2016-ban, Kijevben alakult a nevével a görög mitológiára utaló Korypheus zenekar, akik a modern progresszív metal jelzőt aggatták magukra, joggal. Zenéjükben egyaránt találhatunk tisztelgést a progresszió régi klasszikusaira, valamint a metalosabb oldalra is, de olyan kitekintések sem állnak tőlük távol, mint például a djent. Bemutatkozó anyagukat 2019-ben adták ki Blessed címmel, azonban a legtöbb kritikus és rajongó a rá következő évben megjelent Over The Rainbow miatt figyelt fel rájuk. Most hosszabb szünet következett be a pályafutásukban, amit a nemrég hivatalosan is megjelent Gilgamesh lemez szakított meg. A címmel ellentétben azonban nemcsak a sumer világ elevenedik meg zenéjükben, hanem az ókori világ legtöbb civilizációja képviselteti magát. Erre kitűnő példa az Odysseus történetét feldolgozó tételük, amihez szöveges videót is készítettek.
KORYPHEUS - Odysseus (Official Lyric Video)
A Gilgamesh című lemezükön olyan zenekarok tagjai vendégeskednek, min a Jinjer, Orphaned Land, Soen és a Burning Witches. A lemez teljes egészében az alábbiakban hallgatható végig.
A Spiritbox idén újra fejest ugrott a mélyvízbe, de ezúttal egy sokkal sötétebb, zavarosabb tengerbe merültek alá, mint 2021-ben. A Tsunami Seat hallgatva nem egy vitorlásban siklunk a szélcsendben, hanem egy nyugtalan tenger hullámai között hánykolódunk egy mentőcsónakban. Az Eternal Blue-hoz hasonlóan 43 perces lemez néha gyönyörű, de veszélyes zátonyra terel, máskor mutat egy szigetet, […]
Idén, első alkalommal kerül megrendezésre a várva-várt Monolit klubfesztivál, mely a progresszív metal és metalcore, a hardcore, a noise és industrial, illetve az experimentális, olykor elektronikával fűszerezett műfajokat hozza el a magyar nagyközönség számára. Változás, hogy a Counterparts turnéjának lemondása következtében egynapos lesz a rendezvény, az eredetileg meghirdetett zenekarok többségével. Az esemény második napjának főzenekara, a kanadai Counterparts előre nem látható okokból lemondani kényszerült a teljes, augusztusra tervezett nyári Európa-turnéját, köztük a budapesti koncertet is. Mivel a rendelkezésre álló rövid idő alatt lehetetlennek bizonyult, hogy olyan headlinert találjanak a szombati napra, aki be tudja tölteni ezt az űrt, a szervezői csapat úgy döntött, nem szeretne kevesebbet adni a látogatóknak az eredetileg megcélzott színvonalnál, ezért a fesztivál szombati napja elmarad.
BETWEEN THE BURIED AND ME - Condemned To The Gallows (Official Music Video)
A rendezvény, a 18:00-ás kapunyitást követően a Dürer Kert nagytermében zajlik majd – szó szerint, ugyanis a színes zenei felhozatal mellett garantáltan nem egy csendes, nyári péntek estének nézünk majd elébe.
Az első nap viszont az eredeti terveknek megfelelően, némileg kibővített line-uppal természetesen megrendezésre kerül, olyan fellépőkkel, mint a progresszív metalcore alapzenekara, a Between the Buried and Me, a skatulyázhatatlan, avantgárd norvég SHINING (NOR), az eklektikus elektrocore-t játszó The Browning, illetve az annak női énekes, synthcore inkarnációjajént is felfogható The Defect, a legdisszonánsabb indusztriális noise rockban utazó meth., és a sokféle hatásból dolgozó modern brit hardcore POLAR.
A szlovén metalcore Within Destruction sajnos nem tudta átütemezni a koncertjét az új időpontra, a magyar fellépők közül pedig az eredetileg is az első napot erősítő Rivers Ablaze mellett az Orion Dawn és a Wires koncertjeit sikerült átmenteni a pénteki időpontra.
