Amikor a Fémforgács promóválasztó felületére fölkerült a Serpentyne Myths and Muses című lemeze, a stílusként feltüntetett Neo-Folk Techno-Mythic Rock! meghatározás fölkeltette az érdeklődésemet. Na jó, bevallom, a giccs határán egyensúlyozó, de szerintem szépnek nevezhető borító (Howard David Johnson: The Twilight of the Gods című festménye) is megtetszett! Majd miután csekkoltam a Valkyries klipjét, elhatároztam, hogy mindenképp írok az albumról. Ugyanis ez a kisfilm önmagában megér egy misét!
Nézzétek meg, érdemes! 🙂
Kíváncsi vagyok hogyan voltak képesek röhögés nélkül, ilyen fapofával végigtolni a szereplők (a banda tagjai) ezt a „mini hősi eposzt”. Gondolom jó párszor meg kellett szakítani a forgatást… Ha nem, akkor viszont egy maximálisan elkötelezett csapatról van szó!
A muzsikájuk érzésem szerint röviden a világzene kategóriába passzintható be. Bár több helyen is olvastam a középkori folk-rock meghatározást, ami ugyancsak közel áll a valósághoz. Bár túl sok rockot senki se várjon!
Hisz alapvetően népi hangszereken adják elő dalaikat. Akad náluk tekerő, buzuki, didgeridoo, pikoló, fuvola, különféle ütős és húros hangszerek. Meg szintetizátor is, amivel néha valóban varázsolnak egy kis modern, „technós” aláfestést.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy otthonosan mozgok az efféle zenék háza táján, úgyhogy nehezen tudnám megállapítani, hogy műfaján belül ez a korong mennyire számít erősnek. Mindenesetre az Amazonon 14 szavat alapján 4.8/5 az átlaga és több vásárló is magasztalóan nyilatkozik az angol zenekar friss opuszáról.
Lássuk először a külsőt! A borítóról már ejtettem szót, de a komplett kiadvány szintén nagyon rendben van. A digipack CD egy 16 oldalas szövegkönyvet tartalmaz, ami a dalszövegek mellett egyéb hasznos infókkal is szolgál. Szóval roppant igényes a kivitelezés!
És ez a jelző a muzsikára is rámondható.
A kezdő nóta a Boudicca egy középtempós darab. Boudicca egy kelta törzs királynője volt, aki hadat viselt a rómaiakkal. A dalszöveg a róla szóló mondákból merít. Meg kell hagyni, hogy Maggie-Beth Sand orgánuma igen kellemes, és kimondottan fogós dallamokkal operál az összes nótában. Ráadásul nem is végig angolul énekel. Latinul és franciául is megszólal.
Az Alexandria zenei kísérete tradicionális török muzsika. Kicsit hosszúnak érzem a majd’ 9 perces játékidőt, ami nagyrészt a repetitív/ismétlődő témáknak köszönhető. Persze ezzel együtt is hangulatos a szám.
A klipes Valkyries nálam jobban működik, ha csak hallgatom… 😛
Kelták után megkapjuk a Vikingeket is, Valhallástul, Odinestül.
Kövezzetek meg, de nekem baromira bejön, ahogy a tradicionális hangszereket ötvözik a gépi ritmusokkal. Talán ez a szerzemény a csúcs ebből a szempontból.
A Gaudete a latin nyelv és az ének miatt az egyházi kórusművekre hajaz, mondhatni Gregorián-szerű. De mivel nem a capella nyomják, hanem zenei kísérettel, így nem nevezhető Gregoriánnak. A végére egész jól felpörög a dal! Nekem amúgy a Korai Öröm neve is többször beugrott a bő egy órás korong hallgatása közben.
Fejhallgatóval a fülemen írom ezt az ismertetőt és úgy érzem a végelszámolásnál ez az élmény plusz pontban is ki fog fejeződni. Ugyanis olyan finomságokat, hangszerelési megoldásokat hallok így, amik a megelőző, hangfalon történő tesztelések során elkerülték a figyelmemet. Szóval ajánlom, hogy mindenki próbálja ki a „füles-módszert”!
Például könnyebben kihallható a gitár is, ami néhány dalban diszkréten a háttérből színesít.
A Freya’s Firedance-be beépített elektromos gitár is jobban kidomborodik.
Egyik kedvenc dalom a lemezről az A Rosebud In June. Olyan ritmus-és hangulati váltást helyeztek el benne közép tájt, hogy az valami csodás! Ami a 3. perctől hallható, bátran nevezhető folk-rocknak!
A Pastyme With Good Company-ben is rögtön szembeötlik a gitár, de természetesen nem vad riffelést, sikálást hajt végre benne Mark Powell. A nóta egyes énekrészei még az ABBA legénységének/leányságának is jól álltak volna! Összességében mégis ez a legrockosabb tétel.
Kiváló zárás a Les Garcons De Montagne, aki nem tudja milyen a hangja a tekerőnek, az hallgassa figyelmesen, mert kap belőle egy jókora dózist!
Az a helyzet, hogy a Serpentyne által játszott zenének semmi köze a metalhoz, de a rockhoz sincs túl sok. Ettől függetlenül simán bejöhet bármelyik keményzene kedvelőnek. Magam vagyok rá az élő példa. Talán kezdek kicsit unalmas lenni, hisz zsinórban ez a negyedik 8 pontos recenzióm, de nem tudok/akarok rá kevesebbet adni. Hisz ami jó, az stílusoktól függetlenül is jó!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.