Néha előfordul (illetve szinte mindig), hogy egy gyorsan lepontozott lemez pár hét múlva már mást ér ítélet szempontjából. Az akkori Hangpróba körben ennek az anyagnak odasütöttem a 10-est, és továbbra is kiváló nálam, csak közben kijött az új Altar of Plagues és a Massemord, amiket viszont azért valamelyest jobbnak éreztem hirtelenjében a finnek új lemezénél. Viszont másak is egy kicsit, úgyhogy végére érve ennek a cuccnak sokadjára, úgy döntöttem, hogy odaadom ennek is a maxot mégis. De tépelődtem rendesen.
A Horna nem egy mai csapat. Kb. a black metal hőskora (vagy tényleges kialakulása) környékén-végén alakultak, és lemezre nyomva 1998. óta játsszák a mocskos kis dolgaikat. Ez konkrétan a nyolcadik lemezük nagyon sok split és EP mellett. Mára már csak az alapító gitárosok egyike, Shatraug van ’93 óta a hordában (2009-től a Behexenben is gitározik). Infection a második legrégebbi tag, aki 2003-ban csatlakozott basszerként, majd gitárra váltott 2008-ban.
Reccsent-roggyant intró, majd egy nyugodtabb felvezetés után középtempós blastelés indítja a lényeget.
Ami az intró utáni dalban azonnal kiderül, hogy nagyon kiművelt és változatos károgással szépeleg Spellgoth. Soha rosszabbat a black metalban!
Nem segít a zene feldolgozásában viszont az, hogy a lábdob teljesen hallhatatlan. És az sem, hogy a gitárdallamok, amik nagyon fontos szerepet játszanak általában a blackben, eléggé hátul vannak. Ahogy például az ötödik dalban a Yhdeksäs Porttiban is. Pedig hatalmas, nagyon bizarr és nagyon black metal.
Az Ei aikaa kyyneleille-nél meg kördallamok díszítik itt a rohadék dolgokat. Rettentően szórakoztató.
Egyébként nemcsak a gitárdallamok miatt lett volna jobb egy kicsit tisztább hangzás, hanem a basszus miatt is, ugyanis szintén ennél a dalnál derült ki számomra, hogy vannak érdekes futamok ott is.
Erős a gyanúm, hogy metronóm nem volt bevetve a felvételeknél, mivel Vainaja a dobos időnként kiesik a tempóból, lassul-gyorsul kicsit, oda-vissza.
Aztán a hetes Kärsimyksin vuoltu hänen valittuna äänenään-ben (micsoda cím!) olyan húzós tempók hasítanak, hogy szinte kapaszkodni kell, és persze melodizál az a gitár közben… Mit mondjak? Így van ez rendjén. Ugyanitt nagyszerű dalbefejezést – kivezetést hallunk.
Nem tudok róla többet írni. Hallani kell. Tömény, tömör és hasbavágó. Talán még annyit, hogy a vokalizálás valami eget rengető. Förtelmes, agresszív és változatos.
Az elmúlt hónapok jobbnál jobb black lemezeit hallgatva, egy pillanatra elbizonytalanodtam egykori ítéletemben, de újra megismerve továbbra is lenyűgöző számomra a lemez, mert sötét és lendületes, kipihent füllel hallgatva nagyon ötletes témák hallhatóak rajta. Kavargó-gomolygó, olyan, mintha valaki a fekete füstbe rajzolna díszes alakzatokat a gitár fejével. Viszont sikerült úgy keverni, hogy egy csomó finomsága csak fejhallgatón át jön ki. Nem baj, majd hallgatom fejhallgatóval… A sercegés-sistergés-dohogás sosem ártott ennek a kormos műfajnak a megszólalásban (sőt!), viszont itt a hangerőarányokkal van baj, ami miatt a gyakorlatlan fül azt hiszi, hogy itt nem történik semmi érdekes.
Pedig debizony.
És én márpedig továbbra is az ötletet fogom pontozni, ami kizuhan a zenész agyból, nem pedig azt, hogy ez hogy lett rögzítve. Ha az utolérhető valamelyest az anyagon, akkor gond nincs.
Itten a nagy dal (a sok szintén nagy közül):
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.