Tavaly év végén írtam a COCA dupla albumának első felvonásáról, és előrevetítettem, hogy az idén év elején megjelent folytatásról is írok majd.
Aztán úgy alakult, hogy promo-dömpinggel indult a 2013-as esztendő, így egyszerűen ez idáig nem tudtam előrukkolni a The Afterman: Descension recenzióval.
De nagy nehezen csak sikerült lefutnom a „kötelező köröket”, így ha kicsit késve is, elérkezett az idő egy újabb „észosztáshoz”.
Ami valójában nem is az, hiszen azokat, akik nem fogékonyak erre a stílusú zenére úgysem tudom meggyőzni arról, hogy mekkora ász banda a Coheed.
Akik meg vevők az ilyesmire, már rég tudják, hogy Claudio és sleppje fantasztikus egy zenekar… 🙂
A The Afterman: Ascension kritikám befejező soraiban megosztottam Veletek azon érzésemet, miszerint jó-jó az a lemez önmagában is, de érezni, hogy nem egy kerek egész.
Viszont ha a szóban forgó folytatás/lezárás megjelenik, helyére kerülnek majd az első rész dalai, és maximális élményben lehet részünk.
Valóban ez következett be?
Lássuk!
Erősen hajlok arra, hogy igen.
Ugyanis nekem egy fokkal jobban tetszik a Descension az első fejezetnél.
Talán azért, mert ezen több virgonc, rockos nóta található.
Ilyen például a Key Entity Extraction V: Sentry the Defiant, ami tipikus COCA-s lüktetésével, Claudio védjegyszerű gitárjátékával, és ugyancsak jellegzetes énekdallamaival operál.
A The Hard Sell meg jófajta, funk-os basszustémát állít csatasorba.
És egy iszonyat feeling-es gitárszólót!
Apropó, gitárszólók!
Az első rész szerzeményeiből kicsit hiányoltam a szólókat.
Igaz, a Descension se tobzódik bennük, mégis nagyobb számban lelhetők fel, mint legutóbb, és ezúttal tetszetősebbre is sikeredtek!
A szintén funky-s, de refrénjét tekintve kifejezetten popos, flipper-effektekkel teletűzdelt Number City is érdekes színfoltja a korongnak.
A Gravity’s Union nemcsak a leghosszabb, de a legösszetettebb tétele a lemeznek, úgy zseniális, ahogy van!
A klipesített Dark Side of Me sláger voltáról meg kár is lenne vitatkozni…
Nem mintha az Iron Fist fretless basszusa rosszul esne az ember fülének, lelkének!
Megérte várni a Descension-re, mert általa kerek egésszé vált ez a történet!
Továbbra is úgy gondolom, hogy a két rész önállóan is megállja a helyét, mégis érdemes egymás után hallgatni őket, mert úgy az igazi!
És majdnem maximális az élmény.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.