A dán Abscission idei albumát például már az első hallgatásra a keblemre öleltem, mivel ők nem a szó klasszikus értelmében vett progresszív módon, de azért mindenképpen alternatív hangsúlyok mentén fogják meg a feketített halálfémet. Zenei keverékükben kicsit több a black metal, több a fájdalom és a sötétség, viszont jóval kevesebb az izmos, pozőr pillanat, mint ami a Behemoth stílusát jellemzi. Álláspontom szerint a változatosság jó dolog – még a black-death metálban is.
Ami először megütötte a fülemet a banda zenéje kapcsán, az a vokál volt. Magasabb, „blackesebb” számomra a megszokottnál, a stíluson belül egysíkúnak sem igazán nevezhető, valamint fájdalom és szenvedés társul hozzá az én asszociációmban. Kasper Juhl relatíve egyedi hangulatú károgása az olyan hangsúlyos refrének esetében tud kiteljesedni az albumon, mint amelyek a Desolation of the Self vagy éppen a The Stronger the Push, the Greater the Pull című szerzeményekben jelennek meg.
Rétegzett zenéről beszélünk, amely esetében külön-külön is ízes dolgokat játszanak a hangszerek, ráadául a banda gyakori tempóváltásokat is alkalmaz, amik szintén felelősek azért, hogy a hallgató ne unatkozzon. Ez a fajta muzsika – legalábbis nálam – sokszor újrahallgatható, „hosszú szavatossági idejű”. Az album egésze nagyon tömör, egységes színvonalú és kiállású, átvezető vagy töltelék dalokat nem is igazán találhatunk, még a lemez vége felé sem.
Ahogy a soraimból is kitűnt, az Abscission nem rengeti meg a metál világot a Vacuity című lemezével, de ha nem is forradalmi, de minőségi anyagot tett le az asztalra. Ha a blackened death metal számodra sem egyenlő a Behemoth-tal, akkor ebben a lemezben egy igen erősen ajánlott pótolni valóra találhatsz az idei év terméséből.
Az album egésze meghallgatható a csapat bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.