J. D. Overdrive
Fortune Favors the Brave

(Metal Mind Productions • 2013)

oldboy

2013. július 3.

0

Pontszám

8.5

A polák whiskyvedelők új albumának borítója sem szép…
De legalább ronda!
Mondjuk e téren hozzák a tőlük elvárhatót, hisz a debüt lemez se a megkapó külcsínéről híres. Azt meg döntse el ki-ki, hogy inkább az egyes korong androgün figurája, vagy a kettes állatkoponyája jön be neki jobban. Igaz ezúttal nem tudok mondani a bookletről semmit, mert csak egy szimpla lapból álló, a hátoldalán PROMO feliratot tartalmazó „füzetecskét” csatolt a kiadó a CD-hez. De azt hiszem nem vesztettem semmit.
És a csúf külső legutóbb is egy jófajta zenét rejtett!
Nézzük mivel rukkoltak elő a srácok második nekifutásra!

Egy biztos: a cím nem rájuk vonatkozik!
Ettől persze még kedvezhet nekik Fortuna, de az új opusz inkább biztonsági játék, mint bátor húzás. Bár az általuk játszott stílus nem is feltétlen a kísérletezésről szól, hanem inkább a hangulatról, szóval személy szerint nem is vártam tőlük semmi meglepőt.
Már a debüt lemezen is használtak beszédfoszlányokat, ezúttal az intro egy rádióbeszéd részletnek tűnő valami, amibe beszűrődnek a természet hangjai is, majd a kopogások átfolynak a Born to Destroy-ba, az első igazi dalba. És pusztítanak is, ahogy illik, és már itt sejthető, hogy mintha bekeményített volt egy csöppet a társaság a bemutatkozó dalcsokorhoz képest. Susel gyakrabban használja az ordítós, kiabálós hangját, sőt akadnak szinte death metalos megoldásai is, azaz hörgicsél a drága! Összességében az mondható el az énekléséről, hogy Anselmo-sabb mint volt, de azért a Sex, Whisky&Southern Blood recenziójában említett dalnokok hatását, orgánumát sem vetkőzte le teljesen. Röviden: erős, férfias, szőrös hangja van a csávónak! A Funeral Stopper egy lendületes, slágeres darab, nem véletlenül filmesítették meg!

De nekem még jobban bejön a Hammond orgonával megtámogatott Beware the Boozehound, ami számomra a lemez egyik csúcspontja!
Egyébként ezúttal kevesebb a jammelős, hosszú szerzemény, csupán a Shadow of the Beast közelíti (ami címéhez hűen egy igazi, súlyos, vonszolós doom-szörnyeteg!) a 7 percet, a dalok átlagos hossza 4 perc. Most is a középtempós döngölés a mérvadó és a sötétebb hangulathoz mindenképp passzol a horzsolóbb, morózusabb gitárhangzás.

Na szóval, megbízható banda a J. D. Overdrive, akik kicsit másabb, sötétebb tónusú, mocsár-metalosabb nótákat pakoltak második nagylemezükre.
Bátran merem ajánlani őket a hazai doom/sludge/stoner szcéna híveinek, a Mood utódzenekarai, vagy épp a Sunday Fury kedvelői tutira csipáznák a lengyelek által játszott muzsikát!