Love Me
A nap folyamán a számos külföldi előadó mellett, hat hazai formáció is tiszteletét teszi majd a magyar underground berkeiből. Egy biztos: a tizennégy itt és külhoni csapattól igencsak zúzós bulira számíthat a kilátogató közönség, így a kortárs stílusok kedvelőinek szinte kötelező program!
A társrendezvényként beharangozott Escape My Shadows és A Király Halott közönségtalálkozóval egybekötött akusztikus koncertjeit a változás nem érinti: előbbi a Monolit Festival részeként, utóbbi önálló eseményként lesz megtartva a Dürer Kertben, az eredetileg meghirdetett időpontban.
ORION DAWN - MONSTER
A már megváltott szombati napijegyek automatikusan érvényesek augusztus 1-jére, az elővételben megvásárolt bérletek pedig két napijegyre is válthatók. A visszaváltással kapcsolatos lehetőségekről, az ezzel kapcsolatos tennivalókról a Tixa minden jegyvásárlót e-mailben tájékoztat. A továbbiakban a Monolit Festival műsorváltozással kapcsolatos szervezői közleményét olvashatjátok teljes terjedelmében:
Kedves Monolitozók! 💜
🎶 Egy nehéz döntést kell most megosztanunk veletek… 💔
Néhány napja kaptuk a hírt, hogy a Counterparts lemondja a teljes európai turnéját – amelynek második állomása lett volna a Monolit. Ahogyan mi is nagyon vártuk őket, tudjuk, hogy ti is számoltatok velük, és sokatoknak pont ők voltak a hétvége fénypontja.
Azóta megállás nélkül dolgoztunk azon, hogy találjunk egy olyan fellépőt, aki méltó módon átveheti a helyüket, de sajnos egyértelműen látszik, hogy nincs olyan zenekar, aki ilyen rövid idő alatt elérhető a nyári turnék és fesztiválkoncertek legsűrűbb időszakában, és be tudja tölteni a headliner pozíciót.
Minden lehetséges megoldást végiggondoltunk, de végül arra jutottunk, hogy nem szeretnénk kompromisszumot kötni. Nem akarunk kevesebbet adni annál, mint amit eredetileg elképzeltünk, és leginkább, amit ti is vártok és megérdemeltek.
🖤 Ezért – nehéz szívvel – úgy döntöttünk, hogy ilyen körülmények között a Monolit második, szombati napját nem tartjuk meg.
Ettől függetlenül augusztus 1-én töretlen lelkesedéssel és programmal várunk titeket, ráadásul a szombati nap zenekarai közül sikerült aznapra átmenteni az Orion Dawnt és a Wires-t, így a pénteki nap fellépőinek listája még bővült is. Sajnos a Within Destruction, akiket szintén nagyon sokan vártunk, nem tudta már átszervezni a nyári menetrendjét, így sajnos az ő koncertjük is elmarad. A részletes programbontást hamarosan közzétesszük a Monolit Festival online felületein!
🎫 Jegyinformációk:
A Tixa minden szombati napijegyes és bérletes vásárlónak emailt küld a következő napokban, ahol nyilatkozni tudtok majd a jegyeitek sorsáról. 👉 Erre két hét áll majd rendelkezésetekre, úgyhogy kérjük figyeljétek az emailjeiteket!
