… Ahogy jól emlékszem, ezen a kritika még akkor íródott, amikor az őrület első csirái megfakadtak volna.
No, de ne is szaladjunk előre úgy az időben. Utazásunkat kezdjük csak a legelején, a téboly apró kápolnájában, ahol a Hardcore Anal Hydrogen önjelölt prófétái köpködik a téboly dallamait a végtelen űr fagyos semmijébe. – Kérdezhetnéd: Ez most valami vicc? De nem. Legalább is nem úgy. Érted?! Nem?! ÖÖÖÖÖ… Wááááá…
Miután lenyugodtunk, és szerencsésen túl vagyunk a zenekar nyújtotta első sokk után próbáljuk meghatározni annak stílusát, amely nem is lehet más, mint a hangzatos, s mégoly „fájdalmas” Anál HC. – Igen jól olvasod. – Igazából nem kellemes és ráadásul fájdalmas is, és jól meg is fogja majd dolgoztatni a kis… hallójáratainkat.
Komolyabb mederbe terelve a szót, nincs itt másról szó, mint egy „szimpla” kortárs Experimentális Death HC.-ről. Valószínűleg ezért (sem) érdemes meglepődni az albumra jellemző rengeteg elektronikai megoldáson. A megszámlálhatatlan gyakran disszonáns és zajos elem pedig már csak hab a tortán. Mégsem csak egyszerűen a különböző zenék egymásba gyúrásáról van itt szó, hiszen a banda próbálkozik különböző etno elemeket (most éppen az indiai van soron) is a magáévá tenni sajátosnak mondható stílusában.
Ha pedig szimplán csak ironikus akarok lenni, akkor kezdeném a lemez hosszával, ugyanis előnyként emelném ki az album „csekélyke” 22 percét. – Én csak garantálni tudom minden bátor „zenei utazónak”, hogy a The Talas Of Satan nagyobb csapást mér az ember mentális állapotára, mint az öt legdurvább grindcore album egyszerre történő végighallgatása.
De, hogy további pozitívumot is felemlegessek 
az albummal kapcsolatban, az nem más, mint az album kiállása. Meglepően jól szól, és a hangszerek aránya is igen jól el lett találva. – Bár a felbukkanó zajok és zörejek valószínűleg azért rendesen be fogják darálni a megmaradt agysejtjeinket.
Ja, hogy vannak itt dalok is, de úgy, kiemelni teljesen felesleges. – Bár, aki erős idegzetű, az megpróbálhatja az utolsó tétellel, a Chautal-al. Lehetséges, hogy nem véletlenül ez a záró tétel, ugyanis aki eddig elér, azt már nem érik nagy meglepetések. – S számomra ez tűnt a legbefogadhatóbbnak.
Szóval… Itt van ez az utolsó tétel. – Én már ötödjére hallgatom végig… – A nejem most már aggodva figyel, s serényen tárcsáz.
Én erre azt mondom: „Mielőtt végig megbomlana az agyunk, küldjük el sétálni a családot, vegyük fel csutkára a hangerőt, s merüljünk el ebben a „zenében”, de hagyjuk nyitva az ajtót, hogy a derék fehérköpenyeseknek a fűzős dzsekivel ne kelljen feleslegesen betörniük az ajtót.”
Szerintem nagyon kevés ember van, aki ezt egyben képes végig hallgatni, ráadásul akár többször is.
8/10
Erről a linkről, pedig a formáció összes lemeze elérhető.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.