Örülök annak, hogy viszonylag rendszeresen „bekopogtat” hozzánk egy-egy kiadó, promóciós iroda, zenekar, akik eddig még nem voltak velünk kapcsolatban! Ez vélhetőleg azt jelzi, hogy jó úton járunk, valamilyen módon a hírünk eljut ide-oda. Persze biztos vannak, akik véletlenül találnak ránk, de szerintem a többség valakinek a hatására, tanácsára keresi meg a Fémforgács szerkesztőségét. Nemrégiben így tett a francia Dooweet Promotion, akik rögtön „letámadtak” bennünket 4 kiadvánnyal. Ők, ahogy a nevükből is sejthető, nem kiadással, hanem reklámmal, promócióval foglalkoznak. Az általuk küldött anyagok közül 3 EP, egy pedig nagylemez.
Elsőként nézzünk egy középlemezt, jelesül az Antigone Project azonos című négyszámosát. A párizsi székhelyű kvartett 2002 óta létezik, de ha jól értem ez az EP az első hanghordozójuk. Gyorsan hozzáteszem, hogy nemrég három dalt hozzácsaptak az itt található szerzeményekhez, és ugyancsak „self-titled” alapon, immár 36 perces nagylemezként is kijött a debüt. Ami a Dooweet bandcamp oldalán meghallgatható. Viszont mivel én csak a 4 dalos CD-t kaptam meg, ezért ezt fogom górcső alá venni. Egy kisebb ellentmondás van a kiadvány és a kísérőlevélen található infók között. A lemez hátlapján 2013-as kiadási dátum szerepel, míg a levélben 2014 tavasza. Nagy jelentősége nincs a dolognak, én a 2013-as keltezést fogom használni.
A banda a facebook oldalán a hatásaik között felsorol százegynéhány nevet, melyek nagy része rock/metal előadó. Na, ehhez képest sok közük a fémzenéhez nincs, hisz alapvetően elektronikus pop/rock stílusban írják dalaikat. Elszállós, utazós, space-es hangulat, hangszerelés jellemzi őket. Akadnak Depeche Mode ízű megoldások, egy nagy adag Daft Punk, stb. A nóták lassan, max. közepes tempóban hömpölyögnek, az énekes orgánuma kellemes, gyakran már-már elringató. A hangképet a kozmikus szintetizátorok, samplerek uralják, de mellékszereplőként ott figyel a gépi mellett az élő dob is. És természetesen a gitár, basszusgitár sincs parkolópályára téve. Kiváló példa erre a Lux Machinae, ami egy lendületesebb darab, frankón lüktető basszussal, Dave Gahan-es énektémával, effektezett gitár (vagy gitárszinti) szólóval. Príma dal!
De az Egolist is a dob+a basszus kettősével indít, aztán jön az anyanyelvű dalolászás. Kifejezetten illik a francia nyelv ehhez a „lebegős” miliőhöz!
A záró másfél percre egészen bekeményedik a nóta. Ebben hallani először torzított gitárriffet, persze nem kell semmi brutálisra gondolni.
Itt befejező, a nagylemezzé duzzasztott korongon nyitó szám a The Voyager, ami címéhez hűen valóban olyan élményt nyújt, mintha egy űrhajó fedélzetén szelnénk a Galaxist. Katartikus, ultraigényes szerzemény.
Aki szerint minden elektronikus alapú zene értéktelen kacat, az feltétlenül hallgassa meg ezt a dalt! Vagy a komplett albumot, mert minőségi muzsikát játszik az Antigone Project! Még a végén belőlük is kötelező tananyag lesz, mint Szophoklész művéből?
Mivel demót, EP-t nem pontozok, csak szavakkal írtam le véleményemet. De azt hiszem mindenki számára világos, hogy nekem tetszik a franciák zenéje. A fentebb említett külföldi csapatok rajongóin túl azok is bepróbálkozhatnak velük, akik kedvelik a hazai Compact Disco, Neo, vagy épp Yonderboi munkásságát!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.