Az Atomic Stuff és egyéb divíziói csak nem adják fel! Folyamatosan küldözgetnek nekünk promo lemezeket, melyek nagy része 1-1 olasz banda aktuális kiadványa és többnyire sajnos elég lapos/átlagos albumokról van szó. Persze akad köztük néha pofásabb korong is, de ez a ritkább. Mindenesetre a digó istállók kitartása példa értékű mind promotálás, mind a „misszió” szempontjából, hisz sok noname csapattal kötöttek már szerződést. És mivel valószínűleg egyik sem fog tízezres, százezres, milliós lemezeladásokat produkálni, így simán elképzelhető, hogy a rockzene őszinte szeretete és terjesztésének támogatása a kiadók célja.
Idén is több zenekarral állapodtak meg, jelesül a The Sticky Fingers Ltd. írt alá a logic(il)logic-hoz. Akik a The és az Ltd. nélkül, azaz Sticky Fingers-ként kezdték pályafutásukat még 1996-ban. Trió felállásban játszották a ’70-es évek blues-rockját, olyan bandák hangzásvilága mentén, mint a The Rolling Stones, Faces, Humble Pie, Cream, Lynyrd Skynyrd. Koncertjeiken szinte csakis feldolgozásokat adtak elő és gyakran bonyolódtak hosszas jammelésekbe. Közben saját dalokat is szereztek, demókat készítettek. Aztán a zenészek egyéb elfoglaltságai miatt szüneteltették a működésüket jó pár évig, hogy tavaly visszatérjenek, immár négyesben és némileg megújult névvel. Azóta hívják magukat The Sticky Fingers Ltd-nek. Bemutatkozó nagylemezük 10 nótát tartalmaz, 44 percben. Amik könnyen hallgathatóak, szórakoztatóak, de összességében nem nevezhetőek kiemelkedőnek. Maximum jónak.
A kezdő, (Do You Feel My) Sticky Fingers az erősebb szerzemények közé tartozik. Nyilvánvaló, hogy a srácok nem ma kezdték a muzsikálást, minden hangszeres érti a dolgát. Blues-os, southern-ös témák is helyet kaptak a dalban, a hangulata szintén rendben van. Az ezt követő, gyorsabb tempót diktáló Sweet Delight-ba se lehet belekötni. Sőt, a lassú, lírai pillanatokban bővelkedő, fogós refrénnel megtámogatott Rain Keeps Fallin’ is okés.
Az In the Night blues riffje nagyon hasonlít valamire. Talán Led Zep… De az is megeshet, hogy egy standard blues-rock riff, amit már kismillióan ellőttek Sticky-ék előtt…
A Jailhouse Tonight talán a lemez legvidámabb tétele. Southern-blues, rockabilly keverék. Önkéntelenül is mozogni kezd rá az ember keze, lába. És még a szánk is jó eséllyel húzódik mosolyra. A CD első fele annak ellenére, hogy semmi újat, vagy épp meglepőt nem hoz, mégis működik. És szerencsére a második etap sem tartogat negatív meglepetéseket, minőségi hanyatlást! A You’re Wrong még keményebb, kicsit modernebb (a blues-rockhoz képest) riffeket is rejt, a refrénben az ének pedig megidézi Axl Rose-t.
A Take Me Home/Serial Killer kettőse inkább a hard, mint a blues felől közelíti a rockzenét. Jól megírt, kerek dal mindkettő.
A gitárosok kiélik bennük szólózási vágyukat, de azért nem esnek át a ló túloldalára. A Standing on the Ruins of Your Life a visszafogott verze, kirobbanó refrén metódust alkalmazza, az akusztikus gitáros, mégis lendületes It Ain’t Over pedig az album legérdekesebb atmoszférájával bír. Én grunge beütést is érzek benne. Kiváló zárás!
Vendégek is emelik a színvonalát, egy szitár szerű hangszínnel operáló gitáros és egy háttérvokalista hölgy.
Semmi forradalmit nem hallhatunk a The Sticky Fingers Ltd. debütjén, mégis egy jól összerakott, szórakoztató korongot tettek le az asztalra. Ami becsülendő, ugyanis ez sem szokott minden csapatnak sikerülni…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.