A holland Next Waste Dimension 2000-ben alakult, a Signal to Noise című második nagylemezük pedig szinte napra pontosan 1 éve jelent meg. A banda 4 főből áll, de közülük csak hárman zenészek, a Jeroen Traanman nevű úriember a koncerteken felel a vizuális megjelenítésért, tehát nem DJ, hanem VJ.
Magát a zenét Jorik Tijssen dobos, Rikkert Achtereekte gitáros, énekes, szintis, illetve tesója Niels (bőgő, szinti, programozás) szerzi, prezentálja. Stílusát tekintve talán az industrial metal halmazba illenek bele leginkább, de máshogy használják az elektronikát, a kütyüket, mint a legtöbb ipari bagázs. A NWD muzsikája olyan, mint egy metalosított Prodigy. Bár Rikkert vokalizálása végig extrémnek mondható, tehát nem alkalmaz klasszikus értelemben vett tiszta/dallamos éneket, mégis könnyen befogadható a hangszíne, az előadásmódja. És vannak fogódzók, kapaszkodók is, mert dalszerkezet szempontjából általában a jól bevált formulát követik, azaz szépen elkülönülnek egymástól a verzék és a refrének.
Az a zseniális a hollandusok muzsikájában, hogy keménysége ellenére is slágeres és a jó vastag elektrotuningnak köszönhetően szinte táncra csábít! Ilyesmi zenéknek kéne szólni a rockdiszkókban is! Természetesen nem villantós, technikás témákat nyomnak a srácok, bár hallani, hogy képzett zenészek, Niels olyan slapeket csapat némelyik dalban, meg fincsi basszusfutamokat, hogy élmény hallgatni!
Ha lenne igazság a földön, akkor az Under Strain-ből világsláger lett volna.
Ugyanis ebben a fantasztikus nótában Eddy Borremans vendégénekel, és hatalmas dallamokat pakol bele! Be is illesztem ide, ezt mindenkinek hallania kell!
Egyúttal fel is merült bennem a kérdés, hogy mi lett volna, ha több szerzeménybe is beépítik a tiszta éneket…
Bár a Closure, amire klipet is készítettek fényesen bizonyítja, hogy egy végigextrémvokalizált nóta is lehet slágeres!
A Deepwater Horizon-ban Niels még egy basszusszólót is megereszt! Penge a srác, nem vitás! De a Radio Moscow-ban eddigi kimagasló teljesítményét is képes megfejelni, hisz a slap-technika magasiskoláját tárja elénk.
Az album végére kerültek a sötétebb, fajsúlyosabb számok, de azok is ugyanolyan minőségiek. A CD design terén is igényesnek mondható, a borítófestmény és a booklet Bas Janssen street-art művész munkája.
Egy dolgot sajnálok, hogy az eddig leírtak nagy részét akár múltidőbe is tehettem volna. Ugyanis a banda nem sokkal a Signal to Noise megjelenését követően feloszlott. Pedig mondanom se kell, náluk sokkal kutyaütőbb csapatok regnálnak százával/ezrével világszerte.
Akinek felkeltette az érdeklődést ez a posztumusznak tekinthető kritika, az IDE KATTINTVA meghallgathatja ezt, és a banda első lemezét is. És ha annyira elnyerte a tetszését, mint nekem, akkor a hazai Neverheard Distro-nál érdeklődhet a fizikai formátum után, ugyanis ők a lemez magyarországi terjesztői.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.