Ha egy férfi olaszul kezd el pop/rock zenére dalolászni, nekem akkor is Eros Ramazzotti utánérzésem van, ha nem hasonlít az énekes orgánuma az ősz halántékú, világhírű énekesére. A nyelv dallamossága valahogy ramazottissá varázsol mindenkit…
Nincs ez másként a Seta pacsirtája esetében sem.
A digók bemutatkozó albumáról anno bahon írt és nem nyerte el maximálisan tetszését az Interferenze. Mint ahogy enyémet se a nemrég megjelent folytatás, amely a Stupide Abitudini címet kapta. Számomra a borító visszalépés a debüt lemezéhez képest, igaz ez a „vizes” tematika a zenében is visszaköszön. Nehéz megfogalmazni, de egyes dalokban az effektek is egyfajta nedves, cseppfolyós, buborékos aurával bírnak. A stílus nagyjából ugyanaz maradhatott (azért nem merem biztosra mondani, mert az előző korongról csak 1-2 nótát hallottam), azaz elektro pop/rock. A kütyükkel szerintem ízlésesen bánnak, és jól áll nekik ez a sokszor elszállós, szellős, vizenyős hangzás. Ráadásul képesek fogós dalokat írni! Szinte az összes szerzeményben benne van a slágerpotenciál, de gyanítom, hogy az anyanyelv használata miatt hazai pályán esélyesek csupán némi hírnévre. Magyarán nem jósolok nekik Ramazzottiéhoz hasonló, határokon átívelő karriert. Pedig érzésem szerint jobbak Eros bátyónál!
Ügyes, képzett, mégis lélekkel játszó muzsikusok alkotják a csapatot, Luca meg ontja magából a fogós verzéket, refréneket. Az külön tetszik a sound kapcsán, hogy jól sikerült elegyíteniük a rockhangszerek organikus és a szinti, samplerek mechanikus megszólalását. A 2. dal közepe táján élmény hallgatni a lassú dobveréseket, alatta pedig az effekteket.
A címadó refrénje még így, olaszul is hatalmas, kíváncsi lennék angol nyelven előadva milyen lenne ez a nóta! A banda gitárosát is csak dicsérni tudom, több feelinges szólóval is megajándékoz bennünket. A 4. szám erőssége a masszív elektrotuning, illetve a dob+ a basszus lüktetése. A legtöbb dal középtempós, és kicsit egy kaptafás, lévén elég hasonlóan építkeznek. Elfojtott versszakok, kirobbanó refrén.
Elég patent a Vibrazioni Sterili diszkós, táncra, mozgásra késztető elektro-funkyzása! A lírai, nagyívű, zeneileg a Depeche Mode és a Host-korszakos Paradise Lost dolgaira emlékeztető Le Tue Risposte is kimondottan rendben van! Roppant hangulatos tétel! Ez, és a záró, szintén lassú Ti Vedo Ridere szendvicsbe fogják a lemez címében és sebességében is legtempósabbját. A basszusfutamokra lehetetlen nem odafigyelni! A space-es szintiszóló meg annyira ’80-as évek, hogy csak na.
Atmoszférateremtésből jelesre vizsgázik az utolsó dal, a „vizes” effektek újbóli felbukkanását is örömmel konstatáltam!
Minőségi zenét játszik második albumán a Seta, kellemes kikapcsolódásban részesülhet, aki végighallgatja ezt a 37 percet. Feltéve ha nem utasítja el élből az olasz nyelvet és a könnyed, olykor simogató, elringató muzsikát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.