Címke: The Ocean

The Ocean – Utazás a csillagok közé

Hamarosan új albummal tér vissza a német progresszív/post-metalos The Ocean. A zenekar az elmúlt évek során egy meglehetős átalakuláson esett át, amely során még a teljes feloszlásuk lehetősége is felmerült. Mára a zenekarban az alapító gitáros, dalszerző és szövegíró Robin Staps, Mattias Hæstrand basszusgitáros és Jordi Farré (Crippled Black Phoenix) dobos maradtak, új énekesekként pedig Lane Shi és Enrico Tiberi csatlakoztak hozzájuk.

Ez a felállással indult meg a zenekar új korszaka, aminek első közös munkája a szeptember 25-én megjelenő Solaris című lemezük lesz, amit Thorsten Quaeschning billentyűssel, Emmanuel Jessua és Marco Gennaro gitárosokkal, Orestis Zafiriou billentyűssel, illetve Simen Eifring trombitással és Jiawei Zhang vibrafonossal kiegészülve készítette el. A nyolc dalos lemez koncepciójában szovjet filmrendező, Andrej Tarkovszkij azonos című remekműve alapján készült és egy közel 70 perces utazásra invitál a csillagok közé – és vissza.

A Pelagic Records kiadásában megjelenő lemez újabb előzeteseként Belligerence című daluk két verzióban is megismerhető: stúdiófelvételként, illetve egy élőben rögzített stúdiós változatban.

THE OCEAN - Belligerence
The Ocean - Belligerence (Live at Studio Hiba, Morocco)

A The Ocean 2026. november 28-án hozzánk is elhozza új albumát. A progresszív post-metal egyik meghatározó zenekara a Barba Negra Blue Stage-ben lép fel a belga pszichedelikus post-metal trió, a Psychonaut és a Makó Dávid vezette The Devil’s Trade társaságában.

The Ocean – Új korszakba léptek

Meglehetős átalakuláson esett át a német progresszív/post metalos The Ocean. A csapat annak ellenére, hogy az elmúlt ével során egy remek albumtrilógiát adott ki – Phanerozoic I (2018), Phanerozoic II (2020) és Holocene (2023) -, igen csak megszenvedte azt, kishjjián a teljes feloszlás szélére sodródtak. Már a zenekarban az alapító gitáros, dalszerző és szövegíró Robin Staps, a basszusgitáros Mattias Hæstrand és Jordi Farré (Crippled Black Phoenix) dobod maradtak, új énekesekként pedig Lane Shi és Enrico Tiberi csatlakoztak hozzájuk. Ezzel megindult a zenekar új korszaka, aminek első közös munkája a szeptember 25-én érkező Solaris című lemezük lesz.

A szovjet filmrendező, Andrej Tarkovszkij azonos című remekműve alapján készült album egy közel 70 perces utazás a csillagok közé – és vissza. A nyolc tételes lemez első videójaként a Light Pollution ismerhető meg. A dal a modern technológia veszélyeit, valamint az emberek egyre növekvő virtuális valóság iránti megszállottságát vizsgálja. De vajon az elmúlt évtizedek számos társadalmi és technológiai fejlődése valóban előrelépést jelent?

A 20. és a 21. század során számos kommunikációs forradalomnak lehettünk tanúi, de vajon valóban javult-e a kommunikációs képességünk?” – teszi fel a kérdést Robin Stamps. „Tényleg előrelépés történt, vagy csupán körbe-körbe forogtunk – csak egyhelyben toporogtunk? A fényszennyezés a posztmodern korszak átláthatóságát szimbolizálja, áthatva mindent és mindenkit. Minden folyamatosan látható; elvesztettük a sötétséget, amelyben elbújhattunk, és a kommunikáció könyörtelen ragyogásával a magánéletünkről is le kellett mondanunk.”

The Ocean - Light Pollution - Official Video

The Ocean – Solaris
(Pelagic Records)

1. 2°30’11” N, 13°26’12” E
2. Departure Song
3. Light Pollution
4. Simulacra
5. Belligerence
6. Ultima Esperanza
7. Milk Of My Dreams
8. 51°28’30” S, 73°6’11” W

The Ocean – Subatlantic – új videó

Holocene címmel május 19-én jelenik meg a német progresszív/post metalos The Ocean új lemeze. Lemezükön folytatják, egyben zárják előző három albumuk. a Precambrian (2007), valamint a kétrészes Phanerozoic I: Palaeozoic (2018) és Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic (2020) témakörét, annyi különbséggel, hogy zenéjükben most sokkal több lesz elektronikus hatás, miközben a keménységről sem feledkeznek meg. Lemezük újabb előzeteseként Subatlantic dalukra készített videójukat osztották meg.

