Eidolon
Apostles Of Defiance

(2003)

Philosopher

2005. október 3.

0

Pontszám

7

Az Eidolon munkásságával a 2001-es Hallowed Apparition albummal találkoztam először. Tömör power-metált nyomtak a kanadai srácok. Az akkori énekesüket azóta lecserélték Pat Mulock-ra. A zene annyiban változott, hogy az új albumukkal a Drover tesók elkészítették eddigi legkeményebb albumukat. Itt-ott egész death-metalosra vették a figurát! Az album nagy negatívuma számomra az volt, hogy nem érzem egységesnek. Valahogy olyan össze-vissza. Néhol tradícionális death bandák jutnak eszembe, néhol Slayer (a második nóta kezdete egy az egyben Slayer nyúlás), néhol a Testament neve akadna a nyelvemre jellemzésül, holott a srácok igazából power-metált nyomnának. A másik dolog, ami sehogy sem ok, az az ének! A zene már-már feldolgozható, de az énekes erősen korlátolt hangterjedelme megöli a jobb nótákat is. A monoton egyhangon elnyomott verzék sehogy sem jönnek be. A refrénközpuntúság sem egy fellelhető mótívum az albumon. Viszont az biztos, hogy kellőképp váltogatják egymást a gyorsabb és középtempósabb dalok. Sokszori hallgatás után már csak az ének az, ami az ember figyelmét elveszi az igazán dögös riffek élvezete elől. Valahogy nehéz megszokni. Összegezve az Eidolon egy olyan zenekar, amelyik nem nagyon tendál konkrét műfajok felé, inkább utazgat a thrash, death, power kategóriák között. Aki eddig is kedvelte őket, annak ez az album is tutira be fog jönni, aki meg még nem ismeri őket, az inkább hallgasson Evergreyt!