Szegény magyar jómunkásember másra sem vágyik, minthogy otthonában, békében megpihenhessen egy sör társaságában, valamire bambulván. Ilyenkor törekszünk a lelki nyugalmunkra, nem kifejezetten akarunk semmilyen zavaró képi- és hanghatást a közelünkben tudni.
Nos, akik egy fáradt este lazításképp véletlenül az Astarot full anyagát, a Raw Sensation of Nostalgia and Nihilistic-et raknák be, biztos hogy a várva várt enyhülés helyett zokogógörcsben törnének ki, ugyanis nem túlzok, hogy a károgás hiányának ellenére ez kérem velejéig felkavaró muzsika.
A depressive blackekre oly jellemzően ez az alkotás is afféle egy főt számláló „csapatnak”, név szerint Gonzalo GB „Astarot”-nak köszönhető, egyenesen Mexico city-ből.
2010, vagyis a „formáció” megalkotása/életre hívása óta összesen 10 kiadvány jelent meg ilyen névvel, ám ebből összesen a jelen esetben tárgyalt anyag teljes értékű.
Hangulatilag leginkább egy elhagyatott, magányos erdőszéli pad jutott az eszembe, eső idején, és a zenei megoldások – értem itt a kissé pince hangzást és dobgépet – sem segítenek nekünk abban, hogy jobb kedvünk legyen. Velejéig depressive anyag lett ez kérem, több, mint egy órán át.
Szép borítómunka, kevés információ fémjelzi a Közép-amerikai egyszemélyes hordát. Engem mondjuk teljes letargiába taszított a végletekig fokozott, örvénylő stílus, ha valaki fel akarja akasztani magát, ideális párosítás háttérzene szempontjából a helyzethez az Astarot. Gonzalo úr remekül játszik a szomorkodásra vágyó emberek idegein a kissé buta megoldások ellenére is. Többet nem is érdemes szólni, az alábbi minta úgyis árulkodik a hangulatról.
Nekem kellett egy pár óra, mire kihevertem a Raw Sensation of Nostalgia and Nihilistic-et, szóval óvatosan! A műfajban tökéletes gyöngyszem, de csakis fanatikusok hallgassák, vagy akikben buzog az életkedv. Komolyan mondom!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.