Kotniehl
Massacre Of Bunny Ranch (Ep)

(- • 2014)

2014. július 5.

0

Pontszám

8

Mielőtt az ember egy zenekari kritika megírásához kezd azért, mint jó macska az egeret körülszaglássza a banda háza táját. (Értsd: stílus, tagok, biográfia, diszkográfia, stb.) De amikor a „gugli” is csak pár használható linkkel ajándékozza meg az ítészt, az próbál nem kétségbeesni és új hajnövesztő szer után nézni. – Valljuk be, az „arckönyv” azért kevés egy jófajta zenekar felfuttatásához, bármennyire is igyekszik az ember. Még akkor is, ha a zenekar, vagy formáció célja a trendekkel való végső szakítás. – Mert szakítanak is vele rendesen.

Na szóval, van itt nekünk egy kimondhatatlan nevű zenekarunk amely az úgynevezett Vegetarian Polyrhythmic Grindcore stílus „úttörője”. – No, eddig remélem egyszerű az egész, mint a barlangrajz. – Ha ettől pedig bambám bámulja az ember a monitort, akkor a végső pontot az „i”-re valószínűleg az a „kapaszkodó” teszi, hogy hatásként a következő zenekarok vannak felsorolva: Pantera, Meshuggah, Carcass. Persze tudom, hogy ez így édes kevés. Szóval a skacok ezt az egészet még nyakon öntötték egyfajta progresszív, jazz szósszal is. – Van itt minden, mint a búcsúban.

Ja… hogy még nem is említettem, hogy Ők amúgy kis hazánk fiai, mert valahogy még mindig sokkhatás alatt vagyok a zenéjüktől. Az már pedig tuti, hogy aki ennek az anyagnak a meghallgatására adja a fejét, az unatkozni nem fog. Számokat pedig nem is igazán emelnék ki a kislemezről, mert tudja a fene, de mi okból az egész produkció annyira egyedi, hogy sokszor az ember nem is tudja eldönteni, hogy befogadja e vagy sem. – Vájt fülűek talán egyetértenek velem abban, hogy a gitárt lehetett volna egy kissé színesebbé tenni, ha már a zenekar ebben a komoly stílusban próbál meg komolytalannak látszani. Mert az old-school Carcass-t és Pantera-t idéző gitársoundnál több kell, hogy a hallgató végleg megörüljön. A többi hangszer egyébként rendben van. Ráadásul a dalokban néhol fellelhető károgós részekért egy jó nagy mezei pluszpontot be is véstem. Bár ének terén még színesíthetnének az egészen, mert van benne potenciál. Szerintem sokkal több van mélyen eltemetve benne, mint Jens Kidman esetében.

A kislemezt záró „Rodion„-nal a zenekar egyébként rendesen odapörköl. – Több ilyen kellene, s akkor már nem csak egy próbatermi, hétvégi zenekarról beszélhetnénk.

Ha még nem derült volna ki, ez az album nem egyszer hallgatós, s nem GRINDCORE! – Innen pedig nyugodt szívvel letölthetítek az anyagot.
8/10.