Raped in Paradise címmel osztotta meg új dalának videóját a tavalyi év során újraalakult hazai old-school death metal gépezet, a Cryptic Remains. Dalukban a lélek belső bomlását taglalják.
„Megannyi elő rituálé után ideje volt, hogy előrukkoljunk valami kézzelfoghatóval. Íme a zenekar első vizuális manifesztációja, mely a lélek belső bomlását hozza el a hallgató számára.Köszönet a vizuális terrorért Jósa Tamásnak! A videóban megjelent zenekar képekért köszönet Farkas Gergőnek – Pale Dewfall Productions!„
Idén ünnepli 20 éves fennállást a hazai death metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a Needless. A kozmikus témákban utazó, melodikus prog-death metalt játszó dánszentmiklósi zenekar első ízben 2015-ös The Dark Spirit of Ages EP-jével hívta fel magára a figyelmet. Ezután jött az igazi áttörést hozó Heresy (2019), majd az Uprising Records kiadásban 2021-ben napvilágot látott abszolút favorit, a The Cosmic Cauldron. A mára a nemzetközi metalszíntér által is méltán elismert csapat április 27., szombat a Dürer Kert színpadán ünnepli jeles évfordulóját, mely alkalmából teljes diszkográfiájukat átölelő műsorral örvendeztetnek meg minket.
A jubileumi est hangulatát fokozza az olasz származású progresszív death/thrash Vexovoid, akik energikus, szuperszónikus riffikkel megalapozzák az intergalaktikus sci-fi hangulatot. A zenekar ráadásul először lépnek fel Magyarországon!
Szintén a kozmikus sebesség oltárán áldoz a szintén thrash metalos szerb KOBOLD, akik első sorban a műfaj legendás korszakának zsigeri riffeiböl építkeznek.
Az est fénypontját emeli a tavaly újraalakult hazai old-school death metal gépezet, a Cryptic Remains. A banda többek között a Monastery 2023-as lemezbemutatója során már bemutatta a korai USA death metaljából táplálkozó zúzós riffeit, amiket ez alkalomból, néhány új dalukkal együtt újból megmutatnak.
Az Insane Hellride Entertainment és a Dürer Kert bemutatja: „NEEDLESS XX. Jubileum”!
2024. április 27., szombat, Dürer Kert, kisterem (1117, Budapest, Öböl utca 1.)
Nemrég adtuk hírül a zenekar bemutatkozó lemezét, máris újdonságokkal szolgálnak a srácok:
„Hamarosan megjelentetünk egy 4 számos EP-t, Living in Sin Without God címmel. A felvételek nagyon jó hangulatban zajlottak székesfehérvári próbatermünkben, és úgy tűnik a tavalyi lemeznél egy jóval erősebb, átgondoltabb és izgalmasabb anyagot tudunk majd a közönség elé tenni. Az EP megjelenése május végére várható szerzői kiadásban. A CD-t tőlünk lehet majd személyesen beszerezni, de letölthetővé tesszük a dalokat a Bandcamp oldalunkon is. Facebook-on pedig megtalálható minden fontos info a zenekarról!”
Az Eradication május 4-én a Conan’s First Date lemezbemutatóján vendégeskedik a Vörös Yukban, majd május 19-én az Exodikon és a Cryptic Remains társaságában ad koncertet Székesfehérváron.
Ismét eljött a nyár s immár VI. alkalommal jelentkezik az Undead Festival. Idén is két napos lesz a rendezvény, mely minden napra más meglepetést tartogat. Az első nap a budapesti Kék Yukban kerül megrendezésre a következő zenekarok részvételével: Angerseed, A Losing Season, Domhring, Effronthery, Keeper of Dreams, Sollen, Harvester, Cryptic Remains.
Az estére kétféleképpen is INGYENES-en be lehet jutni.
1. 18.30ig érkezőknek a Belépés INGYENES (kapunyitás 17.30)
2. a 2. napi Tesstimony, Casketgarden, Watch My Dying jeggyel a belépés INGYENES.
A többieknek 1000 Ft.
A második nap tekinthető az idei fesztivál fő napjának, ahol a hazai extrém metál krémje verbuválódik össze egy össznépi ünneplésre, a budapesti Diesel Klubban. A Tesstimony XV.születésnapját ünnepli többek közt az „ős tagság” közreműködésével. A mosonmagyaróvári Casketgarden szintén évfordulós, számszerint a X. Watch My Dying fellépése amolyan lemezelőzetesnek is felfogható. Ezen a bulin hangzik majd el először több szám is a nemsokára megjelenő új lemezről. A miskolci, modern death metal-t játszó Slytract és az, ex-Testimony énekes, Bazsó Laci új bandája,a Morning Star gondoskodik a hangulat felforrósításáról.
A belépő elővételben 1500 Ft, amivel az első nap INGYENESEN látogatható. A helyszínen 1800 Ft.
Az első 100 érkezőnek ajándék Tesstimony: Gospel of Judas cd.
_ELVALASZTO_
Igazából nincs is nagyon szükség szavakra a buli várható hangulatát illetően,aki volt már Tesstimony+Casketgarden közös bulin az tudja milyen őrült partizásra számítson, aki esetleg még nem annak ízelítőül
Ha szereted a jó zenét és hétvégén benéznél egy igényes, jó hangulatú zúzós kis metal estre, ott a helyed november 15-én az esztergomi Molothow-ban! Négy zenekart is láthatsz, akik garantáltan megteremtik a hangulatot egy jó kis headbanges egész estés bulihoz!
A fellépők: Cryptic Remains, M.W.S., 1KillEmbrace és Casketgarden.
A bulit a Cryptic Remains zenekar nyitja. A srácok komplex death metalban utaznak, az igazán intenzív fajtából. Őket a „lakótelepi metal” jeles képviselője, a „pilisi kistérség legkeményebb zenekara”, a solymári M.W. S. követi. A 1KillEmbrace-től egy lemezbemutató koncertet láthattok, ezúttal végre már az új, öttagú felállással, két gitárossal lépnek színpadra. Így a Kainism lemez dalai már a CD-n hallható formában fognak megszólalni. A bulit a mosonmagyaróvári Casketgarden zárja, akik a hazai underground egyik éllovasai. A nemzetközi porondon is jelentős elismerést szerzett csapat új albuma az Incompleteness In Absence idén nyáron jelent meg. Ez jó alkalom arra, hogy élőben is meghallgasd az új dalokat!
Jó bulinak ígérkezik, várunk titeket! A koncertek 20:00 órakor kezdődnek.
Belépő a helyszínen, ára 700 Ft.