Elhallgatva az újabb és újabb anyagokat, amelyek a szerkesztőségbe érkeznek néha kezdem úgy érezni, hogy ez a korszak, ami az új évtizeddel kezdődik, már túllép rajtam és egy következő generációra vár. Sokszor veszem észre, hogy jobban esik egy-egy régi anyag elővétele, klasszikus meghallgatása, mint a friss kiadványok böngészése. Olyan sok jó zene van, gyakorlatilag az […]
Tovább »
Costa Rica forró hangulata süt át a nemrég bemutatkozott Neurochrony zenekar anyagán, amit Chaosmosis címmel és érdekes, vörös borítóval érdemes keresnetek, ha kedvelitek a progresszív death metalt. A korábban Meat Mask néven futott produkción ugyan bőven érződik az útkeresgélés, mégis meglehetősen egyedi hangulatot voltak képesek összehozni ezen a korongon. Ugyan a hangzás minősége nem mindig képes követni az elképzeléseiket, a latinos dallamok beépítésével a jövőben sem lesz gondjuk. A jelenleg háromtagú banda az albumot teljes egészében megosztotta a youtube csatornáján.
Egy igazi átalakulóművésszel van dolgunk a jelen írást tekintve. A szlovén Siderean ugyanis bő tíz évvel ezelőtt kezdte pályafutását Teleport névvel, mely kezdetben black metalt játszott, majd átnyargalt a technikásabb vizekre. Nem is akárhogy, a fekete fém lassan bonyolult képletekből álló thrash metallá alakult, amitől már csak egy lépés választotta el a progresszív death metaltól… […]
Tovább »
Mindig vonzónak találtam az olyan zenekarokat, amelyek egy úgynevezett “rosszabb minőségű” táptalajban tudtak gyökeret verni és megmutatni szépségüket a világnak. Ezalatt azt értem, hogy olyan országból, közegből származnak, aminek egzotikussága megkérdőjelezhetetlen nemcsak földrajzi helyzete, de a fémzenét illető támogatása miatt is. Ilyen csapat az izraeli Xenolith is, akiknek a lemezére azonnal rábólintottam a kiadónál, hogy […]
Tovább »
Friss albummal jelentkezett a Within the Ruins. A jellegzetesen dühödt, ám javarészt mégis érthető énekkel előadott, szellős, kísérletezős. dallamos-progresszív deathcore zene kedvelői már megtekinthetik a Black Heartot, az első hivatalos videot.
A banda tényleg kiteszi szívét-lelkét – ezt láthatjuk is! A zenekar csatornáján egyébként sok egyéb érdekesség is látható-hallható. Például kedvenc 5-lemezem, amit muszáj újra és újra végighallgatni, elmélkedések az alul- és túlértékelt zenékről, a járványhelyzetről, sőt azokról a country dalokról is, melyeket szívesen játszanának.
Szórakoztató látni az interjún, ahogy egyikük nagyon tud nézni, míg a másikuk megfejti a saját válaszát. De tegyünk igazságot: kétségtelenül nehéz kiválasztani 5 kedvenc lemezünket. A számukra köztük van néhány Black Sabbath, a Metallica Justice….-a és kiderült, melyek értek meg bennük idővel. Ezek után ki ne akarna belelesni a dalaikba?
Az Inverse Records jelentette meg a finn Alase egydalos kislemezét. A bemutatkozás különös módon a zenészek részéről is az énekesekre helyezte a hangsúlyt. A Vailla nimeä című dal a csapat újabb, progresszív oldalát mutatja be. Két énekessel Juha Tretjakov és Markus Hirvonen-nel adják elő. A különböző stílusú vokál-elemek igazán színessé teszik az alkotást. A zenészek elképzelése szerint a rájuk jellmező, korábbi télies -fagyos doom– , majd death metal hangulatot a technikás riffekkel és az azokkal ütemesen megszólaló dobbal viszik tovább a modern metal irányába. A zene, valóban, meglehetősen modern, sok-sok ’70-es évek beli progresszív elemmel.
Janne Lunnas gitáros így mutatja be a művet: „Markus és Juha hangja nagyon összeillik. Néha azt is nehéz megmondani, melyikük énekel. Kettejük jelenléte több zenei lehetőséget biztosított a számunkra – és az eredménnyel különösen elégedettek vagyunk. A megjelenített hangzás, a ritmusok egyre színesítik azt, amit eddig az Alasé-val játszottunk. A csendes, dallamos, tiszta ének ezúttal jelentős szerepet kapott.„
Érdekes zenei kalandokra invitál minket a finn Hundred Headless Horsemen zenekar, akiknek 2015 és 2016 hozott egy-egy EP-t, majd hosszadalmas hallgatást. A finnek azonban nem tűntek el végleg, sőt, teljes erőbedobással térnek vissza hamarosan megjelenő bemutatkozó albumukkal, ami témakörében a világvége köré épül. Elsőre elcsépeltnek tűnik ugyan, de a csapat megközelítése nem a szokványos apokalipszis képet festi le, sokkal inkább annak a folyamatnak a menetét, ahogy az emberiség túlzott önbizalma miatt szépen lassan felemészti önmagát. Miközben úgy érezzük, mindent irányítunk és tudatosan tervezgetjük a jövőt, elfelejtjük, hogy igazából biológiai lények vagyunk, melyek csupán a természet szeszélyétől függnek.
Az Apokalepsia dalaiban fog igazán kiteljesedni a banda leírásuk szerint. Pszichedelikus rock/metal fúzióját képzelték el death metal elemek beillesztésével, ami egészen izgalmasnak hangzik. Hogy ez a fúzió mennyire lesz életképes, az természetesen akkor fog igazán megmutatkozni, ha a teljes lemezt meghallgattuk. Addig viszont itt egy kis ízelítő az első kislemez Cataclysm című dalának képében.
Mióta az Opeth nekilátott kiégését és ötlettelenségét (erre maga Mikael is több interjúban hivatkozott őszintén) a 70-es évek imádatának leple alá temetni, sokan maradtak extrém, mégis progresszív elemeket felvonultató lemezek nélkül. A hiánypótlásra már számos banda bejelentkezett több-kevesebb sikerrel. Hozzájuk sorolnám az olasz Proliferhate csapatát is, akik immár második nagylemezükkel igyekeznek bekerülni a felső körökbe. Új anyaguk végighallgatása ettől függetlenül is képes néhány kellemes meglepetést okozni, mert bizony nemcsak a klasszikus Opeth lemezek voltak rájuk hatással, szintén bőven merítenek a progresszív rock hőskorszakából is. A Demigod Of Perfection dalait itt találjátok.
Időnként mindenki hajlamos belefeledkezni a hétköznapokba, követni a rutint és érezni valami nyomasztó hangulatot, aminek nincs tisztában az eredetével. Valahogy így vagyok most én is a hosszú, gyakorlatilag hetek óta változatlan időjárást produkáló ősszel, amikor semmi kirívó esemény nem történik, csak annak a bizonyos mókuskeréknek a taposása. Nem lehettem sokkal különb állapotban akkor […]
Tovább »
