Címke: melodic death metal

ISNT – megérkezett az első album

Isn't Band

Négy EP után megjelent a Sivák Krisztián (ex-Panzer Division) által még 2020-ban projektként indított, majd zenekarrá formálódott ISNT nevű, női frontos dallamos death metal zenekar első nagylemeze.
A projektből tudatosan építkezve koncertképes zenekarrá formálódott csapat szerzői kiadásban jelentette meg 5th című bemutatkozó lemezét. Az intrót és kilenc dallamos death metal szerzeményt tartalmazó anyag a streaming platformok mellett CD-n is elérhető.

A lemez a Lángolón debütált, ahol egy mini interjú keretében Krisztián néhány kulisszatitkot is elárult. Elmondta, hogy a zenekarrá formálódás cél és természetes evolúció is volt egyben.

„Igyekeztünk tartani a tempót, félévente dobtunk ki új anyagot, amik egyre jobban sikerültek, és a harmadik, Leave Our World EP után már azon kaptuk magunkat, hogy Aron, Simon és Björn (Simon Krah – basszusgitár, Björn Grontzki – dob, Aron Störmer – gitár – szerk.) érkezésével összeállt a zenekar és elkezdtük a forgatni az első klipünket.”

A dalszerzési metódus a stabil felállás kialakulásával változott. „A harmadik albumtól Márti elkezdett belenyúlni a dalszövegírásba, egészen addig, hogy az ötödik lemez már teljesen az ő munkája. És mivel a szöveggel együtt dallamot is kaptam a kezembe, más ízt kaptak a dalok. Ez a mostani albumon a legérezhetőbb. Sipce (Sipos Zoltán, aki kezdetektől részt vett a munkában a háttérben – a szerk.) pedig feltette az i-re a pontot és olyan dolgokat hozott ki belőlünk a produceri munkájával a felvételek során, amikről halvány fogalmunk sem volt eddig, hogy mi ilyet is tudhatunk.” – nyilatkozta a gitáros.

A teljes lemez itt hallható:

Arghoslent – Resuscitation of the Revanchrists (2023)

Jelen írásom tárgybandája egyike azon brigádoknak, akiknek nevét sose szabad kiejteni szánkon. Puszta figyelembe vétele is olyan főgonosszá változtat minket ezen PC világ orcáján, amilyet még sose látott a bolygó. Létezésük egy hatalmas kelés a seggen, pláne ennek a mostani túlérzékenyített mátrixnak a szerverei nem tűrik az ilyesféle őszinteséget. A modern idők önjelölt igazságbajnokai, azaz […]

Tovább »

From The Sky // Tari Szabolcs – Antarktika-interjú

From The Sky Barba

Nemrég írtam albumajánlót a From The Sky zenekar második, Antarktika című lemezéről. A hazai palettán szerintem egyedi hangzású, a progresszív metal zenét vastag szimfonikus elemekkel, máskor neoklasszikus heavy metallal és a dallamos death metal elemeivel ötvöző (azaz nem csak keverő) zenekar a számomra a Dark Tranquilty-től a hazai Dying Wish-en át a Queensrÿche-ig terjedő palettán […]

Tovább »

Plaguestorm – Új kislemezzel fog jelentkezni

Új kislemezzel fog jelentkezni az egyszemélyes argentin melodeath projekt, a Plaguestorm. Az új EP címe Empty Eyes lesz, amiben az új és a régi iskola is képviselteti magát. A 90-es évek közepi svéd melodikus death metal egy modern köntösbe öltöztetve. Ezt a háromdalos kislemezt a Noble Demon kiadó fogja megjelentetni október 20-án. Előzetesként pedig a Thrown Into The Void című dal enged betekintést számunkra.

Plaguestorm - Thrown Into The Void (Official Visualizer) Melodic Death Metal | Noble Demon

After Earth – Klasszikus svéd melodeath

Debütálásra készen áll a svéd After Earth. Mondhatjuk, hogy hagyományt ápolnak azzal, hogy pont a melodikus death metal mellett tették le a garast, hiszen a nagy elődöket idézően szólal meg általuk ez a jól körülhatárolható stílus. Erről augusztus 18-án megjelenő albumuk meghallgatása során is megbizonyosodhatunk, amelynek címe The Rarity of Reason. Megjelenéséről maga a banda fog gondoskodni. Lemezelőzetesként pedig itt van a Prometheus című daluk.

After Earth - Prometheus (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Nest Of Plagues – Interjú Kövecses Evelinnel a Wacken Battle buli kapcsán

Nest Of Plagues Kövecses Evelin

A Wacken-verseny 10-es fellépőinek csapatában színpadra lépett a metalcore, melodikus death metal, deathcore hangzást modern metalos hangulattal átszövő Nest Of Plagues zenekar. Bár eltel némi idő a fellépés óta, a hazai és külföldi programokkal teli banda hangszeres játékával és színpadi jelenlétével is feltűnő húrosa, Evelin most felidézi a Fémforgácsnak a kalandot. Annál is inkább érdekes […]

Tovább »

Huronian – Hamarosan új EP

Hamarosan új EP-vel jelentkezni az olasz blackened / melo-death metalos Huronian. A határ a két stílus között gyakran összemosódik hangzásukban, ami által ki tudnak tűnni a többi átlag melodeath banda közül. Megpörzsölődött melódiáikat a Beyond Frozen Heights címre hallgató kislemezükön tapasztalhatjuk meg, amely a Gruesome Records jóvoltából fog megjelenni szeptember 15-én. Előzetesként pedig betekinthetünk Over Frozen Heights Pt. 1 nevezetű dalukba.

Huronian - "Over Frozen Heights Pt. 1" (OFFICIAL lyric video)

Aetherian – Utolsó lemezelőzetes

Harmadik és egyben utolsó lemezelőzetesével jelentkezett a melodikus death metlban jártas Aetherian. A görögöknek az At Storm’s Edge albumuk a második egész estés lemez lesz és a Lifeforce Records gondozásában élvezhetjük július 14-től. Fináléként pedig a Soulriver dalukat ajánlják figyelmünkbe, amely azokról az elsőre áthatolhatatlan folyókról szól, amikkel mindenki találkozik élete során.

AETHERIAN - Soulriver (official video)

Voidfallen – Első ízelítő a jövőre megjelenő albumukról

Helsinki városából származik a melodikus death metalban jártas Voidfallen, melynek itt az első lemezelőzetes videója a jövőre megjelenő második albumukról. A Noble Demon lemezkiadónak köszönhetően jelenhet majd meg az egyenlőre névtelen második korong, amelyről az első hírvivő a Starved of Martyrs dal. A melodeath mellett előtérbe kerül a csapat blackened és thrash oldala is. Ellenállást nem tűrő sebességgel közvetíti számunkra üzenetét, amely a szenvedésben élés megtagadásáról, annak toxikus dicsőitése ellen mondja ki elutasító ítéletét.

Voidfallen - Starved Of Martyrs (Official Music Video) Melodic Death Metal | Noble Demon

From The Sky / Interjú Tari Szabolccsal a Wacken Battle-ről

Amikor koncert után egy-két nappal Tari Szabolccsal a From The Sky motorjával, énekes-dalszerzőjével leültünk beszélgetni, ő annyira lendületesen kezdte, mint ahogy a koncerten a zenekar is tette. Én pedig már azt terveztem, mikor fogunk az Antarktika c. második lemezéről is így diskurálni. Egyelőre azonban a Wacken Metal Battle Hungary 2023 zenei vetélkedős fellépésükről beszélgettünk. Szabolcs […]

Tovább »