SZOMBATI NAPIJEGYESEK:
● Jegyetek automatikusan érvényes a pénteki napra
● Ha mégse tudtok augusztus 1-én jönni természetesen visszaigényelhetitek a jegyetek árát
BÉRLETESEK:
● Bérletetek automatikusan két pénteki napijegyre váltható majd a fesztiválon
● Ha nem találtok senkit, aki eljönne pluszba veletek, akkor átválthatjátok 1 db pénteki napijegyre a bérleteteteket és a jegyárnak az 50%-át visszaigényelhetitek
● És természetesen visszaigényelhetitek a bérletek teljes árát is, ha mégse tudtok csatlakozni hozzánk augusztus 1-én
🙏 Köszönjük az eddigi bizalmat, a türelmeteket, és azt, hogy velünk vagytok az első év kihívásaiban is. Mi hiszünk benne, hogy ez csak az első lépés, és a nem várt fejlemények ellenére egy felejthetetlen, izgalmas koncertekkel teli élményben lesz részünk – együtt veletek!Találkozunk augusztus 1-jén! 💥 a Monolit csapata
Monolit Festival 2025 2025. augusztus 1., péntek Budapest, Dürer Kert Fellépők: Between the Buried and Me, Counterparts, Shining, Within Destruction, The Browning, The Defect, Meth., Polar, Heedless Elegance, Satelles, Wires, Spitleaf, Rivers Ablaze, Orion Dawn
Bérlet: 19.500,- Ft / 23.500,- Ft Napijegy: 11.500,- Ft / 13.000,- Ft
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Szicília kiemelkedő kulturális örökséggel büszkélkedhet, mely még Európa szinten is kiemelkedő. Tekintve, hogy a szigetet több civilizáció népei is belakták, igazán az okozna meglepetést, ha másképp volna. Napjainkban is igen élénk kulturális élet folyik ott, metálzenekarokat is lelhetünk szép számmal. A Gates of Eden hamarosan érkező (fizikai formában) Passage to Babylon c. lemeze az illusztris […]
Az atmoszférikus prog-metalt játszó finn Alase nem pihent sokáig, ugyanis kevesebb, mint egy év telt csak el a 2023-as nagylemezük, az A Matter of Time megjelenése óta, de máris egy vadonatúj, négy számot felsorakoztató EP-vel örvendezteti meg rajongótáborát az együttes. Janne Lunnas gitáros, Ari Miettinen basszusgitáros és Ville Aatsinki dobos mellett, a zenekar szerves részét […]
Nemrég egy érdekes beszélgetésnek voltam részese. Egy többzenekaros koncertre látogattam, aminek szünetében a színpadról éppen megérkezett Süle ’Deadt’ Tamás gitáros-dalszerzővel találkoztam. Akkor a From The Sky csapatát erősítette, máskülönben a Slowmesh lemezein és koncertjein hallhatjuk a játékát. Szívesen kérdeztem a két zenekar stílusa, játéka közti különbségről amúgy „belülről” és nagyon érdekelt a Slowmesh egyik dalszerzőjének […]
Néhány hete adtuk hírül, hogy a portugál prog/alternatív metal csapat, az Allamedah új EP-vel jelentkezik. Most közzétették a 3 dalos EP címadó tételét. Az Alma(jelentése: lélek) az Allamedah teljes művészi léptékét megtestesíti: dallamos, avantgárd, groove-os és tele áthatja az „alma”.
„Az egó elengedése nehéz és néha fájdalmas folyamat lehet, de a szabadsághoz és az igazi önismerethez vezető út is egyben.” – elmélkedik David Bitton énekes. „Amikor útjára engedjük az énünkhöz és a hozzá kapcsolódó történetekhez való ragaszkodásunkat, vagyis mindazt, amit önmagunnak mondunk magunkról, arról, hogy kik vagyunk… akkor megnyílunk a megismerés és a tudatosság egy új szintje előtt„.
ALLAMEDAH - Alma feat. Ricardo Gordo (official video)
Terra Nostra címmel jelent meg a post-metal/progresszív post-rock Car Crash Weather új albuma. Ez a második korong a 2018-as Secondary Drowning és mint ahogy az is, az új album is a svájci csapat saját kiadásában került ki. Ízelítőként pedig itt van a The Servant című szám.
Augusztus 11-én jelent meg a litván progresszív sludge/post-metal stílusban alkotó női-frontos Cunabula (igen) debütáló albuma. Hangzásukban megjelenik az ambient és a black metal is, ami egy igazán többrétegű, nehezen megfogható hangzást kölcsönöz számunkra. A The Weight Of Sleep a Sleaszy Rider SRL és az Adirondack Black Mass gondozásban jelent meg CD-n. A bandcamp oldalukon lehet ismerkedni a lemezzel.