Isten
Ave Infernum (EP)

nascence
2017. július 15.
0
Pontszám
10

 
   Egyik gyakori esti elfoglaltságom, hogy órákon át a bandcampen szörfölök. Ilyenkor reménykedem, hogy ráakadok valami olyanra, ami végre hatással lesz rám. Egy ilyen alkalommal akár 30-40 zenekar alkotásaiba is belehallgatok. Azért muszáj bevallanom, hogy sokszor a borító alapján nézek rá a bandákra, ugyanis már ez magában implikálja a megfelelő, intelligens hozzállást. Számomra fontos, hogy a zene ne csak erőt és káoszt, hanem valami sprituális magatartást is közvetítsen. Tavaly az egyik ilyen muzikális szánkázásom alkalamával botlottam a berlini székhellyel rendelkező Isten névre keresztelt formációba. Nem csak a borító fogott meg, amelyet egyik személyes kedvencem, Gustave Doré alkotása díszített, hanem maga a név is gyanús volt. Nem sokkal később a banda új rovásírásos logója jelent meg, amely az Isten szót ábrázolja. Tehát alapos gyanúm volt arra vonatkozólag, hogy egy német földre disszidált honfitársunk keze munkája lehet ez a kiváló minőségű black metál himnusz. Akkor jött a meglepetés, amikor a pár napja frissen kijött CD-t meg akartam rendelni a bandát egyszemélyben megtestesítő Billy Ray Valentinetól: mint kiderült, ő nem magyar. A formációról elég kevés információ áll rendelkezésre. 2015-től kezdődően létezik, ekkor jelent meg az első Soham névre keresztelt EP is. Utólag meghallgatva úgy vélem, hogy ez is nagyon erős anyag lett. Nem sokkal marad el a mostani írás tárgyát képező második kislemeztől, habár hangulatában teljesen más kapukat nyit meg.
 

 

    Az első találkozásunkkor az Ave Infernum EP olyannyira magával ragadott, hogy 2 órán keresztül megállás nélkül hallgattam újra és újra a 15 perces kislemezt. Ennek megfelelően a tavalyi Top 20-as listám különdíjasa lett. A zene Gustave Doré képeinek hangulatát élethűen idézi meg sodró erejű black metálba burkolva. Szerencsére tavaly Strasbourgban élőben láthattam jópárat Doré eredeti alkotásai közül, így még élénken élnek az emlékeimben a vallási és mitikus erővel átitatott remekművek. Sokan választják albumborítónak Doré alkotásait, de itt most kivételesen találkozik is a két művész kivetülése.
  
 
   Fontosnak érzem, hogy kiemeljem a hangzást, mert tökéletesen eltalálták az arányokat. Dinamikusan és átütően szólalnak meg az EP-n helyet foglaló számok, ezzel is hozzájárulva a spirituális közeg megteremtéséhez.
   Az első tétel egy finom, érzéki zongora játék, amelyben nyoma sincs a metál zenének. Az ismétlődő témák egyre fokozódó drámai illúziókat korbácsolnak fel. Szinte egy fekete-fehér filmben érzhetjük magunkat: mintha messziről figyelnénk valakit, várva hogy meglássuk a bűnét, a kárhozatának kezdetét. Ahogy a második, majd három perces tétel berobban a szigorú black metál témáival, úgy leszünk mi magunk a bűnősök, akikre lesúlyt a templom csarnokának homályos magányában visszhangzó ima. A veszedelmes mantra pedig szinte észrevétlenül ülteti rá a hallgatót a feszesre húzott riffre, mely átvezet az utolsó tételbe. Szinte érezni, ahogy a hideg márvány oszlopok árnyékában siralmak között bevonszoljuk a bűneinket a gyóntatószékbe. Itt megkezdődik a lélek korbácsolása, egyre mogorvább és a tudatba hasítóbb lesz az alábbi sorok kántálása:
 
Ave Infernum
Ave Eversor
Et clamor meus ad te veniat

Meglepő, hogy egy 9 perces szerzeményt hogyan lehet ennyire áthatóan kitölteni csupán három sorral. A monotonitás uralja mindvégig ezt a számot, de így is elhallgattam volna még legalább 20 percig, ugyanis van magassága és mélysége, dinamikusan ránt le a mélybe és emel ki belőle.
   A CD verzióra egy további szám is felkerült, egy Twisted Sister feldolgozás, melynek címe S.M.F. A megrendelt CD-t fizikai valójában még nem kaptam meg, de egyelőre elképzelhetetlen számomra, hogy egy Twisted Sister cover hogyan illeszkedhet a másik három szám által képviselt hangulathoz. Mindenesetre az eddig kialakult véleményemet biztosan nem fogja lerombolni.

   Ritka, hogy ennyire magával ragadjon egy tisztán black metállal operáló zene, hasonló telejesítménnyel csak a Batushka zenekar örvendeztett meg a közelmúltban. Az Ave Infernum EP egy olyan ígéret Istentől, amellyel önmaga és a kortárs black színtér számára is irdatlan magasságokba helyezte a mércét.