A Kaermis és Demiurgos alkotta moszkvai duó első lemeze a Spiritual Alchemy. Figyelembe véve, hogy 1995-ben alakultak, nem egy nagyon termékeny csapatról van szó. 2002-ben kiadtak egy demót, ami viszont a lemezen szereplő dalok közül mindet tartalmazza… Ez most mi akkor? 🙂
A kellemes akusztikus dallamok, amivel a produkció indul, még bizakodásra adtak okot, hiszen úgy éreztem, hogy amit hallok, az egy nagyon hangulatos felvezetője a lemeznek. A gond csak annyi, hogy ezen a szinten ki is fulladt az egész anyag. Olyan, mintha ez az egész szűk negyvenöt perc egy hosszú felevezető lenne, mivel a lényegi rész valahogy hiányzik, elmarad. A harmadik tételnél például hallani valamelyest jól eltalált harmóniákat, de jól belegondolva, ezek is eléggé klisés megoldások. A dal egy gitárszólóval ér véget, ami azonban el van harapva, épphogy csak arra jó, hogy el lehessen mondani, hogy szólózott egyet Demiurgos (később még szólózik újra…).
Aztán a Rain of Eternal Distressben kellemesebb (már megint ez a szó – nincs jobb jelző erre az egészre) éneklős rész is szórakoztat minket. Egyébként nagyrészt hörgéssel van végignarrálva a korong.
Később, a The Ascentben egy kicsit begyorsul a zene (majd a lemez végefelé ismét), kap némi kis lendületet a dolog, de a dallamok sajnos nagyon elcsépeltek, és semmitmondóak.
Hangszerekre lerészletezve, egy kellemes gitárjáték vonul végig az anyagon, ami azonban eléggé mellőzi az eredetiséget, és a jó ötleteket. Ugyanez mondható el a szintiről. Gyakorlatilag minden egyes dallammenet a már meglévő, korábban megírt zenék összeollózgatása.
A dob otthoni programozós módszerrel készült, és eléggé elnagyolt, dinamikátlan valami lett…
Félig sufnituningról van szó, ugyanis minden Demiurgosnál lett felvéve, majd Igor Korolyov keverte a lemezt a KIV Recordsál. És bár a sufnituningban rendre megtalálható egy kicsit az amatőrség bája, itt viszont inkább a dalszerzői képességek hiányának a réme köszön be.
No meg a pocsékul kivitelezett gépdob, és a fantáziátlan szintetizátor hangszínek. Ez utóbbi néhol már-már lagzizenébe illően gyenge fordulatokban nyilvánul meg.
Egyedül a dallamos ének tetszett, mert nagyon jó a két tag énekhangja, főleg, mikor két szólamban nyomják.
Kinek ajánlom ezt a háromnegyed órás kiadványt? Huhh… Egy olyan embernek, aki nagyon nem hallott még lassabb hangvételű, és dallamos metálzenét, ami valahogy kapcsolódik a doomhoz és a death metalhoz – kezdésnek. Hogy hallhassa, hogy ennél mennyire jobbak is vannak. Ez a lemez leginkább kellemes, de sajnos halálosan unalmas is. És mindezt több, mint 15 évig tartott összerakni, vagy a dalcímek alapján inkább a demót újra felvenni.
Bocs, de erre nem is szánnék több időt.
Ez a legjobb dal rajta:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.