti kellékek, ahogy pár gothic metal bandában szokás, itt megfejelik tudással is a szépséget. A gitárszólókat néhol kicsit hosszabbnak érzem a kelleténél, de az is lehet, hogy kevésbé érdekesek a riffek és akusztikus témák mellett. Ettől függetlenül a dalok hosszúsága pont megfelelő, átlagosan 5-6 percet tesznek ki. A címadó után a We Are Gonna Fall következik és angol nyelven köröket ver elődjére. Változatos, remek , átgondolt folk metal dal, ilyenekkel külföldön sem lennének elveszettek, nemhogy kis hazánkban! A váltások, megoldások és dallamok csak a legjobb hasonszőrű zenekarokat juttatják eszembe. Az ének stílusa miatt pl. a Rotting Christet, amit pont ez emel ki a black metal sötét és egyre laposabb tengeréből. A Lezárt szemek megint sokat sejtet, de most sem kapunk többet, mint a Tükörteremnél. A refrén azért dallamosabb, jobban kigondolt, koncertre való.
A The Longest Journey (Part I.) a lemez legkiforrottabb dala, úszkálhatunk az epikus, monumentálisabb témákban és a nem hivalkodó, sportteljesítményt nyújtó, hanem élvezhető hangszeres tudásban. Nagy kedvencem, a Moonsorrow is beugrott a dal hallatán, amit jó párszor végighallgattam. Hazai, első EP-n szereplő dalnál ez nem kis dolog. Érdemes említeni Henzer Géza dobos teljesítményét is, szinte minden létező tempót kitűnően hoz és mindig a megfelelő helyen.
Záró tételként a We Are Gonna Fall korábbi változatát hallhatjuk, ami szerintem egyetlen célt szolgál: segítségével érzékelhetjük a folyamatos csiszolódást és fejlődést, amit a banda produkál. Egy saját vélemény: a demo felvétel egyetlen ponton jobban tetszett, a kezdő, erősebb gitárhang epikusabbá tette a dalt a letisztultabbhoz képest.
Az lemez teljes egészében meghallgatható a banda soundcloud oldalán, koncerteken pedig fizikai formában is elérhető. Ha kicsit még komolyodik a dolog, az Ankh zenekar első teljes anyaga olyan lehet, amit büszkén tehetünk a gyűjteményünkbe bármilyen kifogás nélkül és külföldön is megállhatja a helyét. Reméljük, hogy ehhez már kevesebb évet kell várni és nem is kerül sok tagcserébe.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.