Csodálkoztam, amikor átvettem a 9000Sanyi által küldött promo-pakkot, hogy vajon miért nagyméretű borítékba rakta főszerkesztő kartárs a lemezeket.
Nos, a francia, In the Guise of Men miatt.
Ugyanis egy majdnem A/4 méretű, függőlegesen kettéhajtott, fekete-fehér keménypapírba bújtatták Ink című kislemezüket.
Tehát nem a kereskedelmi forgalomban lévő borítóval ellátott EP-t kaptuk meg.
Hanem egy pofás, és egyéni designnal ellátott promo kiadvánnyal lettem gazdagabb.
Újabb pozitív csalódás a Parallax után!
És a Suicide Shop Deftones-ízű nyitánya is komoly reményekre adott okot!
A csapat a saját zenéjét egyfajta eklektikus metalként definiálja.
Van benne valami, mert több stílus irányába is kitekintenek, mixelnek műfajokat, variálnak az érzésekkel, hangulatokkal.
Nagyrészt mégis a tört ritmusok dominálnak.
Nem djentesen matekos az anyag, egyszerűnek mégsem nevezhető az Ink.
Az első 2-3 hallgatás folyamán azt éreztem, hogy jó-jó ez, de valami zavar…
Aztán rájöttem, hogy mi!
A túlvokalizáltság.
Magyarán: szinte a dalok elejétől a végéig megy az ének.
Alig engednek teret az instrumentális kibontakozásnak, a hangszeres játéknak.
Emiatt túl sűrű lesz a végeredmény, még ha egy Protest the Hero-hoz képest szellősnek is mondhatók a dalszerkezetek.
Én a helyükben legközelebb erre jobban odafigyelnék!
Ennek ellenére így is inkább tetszik az Ink, mint nem.
Ugyanis érezhetően törekszenek az egyéni hang, stílus megtalálására, kialakítására, és fogós megoldásokban sem szűkölködnek a nóták.
Egyébként az EP játékideje a maga 26 percével már-már nagylemez hosszúságú.
Főleg ebben a stílusban, ahol 35-40 perc fölötti témázgatás elég megterhelő lehet a mezei hallgató számára.
De még egyszer hangsúlyozom, szerintem kevesebb énekkel, a hangszereknek több teret engedve emészthetőbb lehetne az In the Guise of Men muzsikája.
Ami így is figyelemre méltó, úgyhogy besorolom őket az ígéretes francia csapatok egyre népesedő táborába!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.