Debütáló albummal jelentkezik a svájci progresszív death metal egyik újdonsült képviselője, az Uncaved. Az album címe eléggé sokat mondó, ugyanis a Dogmatorraistes egy ógörög kifejezés, ami dogmatörő szabad fordításban. Zeneileg a klasszikus death metal brutalitása keveredik a progresszív metal eszességével. Az augusztus 9-én megjelent album a banda saját kiadásában látott napvilágot. Főként Rivers Of Nihil, Ne Obliviscaris, The Faceless és Pestilence rajongóknak ajánlott.
Második albumával készül a New York városából származó Solemn Vision. Progresszív death metal a mesterségük címere. Új albumukat a pandémiás időszak keserűsége és tehetetlen dühe ihlette. A szélvész gyors és kemény dalok mellett helyet kapnak a sötét, lamentáló tételek is, egyfajta egyensúlyt hozva a Despite The Rise Of The Sun albumba. A Black Lion Records jóvoltából mi is egyensúlyba kerülhetünk majd október 20-tól. Lemezelőzetesként pedig itt van a Gates című daluk.
A FEZEN 2023 előrehaladásával ismét több érdekes koncertre készültem. Ezek közül az első (második) a From The Sky előadása volt. A híd felőli kanyargóval elérhető Csarnokban megnézett koncertre az előadás kifejezés itt kifejezetten indokolt. Egyfelől a zene komplexitása, a szükséges háttérzenekari többszörös sávok, a masszív, egyszerű, de jól kitalált kosztümös színpadi megjelenés és az élő […]
A címben taglalt új dal egyben azt is jelenti, hogy új albummal készül a német progresszív death / extrém metal vonalas Alkaloid. A zenekar olyan neves bandák tagjaiból áll, mint a Triptykon, az Obscura, a Dark Fortress és az Obsidious. Harmadik albumuk a Numen címet kapta és 70 perces játékidővel fog megjelenni a Season of Mist kiadásában szeptember 15-én. Lemezelőzetesként pedig itt van a The Cambrian Explosion számuk, amely által betekintést nyerhetünk ezen őrült tudósok agytekervényeibe. Náluk simán előfordulhat, hogy egy dalon belül hallhatunk jazz, flamenco, rock és gospel stílusokat is.
Alkaloid – Numen
(Season of Mist)
Disc 1 1. Qliphosis (07:48) 2. The Cambrian Explosion (03:58) [WATCH HERE] 3. Clusterfuck (06:00) [WATCH HERE] 4. Shades of Shub-Niggurath (06:11) 5. A Fool’s Desire (08:10) 6. The Fungi From Yuggoth (06:06)
Disc 2 1. The Black Siren (Instrumental) (1:39) 2. Numen (Dyson VII) (7:03) 3. Recursion (Dyson VIII) (3:29) 4. The Folding (Dyson IX) (6:54) 5. Alpha Aur (13:23)
Új albummal készül a progresszív death metalos Angel Rising. Hangzásában ott vannak a thrash és death metal ikonikus hordái, úgy mint a Sepultura, Metallica, és a Death ugyanakkor mindezt merész virtuozitással kombinálja a brutalitást. Mindezt harmadik albumában megtapasztalhatjuk, ami Afterlife címen fog érkezni szeptemberben. A Wormholedeath Records fogja mindezt elénk tárni szeptember 22-én. Lemezelőzetesként pedig itt van az Utopia című dal.
A címben taglalt új dal egyben azt is jelenti, hogy új albummal készül a német progresszív death / extrém metal vonalas Alkaloid. A zenekar olyan neves bandák tagjaiból áll, mint a Triptykon, az Obscura, a Dark Fortress és az Obsidious. Harmadik albumuk a Numen címet kapta és 70 perces játékidővel fog megjelenni a Season of Mist kiadásában szeptember 15-én. Lemezelőzetesként pedig itt van a testhezálló című Clusterfuck számuk, amely által betekintést nyerhetünk ezen őrült tudósok agytekervényeibe. Náluk simán előfordulhat, hogy egy dalon belül hallhatunk jazz, flamenco, rock és gospel stílusokat is.
Alkaloid – Numen
(Season of Mist)
Disc 1 1. Qliphosis (07:48) 2. The Cambrian Explosion (03:58) 3. Clusterfuck (06:00) [WATCH HERE] 4. Shades of Shub-Niggurath (06:11) 5. A Fool’s Desire (08:10) 6. The Fungi From Yuggoth (06:06)
Disc 2 1. The Black Siren (Instrumental) (1:39) 2. Numen (Dyson VII) (7:03) 3. Recursion (Dyson VIII) (3:29) 4. The Folding (Dyson IX) (6:54) 5. Alpha Aur (13:23)
Új albummal készül a progresszív death metalban jártas Angel Rising. Hangzásában ott vannak a thrash és death metal ikonikus hordái, úgy mint a Sepultura, Metallica, és a Death ugyanakkor mindezt merész virtuozitással kombinálja a brutalitást. Mindezt harmadik albumában megtapasztalhatjuk, ami Afterlife címen fog érkezni szeptemberben. A Wormholedeath Records fogja mindezt elénk tárni. Egy pici betekintőt is nyerhetünk az Utopia dalba, amely hivatalosan július 20-tól hallgatható végig.
Angel Rising – Afterlife
(Wormholedeath Records)
1. Utopia 2. Afterlife 3. Hell Bent on Rampage 4. Reign of Torture 5. In Nomine Regis 6. Dominion 7. Worn Out Blood 8. Endless Sorrow
Ötödik albumával készül a progresszív death metalban jártas Horrendous. Hangzásukban a kezdeti old school stílust egyre inkább átváltotta a progresszív dalszerzés és a kissé technikás megvalósítás. Az Ontological Mysterium a következő állomása útjuknak, mely augusztus 18-án fog megjelenni a Season of Mist kiadó gondozásában. Második lemezelőzetesük pedig a Cult of Shaad’oah’ címre hallgat, amelynek főhőse az alvilágból egyenesen a legmagasabb csúcsokig jut el, az istenekhez.
Ötödik albumával készül a progresszív death metalban jártas Horrendous. Hangzásukban a kezdeti old school stílust egyre inkább átváltotta a progresszív dalszerzés és a kissé technikás megvalósítás. Az Ontological Mysterium a következő állomása útjuknak, mely augusztus 18-án fog megjelenni a Season of Mist kiadó gondozásában. Lemezelőzetesük az album címadó dala, amelyben a banda saját bevallás szerint a tradicionális, 80-as, 90-es évekbeli heavy metal előtt tiszteleg.
Horrendous – Ontological Mysterium
(Season of Mist)
1. The Blaze (02:00) 2. Chrysopoeia (The Archaeology of Dawn) (07:16) 3. Neon Leviathan (03:30) 4. Aurora Neoterica (01:56) 5. Preterition Hymn (03:58) 6. Cult of Shaad’oah (05:24) 7. Exeg(en)esis, (03:38) 8. Ontological Mysterium (04:44) 9. The Death Knell Ringeth (05:20)
Új albummal készül a progresszív death metalban jártas Rannoch csapata. Technikásság, eszes dalszerzés és kellő agresszivitás jellemzi stílusukat, amit mis megtapasztalhatunk Conflagrations névre hallgató albumukon. Az ausztrál doblegenda Dan Presland (Ne Obliviscaris, Black Lava) volt segítségükre az album 52 perce alatt, ami július 21-én fog megjelenni a Willowtip Records gondozásában. Lemezelőzetesként pedig itt van nekünk a Daguerreotype.