A The Dead először úgy tűnt számomra, mint egy egész igényes borítóval bíró, jól kidolgozott black anyag. Nem tudom, végül pozitívan, avagy negatívan csalódtam-e a formációban.
Ausztrália, 2005, ‘death metal’, három fő. Ezek a kezdő körülmények a bandához. 8 kiadott anyag, a legutolsó a Deathsteps to Oblivion névre hallgat, 2014-ben látott napvilágot, jelen kritika tárgyát is Ő képzi. 5 szám kapott helyet a korongon, átlagos játékidővel rendelkezik mindegyikőjük.
Lassan indítja a banda a felvezetését az anyagon, ami némileg baljósan hatott számomra. Ám gondoltam sebaj – death metal ez, mindjárt beindul. Aztán a God Beyond-ig várnom kellett arra, hogy némi erőszakos, pofáncsapkodós, fröcsögős death-et kapjak az arcomba. Furamód ez a típusa a death-nek közelebb áll a melankólikus vonulathoz, cseppet sem agresszív számomra az összkép. Talán a hörgés miatt sorolható ide.
Nálam a konklúzió az lett, hogy a The Dead – legalábbis ezzel az anyaggal – azt mutatta meg, nincs köze ahhoz a death metalhoz, amit sokan elvárnának. Miután végigrágtam kétszer az egész, öt számos anyagot, úgy éltem meg, az egész anyag lassú, vontatott, semmi újat nem tesz le az asztalra. Témák tekintetében sem erőltette meg magát a három úriember, ám, mint ahogy említettem is, egy kis vérpezsdülés tapasztalható a The God Beyond elején, nagyjából egy percig, ám hamar visszatér minden a ‘megszokott’ kerékvágásba. Azt már meg sem jegyzem, hogy a dal közepe táján felbukkanó női vokál (vagy inkább csak jajgatás?) még jobban lerontotta az összképet.
Szerintem inkább egy melankólikusabb, ámbár agresszívabb vonulatú doom metal illene kategóriának rájuk, bár természetesen nekik kell tudni, mit játszanak, vagy mit akarnának játszani. Ha tehetnék nekik javaslatot, gondolják át a műfaji besorolásukat, mert ha úgy tekintünk a Deathsteps to Oblivionra, mint például egy My Dying Bride-ra, egyből más hangsúlyt kap a dolog. Így tekintve; egy kellemes, melankólikus elemektől duzzadó doom/death metal anyagot hallgattam meg, ami egész tűrhető, ám újat tényleg nem tud felmutatni. Egyszer-kétszer végig lehet hallgatni, de ezen felül ne várjunk forradalmi megoldásokat. Talán az is a baj, hogy ez a stílusirányzat 2015-re gyakorlatilag porrá vált, így nem nagyon van hallgatósága.
A lemez minősége egyébként teljesen átlagos; se nem jó, se nem rossz. Állítólag ez egy nagylemez, én nem mondanám annak, sem terjedelem, sem kidolgozottság tekintetében; inkább közelít egy demo-hoz. Az a szomorú, hogy ez az anyag számomra várakozáson aluli, egyáltalán nem death metal anyag. Mikor láttam a borítót, elolvastam a számcímeket, sokkal többet vártam ettől a történettől.
No nem baj. Talán legközelebb.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.