Az I, The Betrayer nevű norvég csapatot a CD-hez mellékelt promólapon olyan csapatok híveinek ajánlják, mint a Chrome Division, a Soilwork, a Volbeat vagy az Anthrax.Nos, ez utóbbi említése miatt mindenképp kíváncsi lettem, de a Chrome Division-on kívül a másik két alakulat dolgai sem hagynak hidegen, így kapott hát egy esélyt az Oslo-i ötös. Aztán többet is.
Ahogy az általában lenni szokott, túlzás volt az fenti csapatok emlegetése, mert azért koránt sem annyira profi még, amit Chris Wiborg és csapata bemutat a 7 című debüt EP-n, de ezért nem kell a csapatot ostorozni. Ez szimplán a promóció része, én mondjuk más zenekarokat érzek domináns hatásnak, ha már itt tartunk. De erről majd később.
Szóval adott egy öt tagot – Chris Wiborg (ének), Geir Prytz és Alex Bjorklund (gitár), Terje Hoias (dob) és Kyle Sevenoaks (basszusgitár) – számláló fiatal csapat, akik különböző zenei hatásaikat és a metal iránti szeretetüket kiaknázva igyekeztek valami újat alkotni, de legalábbis megpróbálták a saját hangjukat megtalálni. Nem vagyok meggyőzve, de azt el kell ismerjem, hogy nem reménytelen a dolog és van rá esély, hogy kialakuljon ebből valami. Egyelőre még érezhető az útkeresés annak ellenére, hogy személy szerint több helyen is az egészségesnél picivel több utalást érzek egyes csapatokra.
Nézzük előbb a pozitívumokat!
A csapat tagjai tudnak zenélni, nincsenek kínos témázgatások, az énekkel sincs gond, kellően változatos. A dalszerzés terén sem tudok belekötni a bandába, mert korrekt dalokkal töltötték ki a bő félórás játékidőt. Nagyjából 3 – 5 perces szerzeményekkel van dolgunk, amiben modern metal, hard rock hatások a legegyértelműbbek. A hangzással is teljesen elégedett vagyok, bár nem titok, lehet élvezhető soundot házi körülmények között is létrehozni.
Bár a hangszereseknek sincs okuk szégyenkezni, mégis az énekes Chris Wiborg-ot tartom igazán említésre méltónak. Ha nem is szól ezerféle hangon, de témái változatosak, a dallamos hangja mellett a nyersebb, reszelős, ordítós, hörgős orgánum sem okoz gondot neki. Nem mondom, hogy korunk nagy torkai között a helye, de nekem tetszik, így mindenképp esélyes a felsőbb ligában való szereplésre. Ha még fejlődik, nagy dolgokra lehet képes.
Néhány gondolat a dalokról.
A Conformity úgy kezdődik, hogy akár dallamos doom/death is lehetne belőle, azonban az énektéma miatt Serj Tankian és csapata, a System Of A Down ugrik be. Ez picit erős, az egészségesnél nagyobb hasonlóság. Viszont igazság szerint ez az egyetlen dolog, amibe úgy igazán bele lehet kötni.
A Humanity a Live-ot, a Creatures Of Hate pedig a Saviour Machine kultikus Legend anyagait idézi számomra, bár ez utóbbiban azért akkora mélységet nem érzek. Talán ebben használja Chris a hangját a legszélesebb spektrumon, a narratív rész külön tetszik. Azt hiszem ez a tétel a csúcsalkotás az EP-n, amiben a zene, a hangszerelés, a dallamok, a tempók is kellően változatosak és eltaláltak, és a nagybetűs hangulat is ott van.
A Boaster a könnyedebb, dallamosabb, hogy ne mondjam slágeresebb vonalat viszi, bár jókat lehet rá bólogatni úgy középtájon. Ráadásul jól is van elhelyezve a mélyebb, komolyabb Creatures of Hate után.
Összességében egy korrekt bemutatkozó anyagot tett le az asztalra a norvég csapat, amiben ott a lehetőség, kellően változatos, s még több egyéni megoldással (jó, tudom, könnyű ezt mondani) akár a szélesebb körű ismertség is opció lehet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.