Volt itt minden. Varsóból érkező sci-fi zúzás, de lássuk be, a hazai hordák megint rányomták a bélyegüket az estére úgy, ahogy kell. Nem volt itt finomkodás, a Riff megkapta a magáét, már ha egyáltalán láttunk valamit. Fotós szemmel ugyanis ez az este tiszta rémálom volt: a hangzás ugyan rendben volt, de a fények kegyetlen rosszak […]
A szerb Scaffold zenekar igazi mintapéldánya azoknak a csapatoknak, akik egykor nagy reményekkel indultak, eltűntek, majd évtizedekkel később úgy érezték, megértek egy második menetre… Hogy közben mennyit változtak a trendek és a közönség, az már kevésbé érdekli őket. Az ilyen visszatérő csapatok általában vagy meg tudták őrizni az esszenciájukat, vagy teljesen kopottasan próbálkoznak, míg végül régi hírnevüket is aláássák. A Scaffold például 1994-ben, bemutatkozása után földbe állt, majd 2008-ban alakult újjá, hogy sok éven át ne csináljon semmit. Néhány nem sok vizet zavaró EP és élő kiadvány próbálta meglovagolni a nosztalgia hullámot egészen mostanáig, ugyanis Codex Gigas címmel egy teljesen friss dalcsokrot pakolt össze az idő közben azért alaposan megráncosodott és átformálódott zenekar. Furcsa mód engem első hallgatásra meggyőztek létjogosultságukról, de a döntést most is rátok bízom… A pofás borítóval ellátott anyag március 31-én lesz elérhető.