A kanadai Quebec-ben székelő Kälter 2006-ban alakult Hatecrew néven, Children of Bodom tribute bandaként. Miután saját dalaikat is elkezdték játszani, Kälter-re változtatták a nevüket. Az ötfős alakulat melodic death metalban utazik, de nem a szimpla, lerágott csont fajtában! Ugyanis nem kevés szimfós, folkos, és progos megoldás, szín keveredik muzsikájukba. Első nagylemezük 2009-ben jelent meg, Spiritual Angel címmel, és egy nagyon ígéretes bemutatkozást hajtottak végre általa a srácok. A második stúdióalbum, az Ubuntu pedig szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt látott napvilágot, és tovább tágítja az eddigi, szűknek nem titulálható zenei spektrumot. Viszont vokális téren nem érhető tetten ez a tágítás, sőt, mintha kissé egysíkúbb lenne ezúttal ének fronton az új opusz. Mondjuk a debütön is az extrém torkozás dominált, de több nótában is kaptunk tiszta/dallamos éneket, sőt az Unexpect hölgy dalnokának, Leïlindel-nek a hangját is megcsodálhattuk. Azért az Ubuntu sem 100%-ban hörgicse, de én az itt hallottaknál nagyobb mennyiségű (és valamivel jobb minőségű) dallamos vokált is el tudnék viselni! Viszont ezzel a negatívumokat ki is lőttem, mert a zenébe nem nagyon lehet belekötni: izgalmas, színes, változatos, hangulatos.
Az Intuitions a természet hangjaival indít (tücsökciripelés, madárcsicsergés), aztán folkos felhangok következnek, majd komplex, technikás riffek, a második perc kezdeténél pedig egy Opeth-ízű (Akerfeldték hatása több nótában is tetten érhető, csakúgy, mint az Amorphis-é, és nyilván a CoB is befigyel) leállás. A negyedik minutum meg egy röpke funkos, jazzes varázslattal kényezteti hallójáratainkat, de megjelenik a konga is, mely hangszert előszeretettel használnak, és megadja a zene törzsi jellegét. Jean-François Racine szintijéből pedig egy komplett szimfonikus zenekar bújik elő. Nem vagyok nagy híve a szimfó-metal bombasztoknak, de a Kälter kellően érdekesen képes ezt is tálalni, és szerencsére nem nyomják el a gitárokat a vonósok, fúvósok. A Flying Seeds is pazar, váratlan váltásokkal operál, még sokadik hallgatás alkalmával is meg tudnak lepni a hirtelen előrántott témákkal.
A ReMember már egy kis tiszta éneket, sőt csordavokált/kórust is tartalmaz, meg space-es elszállást. Louis-Antoine Pelletier basszusgitáros szintén ügyeskedik benne, igaz minden szerzeményben kivehető, jól hallható a játéka. Mint ahogy az összes muzsikusé, szóval a keverés jól eltalált, nagyon arányosan szól az Ubuntu! A tagok hangszeres teljesítményét csakis dicsérni lehet, a már említett billentyűs és bőgős mellett a többiek is hatalmasat zenélnek! Mathieu Plamondon és Marc-André Lafrenière nem akármilyen ritmus és szólómunkát végeznek, a piszkosul fiatal, mindössze 24 éves Lucas Biron pedig a komplex, kifejezetten dinamikus dobolás magasiskoláját képviseli!
Az instrumentális Reflexions és az azt követő röpke, sámánénekre hajazó Adversity csodás atmoszférát teremtenek, egyúttal előkészítik a terepet a záró monstrumokhoz, a 11 perces Tribulation-höz, és a két részből álló Rhythm of Passion-höz.
Ezek kérem progresszív dalóriások!
Olyan szinten zseniálisak, hogy meg sem próbálok szavakat keresni a leírásukra.
Inkább hallgassa meg minden igényes, különleges muzsikára vágyó ember a komplett lemezt, mert új kedvencet avathat a kanadai csapat személyében!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.