Na, még mielőtt bármibe nagyon belekezdenék, annyit elárulnék, hogy a lemez láttán elfogott némi alkotói válság, amit jeleztem az oldal heavy&power metal professor emeritus-ának (gondolom ezt így lehet érteni), aki nagyon komoly módszertani segítséget nyújtott, hogyan is írhatok olyan műfajú lemezekről, amik még a kinetikánál és a zsombolyok kutatásánál is távolabb állnak tőlem. Bár ez így nem igaz, mert hőskoromban megfordultam az összes komolyabb magyar hegyi metál zenekar koncertjén, volt, ahol szó szerint leginkább csak megfordultam, hogy jó oké, de mint az ábra mutatja, az alapok megvannak.
Adott tehát a Turbo zenekar, állati kreatív név, gondolom direkt azért csinálnak emberek ilyesmit, hogy aki szemét mód letölteni akarja a dolgaikat, ne tehesse olyan egyszerűen, meg hogy Facebookon, ha fent is vannak, ne legyen esélyed megtalálni. A Turbo a lengyel heavy metal szcéna fényes csillaga, őszinte, kőkemény, milliós lemezeladásokkal világszerte (gondolom a német- és angol nyelvterületre kivándorolt lengyel munkások hozzájárultak némiképp ehhez a jó statisztikához), tehát nem akárkikről van itt szó. Az általam birtokolt The Fifth Element immáron a 16. lemezük, amitől először leesett az állam, hogy ez még akkor is sok, ha a poznan-i zenekar 1980 óta létezik, aztán visszatértem az alapjaimhoz, és megnyugodtam. 16 lemez nem is olyan sok, ez nagyjából megegyezik a Pokolgép lemezek számával, ha a koncertes meg best of produkciókat nem számoljuk, de nyomába sem ér az OSSIAN-nak. Naná, hogy nem.
Nagyjából sikerült is felfognom, hogy ez a „hú mekkora királyok vagyunk” hozzáállás a bemutatkozásban talán nem kamu, csak itt tényleg valami hasonló jelenségről van szó, mint a mi említett zenekarainknál. Nem egy nagy meddőhányó az egész, nem csak ontják a lemezeket a nagy semmibe, de mivel ezt általában lengyelül teszik (a Fifth Elementnek is van Piąty Żywioł nevű bátyja, aki 2013-ban született, de a fordítás időigényes munka, tudom én), nyilván lengyel közönségnek, és ez a nagy nyitunk angolul a világ felé pont akkora hatást gyakorol szegény világra, mint ahogy a magyar harcosok is meghódították azt a maguk angol verzióival. Arra mindenesetre jó, hogy így most van némi betekintése az embernek, bár ha a lengyel változatot küldik, akkor is lett volna, de mindegy.
Szóval a lemez egy órányi örömet ad a világ prole… heavy metal rajongóinak, 11 nóta + egy bónusz szám, a 11. természetesen az átlag 4 perces hossz helyett 8 perces, szóval ott látványosan nagy dolgok fognak történni.
A Think And Fight igazi in medias res, semmi intro meg egyéb cécó, lendületes nóta, sokszor ismételgetve a refrént, és az embernek már van is valami képe a Turbo-ról. Tomasz Struszczyk énekesnek elég jó torka van, és tényleg olyan klasszikus heavy metal hangja, amin mindig el tudok csodálkozni, hogy ilyet hogy oszthatott a természet ennyi embernek. A ritmus szekció inkább csak úgy van, hangsúly rajtuk nem volt, nincs, és nem is lesz, pedig a basszeros akkora király, hogy élőben már játszott a Kreatorban is, meg mellékesen az egyetlen alapító tag Wojciech Hoffmann mellett, aki feltételezem a frontember és szólógitáros, bár ez konkrétan sehol nem derül ki, hogy utóbbi tisztséget ő vagy az egész rokonsága keresztneveit is viselő Dominik Jan Maria Jokiel tölti-e be.
Az említett dalnak van egy kis korai Iron Maiden íze, úgy leginkább az olyan dalokra hasonlít, amit az ember idővel már átléptetett a lejátszóban, mert olyan semmilyenek. A következő nóták alacsonyabb tempóra kapcsolnak, így a gitárszólók sokkal jobban hatnak persze, amit nem sajnálnak tőlünk. Érdekes a címadó szám a lassú éneklős felvezetéssel, itt megint ilyen Maiden – Iced Earth számok villantak be, bár ez lehet csak az én hiányos műveltségem miatt van. Mindenesetre ezt a dalt kétségkívül szépen megírták, még ha az énekhang magassága nálam időnként már kint is van az elviselhető magasságból, de a Brave New Worldben is, azt mégis szeretem (kicsit arra emlékeztetett, azért említem). A Smash The Wall-ba visszajön a lendület, mikor éppen nem megy a „fogjunk le időegység alatt minél több hangot a gitáron” szólózás, egész kellemes dallamok jönnek, van sikoly is, szóval gondolom koncerteken örömmel várják ezt a dalt a hosszúhajúak, és ebből készült a bónusz akusztikus verzió is.
A Handful Of Sand kissé számomra a gomb köré varrt kabát hatást érte el, van egy fogósabb lassulós, gitársiratós, sikoltós belassulás benne, és lassulni csak úgy lehet, ha van honnan, ezért körülötte van a körítés. A Relentless a Kalapács Angyal című női körökben különösen nagy sikerű számának lengyel megfelelője, úgy tűnik, a heavy metal olyan közös nyelv, amin egymáshoz nagyon hasonló módon lehet érzelmeket kifejezni. Az Amalgam-ra felocsúdhatnak a titokban kissé elérzékenyült fanok, direkt ilyen gitáros ujjgyakorlattal indul (heavy metal gitárostól tanultam anno a nagy hangszeres tudományom, ő nyomott ilyeneket unalmában közben), sőt, igazából az egész szám az, ez egy instrumentális darab.
A Light Up The Night megint a koncertre járóknak íródott, a This War Machine meg maga a döbbenet, vagyis én a versszaknál néztem csak, hogy ez mi a rigótollas kandúrmosoly, rosszul lett az énekes, vagy mi történt, leginkább az AC/DC számomra mindenkor élvezhetetlen énekét próbálják itt utánozni, részemről ez a szám egyszavas, youtube-on meg persze pont ez van fent, így inkább a lengyel verziót kapjátok a címadóból – szép ez a nyelv 🙂
És végül eljön a 8 perces Blues Measured By The Clock Ticking, cseppet sem meglepő módon egy amúgy nem különösebben kiemelkedő szám kap itt 3 perc lassú felvezetést, meg egy levezetést, meg gitárszólót, meg az utolsó refrénben kórus is van.
Szóval ilyen a lengyelek hazai heavy metalja. Nem rossz, nem vállalhatatlan, de még sok vodkát kell inni, ha a nemzetközi szintér némiképp erősebb ellenfeleihez fel akarnak nőni. De szerintem igazából nem akarnak.
És tessenek örülni, hogy európaiak, mert a tengerentúlon csak holnapután fog megjelenni a lemez. Annak meg végképp, hogy hamarosan az azonos nevű magyar zenekar friss anyagáról is várható egy ismertető, no nem tőlem 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.