Lehet nosztalgiázni, felsorolni az összes ellene irányuló, rossz körülményt, alkalmatlan időpontot, az viszont tény marad, hogy a Mini zenekar lesz a 70-es évek legnagyobb kihagyott ziccere, ami a magyar rocktörténelmet illeti. Az évtized elején egyedülálló minőségben, hazai ízzel és nemzetközi színvonalon kezdett el progresszív rockzenét játszani olyan zenekarokkal összehasonlíthatóan, mint a legendás Jethro Tull, vagy az ELP. Míg előbbihez leginkább az ízes fuvolajáték, utóbbihoz a klasszikus zene feltétlen szeretete és az ebből merített inspiráció köthető. Blues, jazz és sok finomság keveredett izgalmas, akkoriban igazán újnak számító zenéjükbe, felléphettek a kor legnagyobb hazai zenekaraival, csak egyetlen dolog nem sikerült nekik, ez pedig egy nagylemez, aminek hiánya szép lassan a zenekar hanyatlásához vezetett. Néhány kislemez és a 2008-ban megjelent, hiánypótló Fruit Pebbles kivételével a zenekar folyton változó összetétele már nem tudott igazán erős lenni. Az együttest az azt vezető Török Ádám tartotta a felszínen, mígnem az ezredforduló után szép lassan egymásra talált a klasszikus felállás és ős-Mini névvel újra aktivizálta magát koncertezést illetően. Az utóbbi években pedig megszületett a Mini Acoustic World projekt, melyben az eredeti felállást négy ifjú vonós hölggyel egészítették ki. Ennek a felállásnak köszönhető a Bartók On Rock, melynek befogadását, megismerését alapvetően csak a 70-es évek, valamint a klasszikus zene kedvelőinek tudom ajánlani, minden zsenialitása ellenére.
Sok helyen olvastam már, hogy új Mini albumként, produkcióként értékelik ezt az érdekes koncertfelvételt, bár ez a valóságtól igencsak távol áll. A lemez ugyanis áthangszerelt, finomított régi ötletek újrázása, melyek hozzátesznek egy szeletként ahhoz az aprócska, de annál értékesebb tortához, melyet az együttes tud kínálni rajongói számára.
Kezdésnek rögtön egy igazi Mini történelem óra, a Kereszteslovag blues lüktetésű dala érkezik, mely alig különbözik a klipes eredetitől (1973). Gyönyörűen tiszta, mégis élő hangzása és a vonósok (Heroines vonósnégye: Kézdy Luca, Kalmus Boglárka, Pribay Valéria, Kakuszi Panna) teszik igazán teljessé, érdekessé ezt a kopottas szerzeményt.
Ugyanez érvényes a Sirályok az éjféli napon című dalra, ami szerepelt már Sirály, valamint Sirályok címmel is a zenekar diszkográfiájában. Érdekes, hogy a zongorával és a hölgyek ügyességével megtámogatott dal szinte most érte el valódi teljességét, pompáját, így újdonság helyett megint elmondhatjuk, hogy egy több évtizeden át alakított dalra tettek pontot. A „slágeres” Mini után jön a keménymagnak való zenei csemege, ez Bartók Béla 1915-ben készült Román táncok című munkájának átirata, az Este a székelyeknél (Korábban: Éjféli találkozás Béla bácsival a csíki havasok alatt) . A tétel érdekessége, hogy Bartók örökösei miatt nem kerülhetett a 70-es években lemezre, mivel Ádámékban volt annyi, hogy rákérdezzenek. Az ELP ezt szépen elkerülte némi névváltoztatással (The Barbarian , ami szerintem igazi stoner felhanggal is bír), így nem szólhatott nekik senki egy szót sem. Ez az átirat tehát évtizedekkel ezelőtt is kuriózum volt, ebben az előadásmódban pedig egy remekmű, amit alaposan leporoltak. Török Ádám leheletfinom fuvolája, az átiratot jegyző Papp Gyula billentyűi, Nagy István basszusjátéka hibátlanul működnek, valamint a klasszikus felállásból egészégügyi okok miatt távol levő Németh Tamás dobost helyettesítő Tóth Dénes is tökéletesen megbirkózik a feladattal. Zeneileg könnyebb, érzelmekben jócskán súlyosabb az Emlékút a balladafolyón, mely olyan zenésztársaknak állít emléket, akikkel egykoron együtt zenéltek és ma már nincsenek köztünk. Ez a lista sajnos koncertről koncertre növekszik és bennem is mély nyomokat hagyott. Az egykor tündöklő, a zenéért és nem a piacért játszó zenészeket felsorakoztató magyar zenei élet rohamosan fogyatkozik, miközben csak a majmolt, mondvacsinált sztárok maradnak nekünk a különböző tehetségkutatók által letuszkolva az emberek torkán. Nyugat majmolás és terjedő igénytelenség ma a trend, ami mellett a létükért küzdő underground zenekarok, egyszemélyes projektek tudnak alternatívát nyújtani annak, aki egyáltalán még igényt érez látókörének szélesítésére és nem úgy fogyasztja a zenét mint az ebédet, gyorsbüfében, drága csomagolásban. Török Ádám tisztelettel elsuttogja tehát a neveket, melyhez Kézdy Luca járul hozzá egy gyönyörű hegedűszólóval. A dal melankóliája, lüktetése a 80-as évek Pink Floydját is megidézte hangulat terén, ami újfent jól esett.
