Tolkien világa sok zenekart megihletett, ilyen-olyan formában. Akadnak, akik egész albumokat szentelnek a híres nyelvész-mesélő történeteinek megzenésítésére. Mások megelégednek azzal, ha a bandájukat egy, a tolkieni mitológiában szereplő hősről, vagy antihősről, illetve emblematikus helyszínről nevezik el. A francia Dungortheb az utóbbi kategóriába tartozik. A névválasztás miatt hajlamosak vagyunk egy prekoncepciót felállítani, miszerint biztos valami fantasy szövegekkel átitatott heavy/power metalt csapat az ötfős társaság. Pedig a Dungortheb-nek semmi köze a „sárkánymetalhoz”!
Ugyanis technikás death stílusban írják 1996-os megalakulásuk óta dalaikat.
Eddig két demo és ugyanannyi nagylemez képezte diszkográfiájukat.
De majdnem napra pontosan egy hónapja piacra dobták harmadik egész estés kiadványukat, Extracting Souls címmel. A srácok olyan brigádokat neveznek meg hatásaikként, mint Death, Pestilence, Coroner, stb. Nem állítom, hogy hatalmas ismerője/rajongója lennék a techno death/thrash vonalnak. Ez főként azért van így, mert még a stílus alapműveinek kikiáltott lemezek sem váltanak ki belőlem túl sok érzelmet. Valószínűleg nem is erről szól ez a műfaj, hanem a virtuóz, technikás hangszeres játék bemutatásáról. Amit jómagam rövid távon még tudok is élvezni, de egy komplett albumon keresztül már elég ritkán.
Főleg, ha úgy érzem, hogy nincsenek kerek, egész dalok az adott korongon, csak egymás után hajigált témák, riffek. Parasztvakítás gyanánt pedig jó sok gitárszóló, hátha ezzel el lehet terelni a mezei hallgató figyelmét a kongó ürességről, ami a szerzeményekből árad.
És sajnos az Extracting Souls iskolapélda lehetne erre a jelenségre.
Egy 15 másodperces introval nyitnak…
Az ilyesmitől, mármint a szinte teljesen funkciótlan, nyúlfarknyi felvezetőktől amúgy is agyf@szt kapok. Gyanítom ezzel a női sírást, zihálást és No! No! No!-zást (magyarul: Nem! Nem! Nem! :P) tartalmazó szösszenettől az atmoszféra megteremtését várták a derék franciák. Rám nem hatott, de biztos bennem van a hiba. Aztán az Inside-dal belépünk a Dungortheb-univerzumba, ami a stílus hívei számára biztos nagyon kellemes, bő háromnegyed órás utazást fog jelenteni. Jönnek a riffek, a megtördelt témák, kapunk vagy 5-6 gitárszólót, a vokalista végig egysíkúan hörög, a zárás felé alig hallhatóan beúszik az intróból ismerős női sírás. Jól hangzik? Papíron talán igen. A valóságban már kevésbé élvezetes a dolog. Legalábbis számomra. Ugyanis többszöri fülelés után sem tudok felidézni egyetlen momentumot se a nótából. És a maradék 9 szám esetében szinte ugyanez a szitu.
Összességében az megragadt bennem, hogy jó sok neoklasszikus virgát, meg tappinghegyeket pakoltak a dalokba. Továbbá hogy túlságosan hangsúlyosak a gitárok. A dob meg minden dinamikát nélkülöz, agyontriggerelt. Simán lehetne dobgép is…
De a hathúrosok dominanciájára visszatérve: nem azzal van gondom, hogy előtérben vannak a gitárok, hisz mégis csak egy metal bandáról beszélünk. Hanem az a fő problémám, hogy míg egy Death, Pestilence, Atheist lemezen komoly szerepe/tere van a basszusgitárnak, Dungortheb-éknél szinte alig hallani ki a hangját. Így sokszor azt érzem, hogy nincs igazán alja a zenének. Nem mondom, hogy egyetlen nóta sem fogott meg. A Behind Your Eyelids egész pofás darab, még egy kis narráció szerűség is van benne, ami kicsit színesít a borzasztóan egysíkú hörgésen. De a lemez második felére én rendre lefáradok. Érzelmileg ugyanis semmit nem kapok ettől az albumtól. Ellenben hangjegyekből nincs hiány, sőt a túladagolás esete forog fenn. Megcsömörlök a megannyi rifftől, szólótól, témától. Más bandák egész életművük alatt nem használnak fel ennyit ezekből. Szóval, mint ebben a stílusban oly’ sokszor, itt is a „kevesebb néha több” mondás érvényesül.
Ha teljesen szubjektíven ítélném meg az Extracting Souls-on hallottakat, akkor kb. 3 pontot adnék rá, tekintve, hogy minimális szinten se tudott megérinteni. De tekintetbe véve, hogy a zenészek a stílus ismérveinek, követelményeinek maximálisan eleget tesznek (magyarán eléggé ott vannak a szeren!), és érezhetően komoly energiákat fektettek az albumba, így objektíven simán megérdemelnek egy hetest. Innen már csak egy nem túl bonyolult matematikai műveletet kell végrehajtani ahhoz, hogy kijöjjön az 5 pötty.
De hangsúlyozom, ez az anyag egy tech. death rajongó számára simán érhet 8-9 pontot is!
u.i.: Az olyan dalcímek, mint 6:43, vagy Outside 5:00 komoly kreativitásra utalnak…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.