Látta valaki A nagy zabálás című filmet? Máshogy kérdezem: ugye sokan látták közületek A nagy zabálás című filmet!? A Marco Ferreri dirigálta provokatív alkotás anno az 1973-as Cannes-i Filmfesztiválon botrányt váltott ki, azóta viszont megkerülhetetlen kult darabbá, klasszikussá nemesült. Olyan zseniális színészek hozzák legjobb formájukat a műben, mint Marcello Mastroianni, Michel Piccoli, Philippe Noiret és Ugo Tognazzi.
No de mi köze ennek a filmnek a cseh Forgotten Silence 6. nagylemezéhez?
Annyi mindenképp, hogy megegyezik a címük.
La Grande Bouffe = A nagy zabálás.
És bizony, nem véletlenül keresztelték el erre az albumot, hisz az étkezés témaköre végig vonul a korongon, rövid intermezzók, átkötők formájában. A számok is egy sormintát követnek: 1 átvezető, 1 rendes dal, 1 átvezető, 1 rendes dal, és így tovább.
Visszakanyarodva egy csöppet a celluloid világába, a gasztronómia megjelenése, a kulináris élvezetek ábrázolása a cseh filmekben sem ritka, elég csak a nagyszerű rendező, Jiří Menzel alkotásaira gondolni. (pl. Sörgyári Capriccio). Így a FS biztosan nem szenvedett ihlet hiányban, elég volt szétnézniük a saját házuk táján. Ráadásul kb. olyan szinten mixelik a stílusokat, mint a francia-olasz kultuszfilm főszereplői az étkeket. Ezért a legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha az avantgárd halmazba tuszkoljuk őket.
A TRANSLUCIDE (Brighton II.) úgy indul, mint egy fúziós jazz szerzemény, aztán érkezik a death metalos hörgés, majd egy frankó dallamos refrént is felszolgálnak a képzeletbeli asztalra. Közép tájt progos, tördelt riffek, ritmusok, és billentyűtémák kényeztetik a magamfajta elvetemült fickók ízlelőbimbóit.
Az AALBORG mélyre hangolt halálmetál riffel, kétlábgéppel meg beteg kütyükkel nyit, majd átvált experimentalba. Aztán újra begyorsul, bevadul, hogy pár másodperc múlva ismét a szárnyalásé legyen a terep. Tehát erre a zenei, hangulati kettősségre épít a nóta, teszi mindezt igen hatásos módon. Nem akarok hülyeséget mondani, de számomra úgy tűnik, mintha az árkötőként is funkcionáló szösszenetekbe A nagy zabálásból kivágott beszédfoszlányokat illesztettek volna. Az instrumentális Les Collines de Senyaan Pt. III igazi ínyenc falat, ínycsiklandó akusztikus gitár és basszusgitár témákkal, a Bouffe Vingt et Une Heure Cinquante Sept-ben pedig felteszik a hamleti kérdést.
De szerencsére a „lenni” opciót választják, és még hat tételen át adagolják különleges szellemi táplálékukat!
Ami nem egy szimpla menzakaja, hanem egy olyan a la carte, amit a saját ízlésük szerint állítottak össze a cseh hatosfogat tagjai, és a kevésbé edzett hallgatók gyomrát garantáltan meg fogja feküdni. Az erre fogékonyak viszont nagykanállal fogják fogyasztani.
Bár májusban jelent meg a lemez, mégis úgy érzem, hogy így Karácsony táján még aktuálisabb, hiszen ez az ünnep egyúttal a nagy zabálások ideje is. Úgyhogy kívánok mindenkinek kulináris élvezetekben gazdag ünnepeket! De csak óvatosan habzsoljatok mind a saját karácsonyi asztalotoknál, mind a Forgotten Silence virtuális asztalánál!
Bon appétit!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.