A GrooVenoM egy friss csapat Németországból. 2013-ban jött létre, még instrumentális projektként, a két tesó, Tightuz (gitár) és Ronald (dob) részvételével. Aztán gyorsan igazi zenekarrá fejlődtek. Egy évre rá megjelent bemutatkozó nagylemezük, Viper címmel. Tavaly pedig kiadták szerzőiben a Pink Lion-t. Ez a korong meghozta számukra az ismertséget, aminek köszönhetően a Noizgate Records is felfigyelt rájuk. Szerződtették őket, és hamarosan (április 8-án) az ő égiszük alatt újból meg fog jelenni a felturbózott Rózsaszín Oroszlán. A special edition az eredetihez képest természetesen vaskosabb. A már ismert tucatnyi nótához bónuszként hozzácsaptak még négyet. Ami közül három remix…
A borító háttérszíne szintén megváltozott, fehérről feketére. Amúgy kimondottan igényes digipack csomagolást kapott az anyag, a szövegkönyv is minden igényt kielégítő, infógazdag, részletes. A disc maga pedig rózsaszínben pompázik.
Egy biztos, a drezdai hatos muzsikája nem a trve arcok számára készült! Ezzel ők is tisztában vannak, szövegeikben ironikus, szarkasztikus humorral próbálják is körülírni/meghatározni saját helyüket a keményzenei palettán. A csapat nyilvánvalóan korunk (torz?)szülötte, hisz zenéjüket egyszerre jellemzik a death metalos, metalcore-os durvulások, a techno-s ütemek és a popos, negédes dallamok. Ez utóbbi stílusokat és nemzetiségüket/származásukat olyannyira felvállalják, hogy a booklet utolsó lapján található üdvözletküldős rovat a Scooter, Tokio Hotel és Modern Talking nevű bandákkal zárul.
Szerintem ezek a részletek oldalunk olvasóinak jelentős részét elrettentették a Pink Lion meghallgatásától, szóval a továbbiakban azon kevesekhez szólok, akik még ezek után is kíváncsiak a német srácok muzsikájára.
Számukra van egy jó hírem. Stílusán belül ez egy igen tisztességes anyag. Mondhatni kiemelkedő. Ritka, hogy a kiadó által küldött infólap szinte minden sorával egyet tudjak érteni, de ezúttal erről van szó. Mert egyszerre kemény, változatos, önálló stílusra törekvő és ami legfontosabb, táncolható zenében utazik a szextet. A Pink Lion dalai rockdiszkókba valók! A masszív elektrotuning és a lüktető grúvok, horzsoló riffek, kétlábgépes gyorsítások lehetővé teszik, hogy különböző stílusok felől érkező emberek számára is hordozzon érdekességet a GrooVenoM. Amúgy technikailag sem tudok beléjük kötni, magabiztosan kezelik hangszereiket, a lemez második felétől a gitárszólókat is rendszeresítik a bárdisták. Persze akadnak hatásaik, a New Wave of Mainstream és a Bright Nights elég Slipknot-os témákkal hódít. Máskor meg olyan előadók ugranak be, mint Static-X, vagy épp Dez Fafara alakulatai. Egyik legnagyobb erőssége az anyagnak, hogy jóval túlmutatnak a szerzemények a zúzáson, „ereszdelahajam” diszkózáson. Hangulatokat, érzéseket is képesek közvetíteni ezek a fiatal fickók! És ez nem csak a szépen megkomponált, gyakran fütyülhetően dallamos gitárszólókban testesül meg. Hanem az olyan számokban, mint a végig tiszta énekkel operáló Walking On Shards, vagy az egyik bónusz, a Traitors to the Scene megszelídített, akusztikus gitár uralta átirata. Bár a Metal King-től kezdve az összes dalba pakoltak gitárszólót, mégis kicsit meglepő a normál verziót záró, instrumentális Apartment 69. Amit itt összepenget Tightuz, Matt Steen és a vendég Jason Melidonie, az simán jól mutatna egy Satriani, vagy Steve Vai lemezen. A lassú, Gilmourt idéző pengetések után igazi gyors, virtuóz szólójátékba csapnak át, majd visszatérnek a főtémához. Ügyesen, érzéssel komponálták meg ezt a darabot. Bár nem vagyok az elektronikus zenék feltétlen híve, de a két brutal party remix-be sem tudok belekötni. Maguk módján úgy érzem nagyon is rendben vannak.
Mr. Sanz változatos vokalizálást mutat be, extrém hangja sem egysíkú, a mély hörgéstől az acsarkodásig mindent hallhatunk tőle. A tiszta éneke sem rossz, bár ezen a fronton még lenne hová fejlődnie. Mindenesetre összességében jól ellátja a feladatát.
Egyetlen húzónótát nehéz lenne kiemelnem, mert egységesen magas a színvonal, mégis megemlítem a klipesített címadót, hisz az korrekt keresztmetszetet nyújt a GrooVenoM-ról. Az elején a death metalos blastbeat, aztán később a Red Hot Chilit idéző félig rap, félig énektéma, majd a vége felé az egyértelműen popos, diszkós kiállás mid-mind jellemzőek a srácokra. A Walking on Shards-ból akár még sláger is lehet, köszönhetően az extrém vokál mellőzésének. Ebben a finomabban hangszerelt nótában az is kiviláglik, hogy Ronald nem csak a gyors doboláshoz ért. Az elején érdemes figyelni a cinezését!
Ha a modern keményzene hívének tartod magad, bátran próbálkozhatsz a Pink Lion-nal. Nem fog egyből felfalni, mert annál rétegzettebb ez a muzsika, hogy rögtön hasson, de viszonylag hamar (3-4 hallgatás után) rá lehet érezni az ízére. Onnantól kezdve bátran kijelentheted: „ide nekem az oroszlánt is!”.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.