Nem szeretném túlmisztifikálni a dolgot, de úgy érzem, egy csöppnyi szerepem volt abban, hogy Nagaarum kolléga „ittragadt” a Fémforgácson. Hiszen, amikor még nem volt kolléga, én voltam az, aki írt bemutatkozó szólólemezéről, majd be is ajánlottam az Űrerdőt a Hangpróbára. Aztán a folytatást is megkritizáltam. Közben persze elkezdtünk chatelni, ismerkedni, aminek eredményeképpen kezdett előttem körvonalazódni a zenész/ítész személyisége. Bár face to face csak egyszer találkoztunk eddig egymással, elég gyakran előfordul, hogy ráírunk a másikra. Ez alapján biztos úgy tűnik, hogy a személyes érintettség miatt elfogult vagyok Naga-ügyben. Pedig ez nincs így! Vagy legalábbis nem teljesen… 😀
Az a helyzet ugyanis, hogy az első két korongot követően egy olyan irányt vett a Nagaarum Univerzum, amivel nem igazán tudtam/tudok mit kezdeni. Az ambient túltengésben szenvedő albumai, és a black metalos Eventvm Fatali is elment mellettem, pedig próbálkoztam velük tisztességgel. Ellenben a GuilThee anyagai rendre betaláltak.
Ezért igen megörültem, amikor kiderült, hogy a 10. önálló Naga kiadvány másabb, konkrétan giltisebb lesz az eddigieknél. Ráadásul a Rabies Lyssa az orosz GS Productions jóvoltából gyári CD-n is megjelent! Ők adták ki Nagaarum és a Dreams After Death Kuiper című splitjét is, és most már az ő nevükhöz fűződik az első önálló, gyári Naga korong. Amiből 30 darabot kapott a szerző. Én pedig tőle kaptam a 26-os sorszámú versenyzőt. A Nagaarum honlapjáról, ingyenesen letölthető pakkban található artworkhöz képest nem sokat variált a kiadó, egyedül a borító „színvilága” lett kicsit más. Egyes részei mintha negatívba fordultak volna… De ez semmit sem von le az élvezeti értékéből! Főleg, hogy a lényeg, mint mindig, belül keresendő. Kezdjük is el a keresgélést!
A lemez tematikáját a veszettség (tudományos nevén rabies lyssa) szolgáltatja. A szerző honlapján, az albumhoz fűzött megjegyzéséből kiderül, hogy miért választotta ezt a betegséget „múzsául”. A CD 4 szerzeményt tartalmaz, majd’ 51 percben. És talán az sem véletlen, hogy mindegyik tétel hosszánál a percek után 59 másodperc szerepel. Vagyis, épphogy nem ugrik át a játékidő a következő egész percbe.
A kezdő, negyed órás Körkép (Kr. u. 2019.: mozi jelenet) tengerzúgással és sirályok (?) hangjával nyit, amik kapcsán csak azoknak nem ugrik be Hitchcock klasszikus filmje, a Madarak, akik még sosem látták azt. Aztán átúszik a bevezető egy kis ambientbe, majd úgy 1 perccel később a rockhangszerek is beszállnak a buliba. Naga előzetesen azt nyilatkozta, hogy a Rabies Lyssa lesz az első kiművelt hangzású, kicsiszolt témákkal operáló műve. És valóban, érezhetően nagyobb figyelmet fordított ezúttal a hangzásra, a komponálásra. Régebben előfordult nála, hogy egyes helyeken túl lett vezérelve a sound, vagy épp nem hatott egységesnek. És a dobtémák is hallhatóan más módszer szerint lettek rögzítve, mint az Eventvm Fatalin. A Körkép kiválóan példázza a jelenlegi Nagaarumot. Fontos szerepe van a hangzásban a dob-basszusgitár kettősének, de úgy érzem gitáron sem volt még ennyire merész és meggyőző Naga, mint most. A leállós, pszichedelikus részeknél többször is felsejlik a Pink Floyd neve, a Körkép kb. 14. percénél beszúrt nevetős hangfoszlány különösen emlékeztet a brit Mesterek dolgaira. A Belépés egy tempósabb, metalosabb nóta, az ének, az időmértékes verselés miatt kap egy népdalos, mondhatni Kátais érzetet.
Továbbá azt is sikerül a gigászi hosszúságú dalban bizonyítania, hogy nem kell ahhoz 7-8 húros gitár, hogy igazán mélyre hatoljunk. A hat húrt is lehet úgy hangolni, hogy brutál „zsék” szakadjanak ki a hangszerből!
Az Embertornádó, címéhez hűen még magasabb sebességre kapcsol, blackes témák uralják, és Naga is extrém vokalizálást prezentál. Ebből a szempontból is a GuilThee-re hajaz a Lyssa, ugyanis a károgástól, a dallamos éneken keresztül a narrációig, minden megtalálható rajta. Ha nem is olyan eklektikus, mint az anyabanda alkotásai, színesebb, több irányba terjeszkedő az eddigi Nagaarum lemezekhez képest.
Ami nálam mindenképp pozitívum!
Mint ahogy a Kilépés (közös halál) többszólamú éneke is.
A post rockos, lebegős középrész szintúgy finomra sikeredett! Majd az ebből kibontakozó végkifejlet hozza el a katarzist. Érdekes, de számomra valóban a lemez utolsó 5-6 perce jelenti a csúcspontot…
Erre mondják, hogy szép halál?
Vagy, hogy minden jó, ha jó (az emberiség) vége?
Nem tudom.
Mindenesetre Nagának sikerült egy kerek, hangulatos, emlékezetes albumot készítenie, ami saját értékítéletem szerint, művészi szempontból szólókarrierje csúcsalkotása.
Hogy legközelebb mit húz elő a kalapból, meg nem tudnám mondani, de ha jól sejtem nem kell éveket várnunk arra, hogy megtudjuk. 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.