Kisvárda sem a metal fellegvára…
Mégis, időről-időre felbukkan egy odavalósi zenekar, akik muzsikájára képtelen vagyok nem felkapni a fejem!
Lassan tíz éve, hogy a Moon of Soul kápráztatott el, mely banda első két lemezét műsoros kazi gyűjteményem becses darabjai közé sorolom.
És jó esélyt látok rá, hogy idővel a Crowhill Tales is kedvenc hazai csapataim nem túl népes táborát fogja erősíteni!
A zenekar létrejöttével kapcsolatos infókat megtaláljátok Fémtárlat rovatunkban, ezért mellőzném ezek fejtegetését.
Nézzük inkább, mit rejt a bő 31 perces bemutatkozó EP!
Ahogy a Torn Apart to Motion elkezdődött egyből a már említett Moon of Soul ugrott be zenei szempontból. Ez nem is véletlen, hisz alapvetően a Crowhill Tales is a thrash/death metalt használja kiinduló pontként, ráadásul azt a Death, Cynic, Atheist, Mekong Delta által játszott vonalat, melyet progresszívként szokás definiálni. Rafkós riffek, gitársípoltatások, kidolgozott szólók, éles váltások. Viszont erre a zenei alapra énekel rá Gerome Grandpere, aki nem egy tipikus thrash/death torok! A dallamos énektémái miatt ugyanis lesz a zenéjüknek egy power/heavy metalos éle, a sikolyairól, magas hangon elővezetett sorairól nem is beszélve. Ami miatt olyan torkokra lehet asszociálni, mint Warrel Dane, Rob Halford, vagy épp King Diamond. De a zenéjükben teret engednek az akusztikus részeknek, ezért az atmoszférikus jelző is nyugodt szívvel odabiggyeszthető a stílusuk elé.
Kissé sarkítva azt is mondhatnám, hogy a Crowhill Tales a magyar Control Denied!
De mivel nem szeretem az ilyen „a magyar XY” féle meghatározásokat, és hál’ istennek a srácok hallhatóan a saját/egyéni hang, stílus megtalálásán fáradoznak, nem hasonlítom őket senkihez.
Ők a Crowhill Tales, egy roppant ígéretes magyar metal horda!
Igazság szerint nem tudok túl sok mindenbe belekötni az EP hallatán. Talán csak a gitársípoltatásokat sokallom egy kicsit, de hát ez ennek a stílusnak szinte a védjegye…
A borító rendben van, visszaadja a muzsika sötét hangulatát, a logo nekem kifejezetten tetszik, tehát a külcsínre is odafigyeltek Losonczi Petiék.
Nyilván akik ilyen műfajban akarnak tevékenykedni, érvényesülni, nem lehetnek fakezű zenészek. Ennek megfelelően nincs is gond a hangszeres tudással, de szerencsére sikerül elkerülniük a stílus rákfenéjének számító tök fölösleges, és sokszor már idegesítő, a dalokat megölő virgákba, hangszeres maszturbációkba való bonyolódást!
Persze kapunk azért szólókat szép számmal Hegedűs Norbitól, és a többiek is meg-megvillannak, de nem ezen van a hangsúly, hanem az atmoszférán és a kerek dalokon!
Tehát aki szereti a többdimenziós, sötét tónusú muzsikákat, az már kezdheti is az ismerkedést a kisvárdai brigád kislemezével!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.