A Scars On Murmanks név hallatán gondolom többen is előre borítékolnák, hogy egy orosz bandát takar. Pedig nem! Ugyanis francia a négytagú death metal horda. Ráadásul az egyik gitárosuk nőnemű. Mondjuk ez nem mindegyik zenekari fotón nyilvánvaló, mert valljuk be Cindy Goloubkoff nem egy topmodell alkat…
Persze ennek teljesen másodlagosnak kéne lennie a zene világában. De tudjuk, hogy sokszor egy kellemes külsejű hölggyel az amúgy tök átlagos, vagy épp az alatti produkciókat is el lehet adni. Főleg, ha a fronton/énekesi pozícióban található a gyengébbik nem képviselője. Mivel Cindy más poszton áll helyt, így náluk csak érdekességként lehet megemlíteni a nemét. Mert a női hangszeresek még manapság is ritkának számítanak death metal körökben. És gyanítom, nem kell attól tartanunk, hogy valaha is elnőiesedne ez a „szakma”. Max. akkor, ha a férfiakat megtámadná egy rejtélyes vírus, és a nagy részük elhullana… No de nem akarok itt riogatni senkit, Robert Merle már megtette régen a Védett Férfiak című könyvében, meg aztán több filmet is forgattak a témában.
Lényeg a lényeg, a Scars On Murmanks nem mondható rutinos bandának, hisz 2010-ben alakultak. 2011-ben leszállítottak egy EP-t, az Into Dead Lights pedig a bemutatkozó nagylemezük. Mely kiadvány forradalmasítani biztosan nem fogja a death metalt, de szégyenkezniük sem kell miatta!
Kicsit szokatlan, hogy a címadó „nóta” gyakorlatilag az egy perces, introként funkcionáló szösszenet, de aztán a Hate Mask címéhez hűen heveny utálatot fog kiváltani a dallamos zenék híveiből, ugyanis büntet rendesen. A tempó a közép, gyors és ultragyors fokozatok között ingadozik, pontosabban okosan variálják a sebességet. Közép tájt hangulatos leállós, torzítás mentes övezetet is elhelyeznek benne, mely mutatványt több dalban is elővezetik. Jól is tud esni az amúgy agresszív, riffelős, úthenger-szerű darákkal operáló szerzeményekben 1-1 nyugisabb pillanat. A The Eye Within-ben „majdnem-ének” is található, a következő lemezre ebből kérnék többet és bátrabbat! Mert bizony akármennyire is izmos Pierre Bouthemy bőgős/énekes torka extrém vokalizálás terén, és egysíkúnak sem mondható a hörgése, mégis a 45 perc végére elég fárasztó tud lenni a sok, alapvetően mély tartományban megszólaló hörgicse.
Egyébként maga a muzsika nem 100%-ban death metal, tartalmaz thrash-es elemeket, viszont érzésem szerint minden nemű kórságtól mentes. Technikás, de nem túlvariált, a stílus keretein belül változatos, természetes hangzásba pácolt zenét rejt az Into Dead Lights. Jon Erviti dobsoundja, és játéka egész kiváló! A The Eye Within mellett másik nagy kedvencem a modernebb riffeket, groove-okat is csatasorba állító Dark New Messiah. A refrénje kimondottan fogós, a Gojira-féle tapping technika meg nekik is jól áll. Még a lassabb őrléssel indító, jól megtördelt The End of a Trip fenntartja a figyelmem, viszont az utolsó három számnál rendre elkalandozom. Vagyis inkább addigra elfáradok. Aminek legfőbb oka a már említett extrémvokál-túltengés. Pedig nincs gond ezekkel a tételekkel se, ha a végéről kezdeném a lemez hallgatását, valószínűleg az első 3-4 dalhoz érve érezném ugyanazt. Hiszen a Myspace oldalukon található And the River Runs Red című szerzemény hallatán döntöttem úgy, hogy elvállalom ezt a promo lemezt, tehát rendben van a CD utolsó harmada is.
És nem bántam meg ezt a döntésemet, mert egy ígéretes bemutatkozásnak tartom a francia csapat albumát. Ha legközelebb egy vokális téren kísérletezőbb opusszal rukkolnak elő, még barátok is lehetünk!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.