A leglátványosabb az a nap, amely soha nem nyugszik le a modern passzivitás birodalma felett. Ez a földbolygónk teljes felszínét lefedi, végtelenül a saját dicsőségében sütkérezve.” – mondták videójuk kapcsán. „A videót Puerto Ricóban forgattuk legutóbbi, Katatonia-val közös észak-amerikai turnénk után. Drew Storcks barátunk rendezésében, és pont ott folytatódik, ahol az előző lemezszám, és videónk a Parabiosis abbahagyta.

THE OCEAN - Subatlantic - Official Video

The Ocean – Májusban új lemez

Május 19-én Holocene címmel jelenik meg a német progresszív/post metalos The Ocean új lemeze. Lemezükön folytatják, egyben zárják előző három albumuk – a Precambrian (2007) valamint a kétrészes Phanerozoic I: Palaeozoic (2018), Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic (2020) – témakörét, annyi különbséggel, hogy zenéjükben most sokkal több lesz elektronikus hatás, miközben a keménységről sem feledkeznek meg.

Lemezükről az alábbiakban a Bibliai témájú Sea of Reeds daluk művészi videója, valamint a kozmetikai ipar öregedés elleni harcát, az örök ifjúság kultuszát bemutató Parabiosis daluk klipje nézhető meg.

THE OCEAN - Sea of Reeds - Official Video
THE OCEAN - Parabiosis - Official Video

A hazai rajongóinak jó hír, hogy a zenekar az idei Fekete Zaj Fesztivál (2023. augusztus 16-19.) egyik fellépőjeként lesz látható, hallható.

The Ocean – Preboreal – új dal és videó

A napokban kezdte meg európai turnéját a post / sludge / progresszív metalos német The Ocean kollektíva. Ez alkalomból egy új dalt is kihoztak Preboreal címmel, aminek a videója itt látható.

Ez az új dal megmutatja, hogy milyen is a mi DNS-sünk. Ez a mi egyedi stílusunk, ami a lehető legnehezebb és a progresszív stílus ötvözetével töltöttök meg.

The Ocean - Preboreal - Official Video

The Ocean – Dupla koncertlemezt adtak ki

Phanerozoic Part I – II címmel egy dupla koncertlemezt jelentetett meg a The Ocean. A zenekar két streamkoncertjén teljes egészében eljátszotta Phanerozoic albumaik dalait. A lemez első részt a brémai Pier 2 klubban, a második részt pedig a Roadburn Redux 2021 fesztiválján rögzítették.

The Ocean - Phanerozoic I (Live from Pier 2 in Bremen, DE) (FULL SHOW)
The Ocean - Phanerozoic II (Live for Roadburn Redux) (FULL SHOW)

The Ocean – Hallgasd meg új lemezüket

Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic címmel a mai nap jelent meg a post / sludge / progresszív metalos The Ocean új albuma, ami a két évvel ez előtti Phanerozoic I: Palaeozoic lemezük földtörténeti utazásának egyenes folytatása.

A földtörténeti konceptanyag első fele a fanerozoikum (a jelenlegi eon a földtörténeti időszalagon, az egyetlen, melyben gazdag élővilág létezett. 545 millió évet foglal magában) a paleozoikummal foglalkozott, a szeptemberben érkező folytatás pedig az azt követő két földtörténeti idővel, a mezozoikummal és a kainozoikum. A fanerozoikum korszaka magában foglalja számos állati törzs felemelkedését, ezeknek a törzseknek változatosabb formákba történő evolúcióját; a szárazföldi növények felemelkedését; az összetett növények fejlődését, a halak evolúcióját, és a modern állatvilág kifejlődését. A korszak folyamán kontinensek ütköztek, kialakítva az egyedüli szárazföldet, majd ez szétszakadt a jelenlegi kontinensekre.

