Ørdøg
Sötétanyag

(Edge Records • 2017)

Győr Sándor

2017. április 27.

0

Pontszám

9

Az Ørdøg annak idején szinte a semmiből került elém és a Tíz fekete dal című debütáló lemezükkel hamar sikerült barátságot kötni és hosszú időre be is költözött a lejátszóba. Időnként ma is szívesen előveszem.
Amennyire tudom, azt az anyagot még mintegy projektként készítette el a Vörös András (ének), Szűcs Péter (dob), Mahboubi Salim (basszusgitár) és Szentpéteri Zsolt (gitár) felállású négyes.
Mint azt a Mikivel zajlott interjúból megtudhattuk, szinte a debüt lemez megjelenésétől számíthatjuk a tagságát, így nem csoda, hogy a friss dalcsokor elkészítése egy teljes és összeért csapathoz fűződik, s – előrebocsájtom – érződik is. Na, nem kell arra gondolni, hogy erős vadkörte ízek bukkannak fel a dalokban!

A lemezt nyitó Mintha elég erős kezdés, amiben még Miki is hallatja jellegzetes orgánumát. Az ezt követő Fényhozó (senki) kapcsán az jutott eszembe, hogy jól áll ez a viszonylag lassabb (nem mintha eddig a szélvész tempók uralkodtak volna…), kicsit borongósabb megközelítés is a csapatnak. Érzek a dalban egy adag Seattle-t (talán a Soundgarden és az Alice In Chains hatása keveredik benne), a váltott ének pedig külön jót tett a dalnak.
A Keringő a kedvencem. Sőt, – számomra legalábbis – mind zeneileg, mind pedig szövegileg a csapat eddigi csúcsalkotása. Tök jó benne a mezőkövesdi Szent Imre Ált. Iskola énekkarának tagjaiból álló gyermekkórus, nagyon sokat dob rajta és emlékezetessé is teszi. Ráadásul Andris is nagyot énekel benne, sőt határozottan közelít ahhoz, hogy klasszikus értelemben vett énekesnek nevezzük. A fejlődés vitathatatlan. A szöveget itt érzem a legeltaláltabbnak.

Az Államtitkárral a Grungery-s premier óta barátkozom, de még mindig ambivalens érzéseim vannak. Zeneileg nem tudok belekötni, tetszik a lüktetése, a gitárdallamokkal is teljesen ki vagyok békülve, sőt! A refrén is OK, de a szöveg, ami amúgy egy kortárs vers feldolgozása, nehéz ügy… de ez persze nyilván szubjektív.
Kis OFF: Melóban épp egy Államtitkári látogatáshoz készítendő prezentációról szóló e-mail megnyitásakor mi szólal meg? Hát persze, hogy az Államtitkár! 🙂

Innen már nincs gondom a lemezzel. A fele tréfa húz, mint egy ló, a dob húzása kiemelkedő.
A másik kedvencem az album leghosszabb tétele, a slágeres kezdésű 100×100000. Ez a dal hamar rögzült, köszönhetően a remek refrénnek, ráadásul a narrációt – hasonlóan a debüt lemezes A kutyák dalához – itt is telitalálatnak érzem. Sőt, talán nem túlzás, hogy még eltaláltabbnak tűnik!
A Lángolj talán a lemez legsötétebb tétele, mind szövegileg, mind pedig zeneileg. A suttogós “Lángolj!” a refrénnél igencsak jól el van találva.
Az Óriás leszel szerintem nagyon meg tud dörrenni élőben, az Altató (József Attila) utalások is ülnek benne. És a szöveg ellenére nem volt olyan érzésem, hogy “majd jóra hallgatom”.
A Sátántangó volt az első klipes dal, jó slágeres téma. Tökéletes választás volt, hisz jól köti össze az első lemezt a frissebb dalokkal. A videó is remek munka.
Az viszont fura, hogy a lemez végére került. Valahogy érzem benne a ‘90-es évek hatását.

Összefoglalva ez egy király lemez lett. Meglepődnék, ha az év végi listámon nem kapna helyet.
Nincsenek nagy meglepetések, csupán egységes magas színvonal. Hallatszik, hogy egy összeért csapat készítette. Ha a Tíz fekete dalt szeretted, ezt is bírni fogod.