Megpuhított lelkünkbe ezek után azonnal betalál az újabb Bartók feldolgozás, a Rondók. Az eredetileg három részből álló, gyermekdalokból kölcsönzött motívumokat is felvonultató mű világszínvonalú átültetést kapott a Mini világba, a halál és elmúlás után pedig általa tekinthetünk vissza életünk legtávolabbi, de annál szebb képeket tároló memória albumáig. A magával ragadó lüktetésbe beágyazott zongora és vonós részek Bartók játékosságát, tisztaságát és értékeit teljes mértékben képesek átadni a hallgatóságnak, Török Ádám kíséret nélküli fuvolaszólója pedig újfent megerősített abban a hitemben, miszerint ebben a hangszerben még mindig jóval több lehetőség rejlik, mint amit a progresszív rock vonal valaha kiaknázott. Az ős rajongók kényeztetését szolgálja az Egy halványkék gondolattól ne félj! című dal, mely gyakorlatilag 1972-ben megjelent, eredetileg két dalos kislemezük felfrissített verziója (Halványkék gondolat, Ne félj). A két dalból ráadásul utóbbit élőben még nem nagyon játszották. A vonósok mindkét szerzeményt képesek új szintre emelni, pedig azok már önmagukban is a magyar rock kiemelkedő darabjainak számítottak. Az album végéhez közeledve újragondolást kapott az 1978-as Vissza a városba, blues ünneppé változtatva a koncerttermet. Hallgatása közben olyan nevek repkedhetnek fejünkben, mint Jimi Hendrix (Hey Joe áthallás), vagy a hazai Hobo Blues Band fénykorában. A kiadványt nagyon stílusosan a közös szenvedély, az emlékek és a zene meghatározó darabkája zárja, méghozzá Bartók Allegro Barbaro című szerzeménye (immár tehát eredeti címmel), melyet annak idején az ELP tett világhírűvé átiratával. A tételt a felállás a borítón is Keith Emerson (ELP) és Kocsis Zoltán zongoraművész emlékének ajánlja és biztosan nem haragszanak meg érte, ha most már sajnos Greg Lake nevét is hozzá kell tennem ehhez a listához.
Kihagyott ziccer, ami annyira tud örömet okozni, mint amennyire fáj, hogy annak idején nem ismerték fel, vagy nem akarták felismerni a Mini valódi értékét. Finom zenei egyvelegük korának underground trónjába ültette őket, de ennél sokkal többre lettek volna hivatottak. Változtat-e ezen ez az új kiadvány? Azt erősen kétlem, mert ma már 2017-et írunk, a Bartók On Rock pedig nem egyéb, mint egy lassan a feledésbe merülő legenda némileg felturbózott, de ettől függetlenül letűnt korszakának megidézése. Pontot sem szándékozom adni rá, mert ha a zeneiséget, a hangszerelést és tehetséget nézzük, akkor időtlen 10 pontos lemezről lenne szó, ha újdonságot, önismétlésmentességet néznénk, akkor pedig legfeljebb ötösre végezhetne. Én előbbiként tekintek rá és ezúton is köszönöm, hogy eljutott hozzám, ettől függetlenül meghallgatását csak zeneileg nyitott hallgatóknak, esetleg a zenekar feltétlen híveinek tudom ajánlani.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.