Nagyjából a földi élet 90 százaléka kihalt a perm (vagy permi) földtörténeti időszak végén, 250 millió évvel ezelőtt. A perm időszak a paleozoikum földtörténeti idő hat időszaka közül az utolsó volt, a karbon időszakot követte. A perm–triász kihalási esemény, az ún. Great Dying (Nagy Kihalás), a földtörténet legsúlyosabb kihalása volt, legvalószínűbb kiváltó oka pedig a megnövekedett vulkáni aktivitás volt, ami öt fokkal megemelte a hőmérsékletet a bolygón.

A perm végére az óceánok egyre anoxikusabbá váltak, ami a tengeri elővilág nagy részét közvetlenül is elpusztíthatta, ráadásul a tengerek aljzatáról nagy mennyiségű mérgező kén-hidrogént szabadíthatott fel, ami tovább emelhette a hőmérsékletet. Ez még jóval az emberiség megjelenése előtt történt, azonban a globális felmelegedés hatásai nem hagyhatók figyelmen kívül. Okkal feltételezhető, hogy a jelenlegi, ember-okozta felmelegedés hasonlóan pusztító hatással lesz, és akár pár száz éven belül bekövetkezhet. A fanerozoikum eon öt tömeges kihalási esete arra mutat rá, hogy a Föld, emberi ráhatás nélkül is képes bármikor letörölni az emberiséget a bolygóról.” – mondja Robin Staps gitáros, a zenekar fő dalszerzője.

The Ocean - Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic (FULL ALBUM)

The Ocean – Pleistocene – új videó

Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic címmel szeptember 25-én jelenik meg a post / sludge / progresszív metalos The Ocean új albuma, ami a két éve megjelent Phanerozoic I: Palaeozoic lemezük folytatása lesz. Földtörténeti utazásuk újabb előzeteseként Pleistocene videójukat ismerhetitek meg.

The Ocean - Pleistocene (OFFICIAL VIDEO)

Nagyjából a földi élet 90 százaléka kihalt a perm (vagy permi) földtörténeti időszak végén, 250 millió évvel ezelőtt. A perm időszak a paleozoikum földtörténeti idő hat időszaka közül az utolsó volt, a karbon időszakot követte. A perm–triász kihalási esemény, az ún. Great Dying (Nagy Kihalás), a földtörténet legsúlyosabb kihalása volt, legvalószínűbb kiváltó oka pedig a megnövekedett vulkáni aktivitás volt, ami öt fokkal megemelte a hőmérsékletet a bolygón.

A perm végére az óceánok egyre anoxikusabbá váltak, ami a tengeri elővilág nagy részét közvetlenül is elpusztíthatta, ráadásul a tengerek aljzatáról nagy mennyiségű mérgező kén-hidrogént szabadíthatott fel, ami tovább emelhette a hőmérsékletet. Ez még jóval az emberiség megjelenése előtt történt, azonban a globális felmelegedés hatásai nem hagyhatók figyelmen kívül.

Okkal feltételezhető, hogy a jelenlegi, ember-okozta felmelegedés hasonlóan pusztító hatással lesz, és akár pár száz éven belül bekövetkezhet. A fanerozoikum eon öt tömeges kihalási esete arra mutat rá, hogy a Föld, emberi ráhatás nélkül is képes bármikor letörölni az emberiséget a bolygóról.” – mondja Robin Staps gitáros, a zenekar fő dalszerzője.

The Ocean – Folytatódik a földtörténeti utazás

Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic címmel szeptember 25-én jelenik meg a post / sludge / progresszív metalos The Ocean új albuma, ami a két éve megjelent Phanerozoic I: Palaeozoic lemezük folytatása lesz.

A földtörténeti konceptanyag első fele a fanerozoikum (a jelenlegi eon a földtörténeti időszalagon, az egyetlen, melyben gazdag élővilág létezett. 545 millió évet foglal magában) a paleozoikummal foglalkozott, a szeptemberben érkező folytatás pedig az azt követő két földtörténeti idővel, a mezozoikummal és a kainozoikum. A fanerozoikum korszaka magában foglalja számos állati törzs felemelkedését, ezeknek a törzseknek változatosabb formákba történő evolúcióját; a szárazföldi növények felemelkedését; az összetett növények fejlődését, a halak evolúcióját, és a modern állatvilág kifejlődését. A korszak folyamán kontinensek ütköztek, kialakítva az egyedüli szárazföldet, majd ez szétszakadt a jelenlegi kontinensekre.

