A By the Patient egy dán death metal banda. 2006-ban alakultak, első nagylemezük 2010-ben jelent meg, Servants címmel, az idei folytatás pedig szeptember 25-én landolt a boltok polcain. Fémforgácsos pályafutásom során találkoztam már ilyen-olyan promo lemezekkel, de a Premonitions-höz hasonló kiállásúval még nem. Nagyon puritán, és egyben trükkös megoldással éltek, az egylapos „booklet” belső oldalára ragasztottak egy kör alakú, gumiból készült szerkentyűt, amibe bele lehet passzintani a CD-t. Így megspórolták a promoknál jól bevált nejlon (vagy mifene) tasakot. Természetesen csakis minimál infók fértek rá erre a szimpla lapra, hisz az egyik oldala maga a borító, a belsőn pedig a dalok címei találhatók, plusz a kiadással kapcsolatos adatok.
Ezért óhatatlanul is, de rögtön a zenére összpontosul a hallgató figyelme, nincs lehetőség a booklet hosszasabb tanulmányozására, a szövegek olvasgatására. A nyitó nóta előrevetíti, hogy az ötfős társaság a death metal modernebb, technikásabb ágát képviseli, tehát nem egy régi vágású, dohos, kriptaszagú halálfém zúdul elő a hangfalakból, hanem egy törésekkel/tördelésekkel tarkított, néminemű „kóros” befolyással átitatott zúzást kapunk majd’ 50 percen keresztül. A másodikként felcsendülő Hours of Mist Gojira-rokon megoldásokkal él, a harmadik perctől elővezetett tapping hadjárat, és a hangulat is a francia úttörőket idézi. A Veil of Depression gitárharmóniái nagyon ismerősen csengenek, de kifejezetten jó helyre, helyekre iktatták be őket. Alapvetően elmondható, hogy stílusilag leginkább a melodic death halmazba sorolható a By the Patient muzsikája és a már említett metalcore is felüti a fejét, viszont populárisnak nem mondanám a Premonitions szerzeményeit, hisz végig marad az extrém vokalizálásnál a Tan névre hallgató énekes, és a zene sem egy habkönnyű valami! Kedvencem a Where Time Collapsed című tétel, amely akkora riffeket, sújtásokat tartalmaz, hogy ihaj, és az énektémák is ebben a legfogósabbak. Na meg a gitárszóló mellett sem mehetek el szó nélkül.
Egyébként nincs túlvirgázva a lemez, nincs is minden dalban szóló, de ahol van, ott hozzá tud tenni a nótához, emeli a színvonalat. A Theis és Simon duó kitesz magáért, pofás riffek, harmóniák, szólók csusszannak ki ujjaik alól! De a ritmusszekcióra sem lehet panasz, Troels bőgőzése, és Adam energikus dobolása biztosítja a feszes alapot. Bár a gyors tempók a dominánsak, szerencsére nem felejtenek el néha lassítani a srácok, és a középtempós döngölésekből rendre tetszetős dolgok sülnek ki!
Kiemelkedő még az Oceans of Emptiness, aminek a leállós, torzított basszussal operáló középrésze, utolsó harmada a Metallica Ride lemezét is megidézi.
Összességében egy jól sikerült kiadványnak tartom a dánok második stúdióalbumát, de érzésem szerint érdemes lenne megpróbálkozniuk a dallamos/tiszta énekkel is, mert egy Duplantier-féle vokalizálás új dimenzióba repíthetné őket!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.