A négytagú budapesti Granny’s Heartattack a kilencvenes évekből ittragadt csapatnak tűnik. Legalábbis az általuk játszott grunge zene alapján mindenképp. A 2007-ben alakult banda önmagát egyébként így jellemzi a Facebook profilján:
„Végy elő egy kalapból pár zenei stílust. Mondjuk a grunge-ot, a Radiohead féle alternatívot és vágd őket egy falhoz mint egy villanykörtét és nézd, ahogy szilánkjaira törik ez az egész. Söpörd össze őket próbáld megragasztani, és akkor kapsz egy Granny’s Heartattack-ot…. De jellemezték már a zenéjüket így is: lelassulás, megőrülés, lelassulás, megőrülés… „
A lényeg, hogy még 2010-ben jelentkeztek egy psychoanalysis – part one címre keresztelt erősen Nirvana és Pearl Jam hagyományokon nyugvó kétszámos anyaggal.
Idén pedig itt a folytatás, a psychoanalysis – part two. Erre már öt tételt rögzítettek, a stílus maradt a tisztán grunge, úgy, ahogyan ma már kevesen játsszák. Nyilván van egy-két egyéb hatás is, mint a merengős, kicsit elszállós 000, de ezek szinte említésre sem méltóak. Azt a javukra kell írni, hogy bár semmi újat nem fedeztek fel, sőt az említett két zenekar korai munkáit tették magukévá, mégis meg tudtak fogni.
Talán ennek az lehet az oka, hogy az ismerős panelek felhasználásával olyan dalokat tudtak írni, amelyekkel abban az időben az amerikai kontinensen az akkor mindenható emtíví segítségével biztos befutók lehettek volna véleményem szerint.
A nyitó Angelwings mondjuk akkora Nirvana téma, hogy ordít, de aztán előjönnek egy zúzós témával, ami már feledteti azt. Az ének meg Kurt és Eddie (értsd Cobain és Vedder) nyomdokain halad.
Aztán felfedezhető még a Soundgarden, meg a Mad Season (erről meg is kellene emlékezni valamikor) hatása is, de annyira nem konkrétan, mint a PJ és a Nirvana. Szerencsére én valamennyit szeretem, így pozitívumként értékelem ezeket. Nyilván lehetne és véleményem szerint kell is egyénibbnek lenniük, hacsak nem kizárólagos céljuk az adott stílusban alkotás.
Egy nótát azért még kiemelnék, ez pedig a zárótétel, a Fly Away. A korai Nirvana ugyan nyilván hatott erre is (én legalábbis úgy érzem), mégis van egy olyan sodró lendülete, ami miatt újra meg kell hallgatni (és nem is hosszú).
&amplt;a href=”http://grannysheartattack.bandcamp.com/album/psychoanalysis-part-two”&ampgt;psychoanalysis – part two by Granny’s Heartattack&amplt;/a&ampgt;
Összességében mindenképp előrelépés a part 2 az elődjéhez képest (és nem csak a dalok számát illetően), mert az elsőn található két dalhoz képest sikerült összefogottabb, mi több, emlékezetesebb nótákkal előrukkolni. Azért biztatnám a srácokat, hogy kicsit bátrabban nyúljanak a dalszerzés során más elemekhez is, s akkor egyénibbek lehetnének.
Ettől eltekintve ez nekem tetszik.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.