Lehet tagadni, de fölösleges: a KoRn egy stílusteremtő/alapító banda.
Leginkább hozzájuk köthető, tőlük eredeztethető a nu metal műfaj, amely jelzőt, skatulyát természetesen nem ők aggatták magukra.
Ez a sokak által istenített, és legalább annyi metalos (főleg a trú arcok) által szidalmazott stílus mára teljesen kiment a divatból, szinte írmagja sem maradt.
Hol vannak már a dicsőséges ’90-es évek?
Amikor a KoRn és a farvizükön felszínre törő több száz „újhullámos” zenekar lemezmilliókat adott el Amerika szerte.
Mert nem túl meglepő módon a tengerentúlon volt a legnépszerűbb ez a fajta muzsika.
A legtöbb csapat már rég földbe állt, vagy stílust váltott.
De a KoRn még mindig itt van, és nemrég dobta piacra 11. albumát!
Ráadásul az új anyagon újra hallható Head játéka, aki egy ideje már újból teljes jogú tagja a bandának. Talán hellyel-közzel áll az a megállapítás, hogy az első hat KoRn lemez megítélése nagyjából egységes. A „Fej-vesztett” korongoké viszont finoman szólva is vegyes.
A legszélsőségesebb reakciókat természetesen a legutóbbi dubstepes kísérlet váltotta ki.
Eközben Head kiadott egy korrekt szólóalbumot, és egy kimondottan erős anyagot a Love and Death égisze alatt.
Lássuk, sikerült-e megváltani a világot, vagy legalább a KoRn-t a megtért gitárosnak?!
Nyilván tök naiv, aki ezt várta, hisz csodát egyetlen ember nem képes tenni, másrészt ki tudja mennyire folyt bele a dalszerzésbe…
Én speciel nem vártam csodát, csupán egy izmos CD-t.
Ráadásul azon kevesek közé tartozom, akiknek a kései KoRn lemezek között is akadnak, amik bejönnek.
Persze a két favoritom tőlük az Issues és az Untouchables.
Úgyhogy akár a The Paradigm Shift is jó eséllyel pályázhatna a nagyon bejövős KoRn opusz titulusra, mivel egyértelműen a két említett klasszikus album hangzásvilága köszön vissza a friss dalokban!
Az első három nóta fel is férne simán minőségét tekintve mondjuk az Untouchables-re.
Sőt, Jonathan akkora refrént tol mind a Prey for Me, mind a Love&Meth című tételben, hogy csak na! Poposan fogósakat.
A következő bravúros dal a Paranoid and Aroused.
És az elsőként nyilvánosságra hozott, sokakat kapásból elrettentő Never Never is elkezdett nálam működni pár fülelés után.
Ebben nem spórolnak a kütyükkel, összességét tekintve viszont nincs túlelektrotuningolva a lemez.
Erős darab még a Punishment Time, aminek elég szokatlan a refrénje.
De bejövős!
Alapvetően rendben van a Victimized is.
Végezetül számoljunk!
Összesen 11 dal.
Ebből kimagasló 4, jó 3.
A maradék meg közepes.
Úgyhogy kap egy hetest ez a Tool-os köntösbe bújtatott album.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.