Fura egy dolgot tapasztaltam a napokban. Vannak olyan lemezek, ahol tíz perc után sem zavaró a monotónia, mivel a témák nagyon jól el vannak találva. Máskor viszont (más hanganyagnál) 2-3 perc után várnám, hogy történjen valami. Tegnap lerajzoltam az érzéseimet a The Howling Void lemezzel kapcsolatban, ami nagyon is működött, működik, és az időnként egyhangú témák nemhogy nem zavartak, hanem inkább kellemesen hatottak.
Vannak viszont olyan alkotások, amikor nagyon jól el van találva a kezdés, de az anyag egésze elfelejt kinyílni, virágzás nélkül jön el a vég, és egy kicsit ezt érzem a jelen írás tárgyát képező svájci Euclidean bemutatkozó EP-jénél is. Természetesen nem a hossza miatt, hanem mert… elmarad az, amit említettem.
A trió 2010-ben alakult és önmagukat experimentális post-black metalnak titulálják, ami azért bátor egy kicsit. Ezért főleg kritikusabbnak kell lennem. A basszust is a dobos Valentin kezeli, a másik két tag hathúroson dolgozik, és egyikük, Naser károg.
Közelebb férkőzve az anyaghoz azt mondanám, hogy egyfajta depresszív black metalt hallunk, de sajnos a fantáziátlanabb fajtából. Nagyon jól indul ez a negyed óra, az ember belekezd a bólogatásba, aztán már a fele előtt leül… Legnagyobb bajom a gitárral van, mivel egy-két hang van rajta ismételgetve, ami eléggé kevés. Ráadásul nincsenek a hagyományos black metalra jellemző balalajka-futamok, ami még nem is lenne gond, mivel eleve lassabb a tempó, de a kitartott hangok előbb – utóbb nagyon unalmasak tudnak lenni, ha nincs még valami egyéb eszköz bevetve. Ráadásul két gitáros is van a csapatban… Hát hol vannak az ötletek, kérem? A károgás viszont korrekt, a műfaji követelményeket teljesen kielégíti, ezen a téren nincs probléma. A dob az kísér, dolgozgat, de semmi izgalom. A basszerre ugyan ezt tudom mondani.
A hangzással nincs baj, a dob egy kicsit tompa, de klappol az összeképbe. Az arányok is rendben vannak.
Mindkét dal zárásáig kell várni a szintetizátorra, ami eléggé felfoghatatlan számomra, hiszen jó lenne, ezért nem értem, hogy a bő negyed órában miért nem kapott több teret ez a nemes hangszer. Post black esetében vagy a gitárokat illik szénné effektezni, vagy a szintetizátorral kell egyfajta hangulatot megteremteni, ahogy például az Altar Of Plagues vagy a The Great Old Ones vagy akár az Abske Fides teszi nagyon ügyesen. Rosszmájú gyanúm az, hogy el lett sietve az anyag, és „hohó, egy kis szinti jó lenne a cuccra nem? hamar dobjunk rá valahová”. Ugyanígy az akusztikus gitár. Az is csak a végén hozza meg a mágiát – egy picit.
Tekintettel arra, hogy ez egy bemutatkozó anyag, nem szeretném letörni a társaságot, hiszen, ha egy kicsit többet agyalnak a gitártémákon, ebből kellemes post-black metal is kisülhet. Jó szívemet szintén tükrözze az a tény, hogy a kicsit túláradó önbizalmuk hatására felvett stílusjegy miatt sem vonok le, pedig megtehetném. Sok sikert, és tessék időt hagyni az ötleteknek! A post metal olyan, mint a funeral doom. Általában nagyon jó, vagy pocsék anyagok születnek. Ennél az EPnél még nem érzem, hogy hová tart. Lehet itt jóság még!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.