A Korog a hazai rock/metal zenei színtér egyik legérdekesebb csapata. Számomra már az is fura volt, hogy még léteznek… Hisz a 2008-as Mumus óta nem nagyon hallottam róluk. Persze a srácok sosem voltak hívei az agresszív marketingnek, ennek okán talán nem én vagyok az egyedüli, aki lemaradt arról, hogy 2012 óta Tanka Balázs tölti be náluk az énekesi posztot. Mondjuk, az nem meglepő a Korognál, hogy új lemez=új énekes. Ugyanis minden eddigi albumukon más-más állt a mikrofon mögött. De a lényeg nem változott az első 3 korong esetében: a vokalizálás extrém volta. Azt viszont senki sem gondolhatta, hogy Balázs majd elkezd hörögni, morogni, károgni. Nem is kezdett!
Tehát a Maybe Airlines egy új fejezetnek is tekinthető a banda életében.
Jómagam a bemutatkozó nagylemez (Álmodj makkal) óta követem a zenekar tevékenységét, az az opusz és a remix album (Próbáld újra), ami tartalmazza a Corpus Kriszti demot is, megvan műsoros kazettán. A Csiharral készült self titled korong pedig a CD gyűjteményem egyik becses darabja. A már a bevezetőben említett, „gyerekriogató” című művük viszont nem lett a kedvencem, ami nagyban köszönhető M. K. Atorz vokalizálásának, ami szerintem túl egysíkúra sikeredett.
Lássuk, mivé változott a Korog a Turbo énekesének csatlakozásával!
Mindenképpen könnyebben befogadhatóvá.
Hiszen Balázs dallamainak köszönhetően jóval több a fogódzó, mint eddig bármikor. Továbbá vannak könnyen rögzülő refrének is. De a zene sem ugyanaz már, mint volt. Igaz, a megszokott korogos stílusjegyek nem tűntek el nyomtalanul, csak kissé nehezebb őket észrevenni. Főleg a lemez első felében. A nyitó kettős akár Turbo nóta is lehetne…
Majd a The River’s Age borult, thordendalos gitárszólója már jelzi, hogy itt bizony a Korog tolja a csűrdöngölőt. A Warmtongue Prophet aztán előáll a farbával. Bár sokáig úgy vonszolja magát a dal, mint egy kifordított Black Sabbath téma, de a végére megérkeznek a disszonáns, megtördelt gitártémák, amikről a srácok „elhíresültek”. Egyébként ebben a szerzeményben vezetik elő a lemez legzseniálisabb gitárszólóját, úgy 1:50-től. Az ötös és a tízes track 1-1 instrumentális, szaxofonnal megbolondított, elég beteg, free-jazzbe, free akármibe hajló tétel. Melyek kapcsán felmerül a norvég Shining/Jørgen Munkeby neve is.
A Sorrowban pedig felcsendül az akusztikus gitár hangja, ami ugyancsak újdonság korogéknál.
A záró szösszenet címe pedig Martin: A Tűz és Jég Dala ciklusára utal.
A srácok is rajongói lennének?
Nem csodálkoznék rajta!
Úgy érzem érdemes volt elkészíteni ezt a lemezt, ebben a felállásban. Talán elsőre (sőt másodjára is :D) elég bizarrnak, nem könnyen összeegyeztethetőnek tűnik Balázs hangja és a Korog zenéje, mégis sikerült összehozniuk egy élvezhető albumot. Ami korogos is, meg nem is, tankás is, meg nem is. Hogy aztán a következő albumuk mikor fog megjelenni és ki fog rajta énekelni, azt szerintem még ők maguk sem tudják… 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.