Promóció terén elég hektikus kiadó a Metal Mind.
Ezalatt azt értem, hogy nem túl következetes a promo lemezek küldésekor.
Általában nylon tasakban szokta hozzánk eljuttatni a CD-t és a hozzá tartozó bookletet. Hátlap nuku.
De néha, ha jó passzban van a piáros, megkapjuk a gyári CD-t.
Ez történt a Leash Eye előző lemezénél, amikor is nagy meglepetésemre egy pofás, kereskedelmi forgalomba szánt digipack kiadvány nézett velem farkasszemet.
Örültem is neki, főleg, hogy a zenében sem kellett csalódnom.
Úgyhogy amikor megtudtam, hogy megküldték az új albumot, egyből rácsaptam.
Naiv módon azt hittem egy újabb igényes csomagolású koronggal gazdagodik a gyűjteményem.
De sajnos, nemhogy gyári CD-t nem kaptam, de ezúttal egy egylapos borítóból álló promóval kellett, hogy beérjem.
Persze biztos akad, aki úgy gondolja örülnöm kéne annak, hogy kaptam egy ingyen példányt a lemezből.
Én viszont úgy gondolom, hogy lehetne következetesebb a kiadó.
Vagy küldjön minden esetben „rendes” albumokat, vagy mindig „fapados” promókat.
Mert így mielőtt belehallgattam volna a lemezbe, egyfajta csalódottság lett rajtam úrrá.
Hiszen az összképbe igenis beletartozik a kiadvány külseje is.
Még ha a pontozásnál ez nem szabadna, hogy sokat nyomjon a latba, mégis számít.
Így viszont nem tudok nyilatkozni a kereskedelmi forgalomba kerülő CD külleméről, bár gyanítom, hogy rendben lehet.
Az kapásból feltűnt, hogy a V.I.D.I. borítóján még csak a háttérben, az autó mögött vészjóslóan közeledő kamion került előtérbe.
Persze a cím is utal a kamcsira, de biztosan nem véletlen ez a „visszatekintés/csatolás”.
A zene is egyenes folytatása a kettes albumon hallhatónak.
A Fight the Monster egy stoneres riffel nyit, de hamar átvált a nóta igazi Hammondos, húzós hard rockba. A leállás és a szépen felépített gitárszóló is hozza a lengyel bandától elvárt színvonalat.
A megfilmesített Me & Mr. Beam sem egy agysebész szerzemény, de ez a stílus nem is erről szól! Ez egy sallangmentes, szórakoztató bulizene/koncertzene.
Ennek megfelelően a szövegek sem a magvas mondanivalójukról híresek.
Nekem továbbra is tetszik Sebb karcos, szőrös orgánuma, ami kapcsán még mindig a Superbutt-főnök Vörös Andris ugrik be.
De ezúttal több dalban is megvillantja a selymesebb, dallamosabb hangszínét, és az is jól áll neki!
Halld például Been Too Long.
Vagy épp a záró Never Enough.
Ami természetesen nem majd’ 12 perc tiszta zene.
Van benne vagy 4-5 perc csönd is.
Miután véget ér a tényleges nóta.
Aztán meg visszatérnek még egy kis jammelgetés erejéig.
Nem vagyok híve az ilyen „időkitöltős” megoldásoknak, rejtett trackeknek.
De ezt, és a durván fapados külsőt leszámítva (még egyszer hangsúlyozom, a bolti cucc biztos jól néz ki!) egy újabb frankó korongot tett le az asztalra a Leash Eye.
Az előző lemezüket talán kicsit túlpontoztam, úgyhogy most mértéktartóbb leszek ezzel a nyolcésféllel.
u.i.: A borítóról csak nekem ugrik be Stallone szkanderozós filmje, a Túl a csúcson? 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.