Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd című főműve ihlette a The Morningside legújabb albumát, a Yellow-t. A borítón látható sárga villamos invitálja a főhőst és a zenehallgatókat egy utazásra. Az orosz banda nem ismeretlen oldalunkon, eddigi három nagylemezükről és egy EP-jükről született már ismertető. Ez sorrendben a harmadik kiadványuk, melyet én próbálok bemutatni. Előző, Letters from the Empty Towns című korongjuk kapcsán kifejtettem, hogy a The Morningside a természetből, az erdőből beköltözött a városba. Képletesen szólva. És úgy tűnik ott is maradt. Bár a Yellow zeneileg, hangulatilag erősen visszautal az első két lemezükre. Emellett viszont több poszt és progresszív rockos megoldással élnek rajta, mint eddig bármikor. Magyarán egy kicsit megint újítottak a recepten. Amiért részemről jár a piros pont!
A hét dalos Yellow keretes szerkezetet kapott, ugyanis egy-egy instrumentális darab nyitja, illetve zárja a sort. Az általuk közrefogott 5 szerzemény pedig 3/2-es felosztású. Háromban csak extrém ének hallható, kettőben meg csak tiszta.
A To the Last Point… lebegése, majd csilingelő gitárjai egyértelműen poszt-rockosak. Egyes témák még a Képzelt Városnak is jól állnának. Szépen csordogál a nóta, hogy aztán a 4. perc körül felpörögjön, begyorsuljon. Tipikus posztos szerkezetű darab. A metalhoz nem sok köze van. Akusztikus gitáros akkordbontással indít az As a Pilgrim, majd dallamos doom-death-be vált a nóta. Igor hozza a rá jellemző extrém vokált, a gitárosok pedig a Greg Mackintosh iskola tananyagát mondják fel jelesre. Féltávnál visszatér az akusztikus gitár, befut a villamos és érkeznek a tőlük megszokott dallamos, szinte fütyülhető, roppant minőségi gitárszólók.
Ha tiszta énekkel lenne előadva a dal, akkor jól mutatna a Paradise Lost Icon, vagy Draconian Times lemezén. Az Out of Nest szintén a melodikus gitártémákra épít, bár a szaggatott riffelést sem nélkülözi. A „balalajkázós” játék pedig újból posztos stílusjegy, igaz esetükben autentikus orosz megoldásnak is tekinthető…
Közép tájt a riffek, a szólók, a bőgőtémák mind-mind élményszámba mennek!
A Missing Day kezdését bármelyik stílusalapító „gyászhuszár” alakulat megirigyelhetné! A My Dying Bride, a korai Katatonia, vagy a már említett PL sem tudná jobban csinálni. A fátyolos, enyhén Pink Floyd-ízű tiszta éneket is jól hozza Igor. Gyönyörű nóta!
Csakúgy, mint a szintén dallamos vokállal operáló Clocks.
Kérem szépen, ez a Nikitin „gyerek” megtanult énekelni! A Gilmour-os szóló meg… Csodás!
Az album egészére elmondható, hogy jól kidolgozott, szépen megírt melódiák, harmóniák hallhatók rajta.
Érzések, hangulatok keltéséből/átadásából is jelesre vizsgázik az orosz csapat.
Szerintem azok is tegyenek egy próbát a lemezzel, akik ódzkodnak az extrém vokáltól, mert a Yellow azzal együtt is befogadható. Nálam előlépett a kedvenc The Morningside opusszá.
<a href=”http://themorningside.bandcamp.com/album/yellow”>Yellow by The Morningside</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.