Algras munkásságáról csak lovecrafti szóhasználattal, és fordulatokkal tudok írni, nincs ez másként legújabb mesterművénél sem. Ajánlómat illendő lenne a borítóval kezdeni, és kívülről befelé haladni, mint egy könyörtelen precizitású boncmester, tegyünk is így! Az Idő kérlelhetetlensége felett eliszonyodó véges emberi tudatot láthatjuk, ami mivelhogy felfogni nem képes a Végtelen borzalmát, tágra nyílt szemekkel mered immáron a semmibe. A modern ember többé nem fél szörnyektől, istenektől, hatalmasságoktól, arrogáns gőgjét csupán a Mindenség mérete tudja zokogássá alázni. Persze lehetséges más gondolatok húzódnak meg a cover art mögött, számomra mégis leginkább ez volt az üzenete. Persze az is lehet, csak szimplán, és a kelleténél ügyesebben érintette meg a bennem lakó agorafóbot. Well played.
A hangzás nem Abyss stúdiókban lett kikeverve, hanem otthon, házi körülmények között, saját felszerelés segítségével állt össze. Ez viszont nem érződik egy pillanatig sem, dobhártyáink nyöszörögve esdekelnek irgalomért, ahogy a riffek pusztító szónikus korbácsként végigvágnak rajtuk. Az elődhöz képest talán kicsit koszosabb, mocskosabb lett a hangzás, de sem audiofil, sem hangmérnök nem vagyok, ez csak afféle benyomás részemről, a vájtfülűek majd megcáfolnak a komment szekcióban.
A lemez játékideje egy órás, bár ami azt illeti extrém zenéből ennél jóval kevesebb is elég szokott lenni. Szerencsére a hangulatteremtő kiállások, szellős megoldások, és a korongot összességében uraló változatosság miatt nem fárad el a hallgató. Kilenc nóta az ördögi archetípusok, kozmikus entrópia, a végtelen borzalmak, és megnyugtató feloldozás jegyében. Az Aornos muzsikája ugyanis nem csak alámerít minket a poklokba, de epikus sajátosságainak hála fel is emel minket, egészen Isten trónusáig. Tudom fura ezt egy black metal alkotásról írni, de minél többet hallgatom, annál többször érzem úgy, hogy a spiritualitásnak nem csak a koromsötét oldalát öntötte zenei formába Algras, de itt bizony pátosz is akad nem kevés.
Amik még nekem különösen tetszettek és szóvá kell tennem, azok a kristálytisztán kihallható finom basszusfutamok, amelyek magas szintű muzikalitást, igényességet sugároznak, ez sokszor nem kifejezetten jellemző a durvább stílusokra. A lemez dalszövegeiről, eszmeiségéről hosszú vérfoltos oldalakat lehetne írni, engedelmetekkel viszont én ezt most megspórolnám magamnak, hiszen hamarosan publikálandó interjúmban maga az alkotó fog rávilágítani a lemez filozófiai tartalmára.
A Mors Sola szerintem egy hibátlan lemez lett, mélyenszántó koncepcióval, direkt és mégis változatos nótákkal, fogós, ám kommerszséget nyomokban sem tartalmazó kompozíciókkal. Ha egy ilyen album születik, az engem mindig büszkévé tesz, hiszen jelzi, mi magyarok ebben a kriptamocsoktól bűzlő műfajban is tudunk nagyokat alkotni. Az állításom egyébként számos más hazai előadó is igazolja, fényükkel együtt ragyog az Aornos hideg, távoli csillaga. Amit még egyszer kiemelnék az, hogy kezdő black metal rajongóknak, extrém zenékkel ismerkedőknek tökéletes kiindulópont lehet, a Mors Sola kiváló belépő az új generáció számára, mert minden elvontsága ellenére egy harapós, könnyen megszerethető, urambocsá’ dallamos anyag.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.