Az Elvis Deluxe név hallatán azt gondoltam, hogy egy újabb, „Prézli” befolyásoltság alatt álló bandával van dolgom.
Amolyan Volbeat-szerű képződményre számítottam.
Aztán ahogy az I. Fémforgács szerkesztői találkozó helyszínén, Domoszlón elkezdtük hallgatni bahonnal az anyagot, rögvest rájöttünk, hogy erről szó sincs.
Végül azért került hozzám a lengyel, stoner rockot csapató alakulat harmadik lemeze, mert Miki jó sok promoval rendelkezett már, mire rátértünk Elvisék tesztelésére, a másik „vetélytárs”, Naga pedig a pszichedelikus részeknél, daloknál belelkesült, aztán a rockosabb tételeknél alább hagyott a lelkesedése.
Mivel én láttam fantáziát a zenei anyagban, és a kiadvány külleme is kedvemre való (jó illatú, matt kartonból készült, széthajtogatás után poszterré összeálló booklet), elvállaltam a recenzió írását. A 8 dalos korongot viszont nehezemre esik nagylemezként kezelni.
Miért?
Mert csupán 5 új nótát tartalmaz.
Plusz három, eddig még ki nem adott, amúgy 10 éves szerzeményt.
Melyek közül az egyik ráadásul feldolgozás.
Viszont pont emiatt a három régebbi dal miatt tartom megalapozottnak a promolap azon állítását, miszerint másabb lett a srácok zenéje.
Igaz, nem ismerem az első két stúdióalbumukat, de gyanítom, hogy azok egydimenziósabb számokat tartalmaznak.
Ezzel szemben az öt új nóta színesebb képet fest, mint a három régi.
Talán korábban is írtak már pszichedelikus dalokat, de ezúttal szinte fifti-fifti arányban kapunk lebegést, és zúzást. Már a nyitó Yourgodfreed is messzire röpíti a gyanútlan hallgatót, a gitárosok az ötödik perc után eresztik csak meg az első riffet. Addig a Pink Floyd-ra is jellemző pengetésekkel kényeztetnek bennünket.
Az utolsó harmada rockosodik csak be a számnak, de a jam szagú szóló, és az alatta alapozó ritmusgitár igen feelingesre sikeredett!
A No Reason egy direktebb, lüktetőbb nóta, némi White Stripes életérzéssel.
Wojciech „Ziemba” Ziemba basszusgitáros/énekes hangja roppant szűk keretek közt mozog, igaz, ehhez a stílushoz nincs is szükség oktávkirályokra.
Azért lehetne combosabb, vagy főleg karakteresebb az orgánuma!
Így kb. egy Billy Idol-szerű dalolászást prezentál a tetszetős, és elég változatos zenei alapokra. Persze van hová fejlődnie dallamszerzés, és hangképzés terén is, de 4-5 hallgatás után kezdenek rögzülni a témái!
Az utolsó három nóta a rockosabb, stoneres vonalon mozog, Kyuss-szerű porszívó sounddal megtámogatva. Egyáltalán nem rosszak ám a maguk módján!
Remélem legközelebb nem csak 5 új szerzeményt pakolnak majd a korongra, mert számomra elég szimpatikus ez a drasztikusnak nem mondható stílusmódosítás!
Cool kis banda az Elvis Deluxe!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.