Nagyjából a földi élet 90 százaléka kihalt a perm (vagy permi) földtörténeti időszak végén, 250 millió évvel ezelőtt. A perm időszak a paleozoikum földtörténeti idő hat időszaka közül az utolsó volt, a karbon időszakot követte. A perm–triász kihalási esemény, az ún. Great Dying (Nagy Kihalás), a földtörténet legsúlyosabb kihalása volt, legvalószínűbb kiváltó oka pedig a megnövekedett vulkáni aktivitás volt, ami öt fokkal megemelte a hőmérsékletet a bolygón.

A perm végére az óceánok egyre anoxikusabbá váltak, ami a tengeri elővilág nagy részét közvetlenül is elpusztíthatta, ráadásul a tengerek aljzatáról nagy mennyiségű mérgező kén-hidrogént szabadíthatott fel, ami tovább emelhette a hőmérsékletet. Ez még jóval az emberiség megjelenése előtt történt, azonban a globális felmelegedés hatásai nem hagyhatók figyelmen kívül. Okkal feltételezhető, hogy a jelenlegi, ember-okozta felmelegedés hasonlóan pusztító hatással lesz, és akár pár száz éven belül bekövetkezhet. A fanerozoikum eon öt tömeges kihalási esete arra mutat rá, hogy a Föld, emberi ráhatás nélkül is képes bármikor letörölni az emberiséget a bolygóról.” – mondja Robin Staps gitáros, a zenekar fő dalszerzője.

Lemezük második előzeteseként Örményország legmagasabb hegycsúcsán, az Aragacon forgatott Oligocene videójuk nézhető meg.

The Ocean - Oligocene (OFFICIAL VIDEO)

The Ocean  – Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic
(Metal Blade)

1. Triassic
2. Jurassic | Cretaceous
3. Palaeocene
4. Eocene
5. Oligocene
6. Miocene | Pliocene
7. Pleistocene
8. Holocene
9. Triassic (Instrumental)
10. Jurassic | Cretaceous (Instrumental)
11. Palaeocene (Instrumental)
12. Eocene (Instrumental)
13. Oligocene (Instrumental)
14. Miocene | Pliocene (Instrumental)
15. Pleistocene (Instrumental)
16. Holocene (Instrumental)

The Ocean – egy újabb földtörténeti korba utazunk

Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic címmel szeptember 25-én jelenik meg a post/sludge/progresszív metalos The Ocean új albuma, ami két éve megjelent Phanerozoic I: Palaeozoic lemezük egyenes folytatása lesz, amely révén a földtörténeti korunk egy korszakába, mégy pedig az 500 millió évvel ezelőtti  proterozoikum látogathatunk el. Ez a földtörténeti előidő egy földtörténeti eon, ami a komplex élet virágzása előtti nagy periódusa volt. A megnevezés jelentése: állati életet megelőző kor, ahol is a növényi és állati élet fejlődésének kezdete jelentek meg a Földön. Lemezükről elsőként a közel negyedórás Jurassic | Cretaceous eposzuk videója ismerhető meg, melyben a Katatonia énekese, Jonas Renkse vendégeskedik.

The Ocean - Jurassic | Cretaceous (feat. Jonas Renkse of Katatonia)

A Phanerozoic II egy jóval kísérletezősebb, zenei tekintetben eklektikusabb és változatosabb anyag, ami még több tempót, ütemet, gitár-munkát és elektronikus betétet foglal magában. Ez a döntésünk szándékos volt. Azt akartuk, hogy az első rész áramvonalasabb hatású legyen, és erősebb legyen a kohézió az egyes nóták között. Egy bizonyos vibrálást szerettünk volna ráerőltetni a hallgatókra az album elejétől a végéig, az egész lemez mentén. Tulajdonképpen megtartottuk ugyan azt a különös, egyedi hangzást, de ezúttal még merészebbek, még inkább progresszív beállítottságúak voltunk. A végeredmény egy igazi zenei kaland lett, ami egy bizonyos helyről indul, és egy másik helyre érkezik. Valamilyen szempontból a 2013-as Pelagial albumhoz köthető ez a lemez, mivel ehhez hasonlóan az is egy speciális kaland volt; viszont abban az esetben kiszámíthatóbb, lényegretörőbb témák voltak terítéken. A Phanerozoic II pedig olyan, mint a szabadság sajátos élménye.”

1234