A Leaving the Place Forgotten by God az ukrán Embrace of Silence bemutatkozó nagylemeze. Ha nagyon spórolni akarnék a szavakkal, azt mondanám, hogy olvassátok el a Graveflower albumáról írt kritikámat. Mert kb. 80%-os lefedettség van a két anyag között. Persze vannak különbségek is, a sok azonosság, hasonlóság mellett. Például, míg Graveflower-ék diszkográfiája a recenziót képező opuszból áll csupán, addig az EoS két EP-t is megjelentetett eme debütlemez előtt. A 2010-es keltezésű Inspirational Songs feldolgozásokat tartalmaz. Öt nótával tisztelegnek példaképeik előtt. Kettő My Dying Bride, 1-1 Anathema, illetve Katatonia, és egy Silencer szerzeményt tettek magukévá.
Nagyjából ilyen arányban érezhető a Leaving the Place… dalain a fenti bandák hatása. Vagyis leginkább a MDB-ra hajaz az ukránok muzsikája.
A lemez június 26-án jelent meg, ki nem találnátok: a Solitude Productions gondozásában. Ők általában biztos kézzel választják ki, és szerződtetik a minőségi doom/death zenét játszó orosz, ukrán, és egyéb kelet-európai hordákat. De egyre több nyugati zenekarral is büszkélkedhetnek. Azt már csak csöndben jegyzem meg, hogy véleményem szerint kevés, igazán karakteres versenyző indul a színeikben. Leginkább az EoS-ből is az egyéni ízt, a sajátos, egyedi megoldásokat, ismérveket hiányolom. Mert az nyilvánvaló, hogy érzik a stílust, tudnak bús melódiákat játszani, az atmoszférateremtés is megy nekik. A szinti mellett a hegedű még tovább fokozza a hangulatot, és egysíkúnak sem mondhatók a dalaik, mert 1-1 tempó és/vagy hangulati váltással gondoskodnak a változatosságról. Igor Zhurzha sem ragad le a kötelező mély hörgésnél.
A The Slave of Forgotten Graves-ben példának okáért károg is csöppet és némi tiszta éneklést is prezentál.
Máshol pedig suttog, ami ugyancsak fontos részét képezi a doom/death vokalizálásnak. Az effektek is ráerősítenek a borús, síri hangulatra: hol szélfúvás, hol az eső, hol pedig varjúkárogás hangjai próbálják elvenni maradék jókedvünket. És szerencsére nem fukarkodnak a gitárosok a zsíros, doomos riffekkel sem! Viszont nincsenek hosszú, kifejtős, szépen építkező szólók. Legközelebb talán érdemes lenne egy-két ilyet is megereszteni, mert némelyik dalban annyira adta volna magát egy monumentális gitárszóló! A záró nóta azért bizakodással tölt el abból a szempontból, hogy fognak ők ennél sokkal egyedibb muzsikával is jelentkezni, mert el mernek benne rugaszkodni a műfaji panelektől.
Ha tehetném, azt javasolnám nekik, hogy bátran lépjenek új utakra, kísérletezzenek, alakítsák ki saját hangzásvilágukat. Különben csak a másodhegedűs szerepkörében tudnak tetszelegni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.